
Elkészült a Pénzügyi Felügyeletnek (ASF) a kötelező gépjármű-biztosításra (RCA) vonatkozó törvénytervezete, amely számos, a piac teljes átszervezésére alkalmas előírást tartalmaz.
2016. március 10., 19:472016. március 10., 19:47
2016. március 10., 20:372016. március 10., 20:37
A dokumentumot már elküldték a parlamentnek, amely a román sajtó értesülései szerint április közepéig elfogadhatja a tervezetet. Az egyik fontos újdonság, hogy a közlekedési kihágásért – például gyorshajtásért vagy a jelzőlámpa zöld jelzésének figyelmen kívül hagyásáért – bírságot kapott autótulajdonosoknak többet kellene fizetniük a kötelező biztosításért.
Korábban már a biztosítási piacot elemző Versenytanács is jelezte: támogatják az elképzelést, hogy a biztosítótársaságoknak hozzáférésük legyen a közlekedésrendészet nyilvántartásához – mindez megadott korlátok között, a sofőrök beleegyezésével történne. A bukaresti hivatal meglátása szerint ennek nyomán a társaságok hatékonyabban mérhetnék fel a kockázatokat, és ezekhez igazítanák a kötvények árát.
Részletben fizethetnék a kötvényeket
A törvénytervezet végső formájában az a korábban már beharangozott előírás is szerepel, hogy az autótulajdonosok részletben is fizethetik az RCA-t, az eljárást pedig az ügyfél igényeihez igazítanák. A kötvény mellé egy biztosítási szerződést is csatolnának, ilyesmi eddig nem létezett a jogszabályokban, a megállapodásban pedig a kötvényre vonatkozó minden szabály szerepelne – például a kártérítés kifizetésének lebonyolítása vagy a részletfizetési lehetőségek.
Egy másik módosítás, hogy amennyiben kisebb kárról van szó, az ügyfél kifizetheti saját zsebből a kártérítést, így elkerülheti, hogy nyilvántartásában megjelenjen az eset, és esetleg a későbbiekben többet kelljen fizetnie a kötelező gépkocsi-biztosításért. Ez egyébként Romániában 2007-ig, az Európai Unióhoz való csatlakozásig nagyjából így működött: a 100 lejnél kisebb kártérítést a vétkes sofőr és nem a biztosítótársaság fizette.
Ugyancsak fontos újítás, hogy a kliens közvetlen kártérítést igényelhet: ez azt jelenti, hogy a balesetben nem vétkes sofőr saját biztosítótársaságától kérheti a veszteség kifizetését, a cég pedig maga hajtja be utólag a másik érintett fél biztosítójától az öszszeget. A Capital.ro gazdasági hírportálnak ugyanakkor a törvénymódosításban részt vevő források úgy nyilatkoztak: amennyiben az ügyfél a biztosítási szerződésben kipipálja ezt a lehetőséget, drágulni fog számára az RCA-kötvény. A közvetlen kártérítésre vonatkozó előírást hevesen bírálta a biztosítókat és viszontbiztosítókat tömörítő országos egyesület, amely a kötvények árának jelentős emelését, sőt a piac részleges leállását is kilátásba helyezte.
A kötelező autóbiztosítási piacon tevékenykedő két legnagyobb cég – az Euroins és a Carpatica – ráadásul komoly pénzügyi nehézségekkel küzd egy ideje, illetve rengeteg ügyfelük tett már panaszt a Pénzügyi Felügyeletnél. A korábban piacvezető Astra ráadásul nemrég csődbe ment, és többek között 15 millió eurós, más biztosítók fele felhalmozott adósságot hagyott maga után. Az ASF jogszabálytervezete valamilyen mértékben mégis korlátozza a közvetlen kártérítést, az elképzelés ugyanis kizárólag az anyagi kárra vonatkozna.
A biztosítóknak kedvez több előírás
A tervezet egy másik módosítása, hogy az RCA-kötvényre vonatkozó, egy évre kötött szerződés automatikusan újabb tizenkét hónapra hosszabbítódna meg, amennyiben az ügyfél legkevesebb 30 nappal a megállapodás lejárta előtt nem bontja azt fel. Ezt az előírást az autójavító műhelyek bírálták, meglátásuk szerint ugyanis a biztosítók ki fogják használni a kliensek figyelmetlenségét, és nem fogják őket időben értesíteni a közelgő határidőről, emiatt pedig az autótulajdonosok újabb évekig lesznek az adott társaság „rabjai\". Cristian Muntean, a szervizeket tömörítő szövetség elnöke a Capital.ro-nak úgy nyilatkozott: a biztosítók minden bizonnyal olcsóbban fogják kínálni az RCA-kötvényeket az első évben, a következő tizenkét hónapban azonban már jóval több pénzt fognak elkérni az autótulajdonosoktól.
A biztosítótársaságoknak kedvez a jogszabálytervezet egy másik előírása, amely szerint felére – az eddigi 0,2 százalékról 0,1 százalékra – csökkentenék a kártérítések kifizetésének késése esetén a cégekre kirótt bírságot. Cristian Muntean szerint ez egyenesen „felszólítás a kártalanítás kifizetésének elmulasztására\". „Olyan körülmények között, hogy a biztosítási piacon a kártalanítások 80 százaléka késéssel történik, épphogy szigorítani kellene a bírságolást\" – vélekedett az egyesület elnöke. Egy másik, ugyancsak a biztosítóknak előnyös módosítás szerint a veszteséget szenvedett sofőröknek legtöbb 5 munkanapon belül értesítniük kellene a társaságot a balesetről, a határidő átlépése után pedig nem fizetnének kártérítést – ez az időintervallum jelenleg jóval több három évnél.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
szóljon hozzá!