
Fotó: Ariadne
Stirling-motoros áramfejlesztők gyártásába kezd egy sepsiszentgyörgyi vállalkozó, a szükséges finanszírozást európai uniós pályázaton nyerte el.
2014. január 07., 18:052014. január 07., 18:05
Pozna Dávid, a vállalat ügyvezetője a Krónika érdeklődésére elmondta, a hőlégmotor a hőt alakítja át mechanikai energiává, majd elektromos árammá. Rákapcsolják azt a kazánra, majd a hideg-meleg változásra gerjeszti az energiát. A kazánt biomasszával vagy napelemmel is lehet melegíteni. Egyszerre hő- és áramforrás, így a Stirling-motoros áramfejlesztők életképes alternatívát jelenthetnek a növekvő energiaárak mellett, sőt a hagyományos energiaforrások is behelyettesíthetők az alkalmazásával.
Pozna Dávidtól ugyanakkor megtudtuk, az áramfejlesztő nagy segítség lehet ott, ahol még nincs áramszolgáltatás, de a villamosenergia-fogyasztók is jelentős megtakarításokat érhetnek el használatával. „Ezzel a berendezéssel meg lehet oldani egy épület világítását, de rá lehet kötni a televíziót, az elektromos háztartási berendezéseket vagy a favágó gépet” – magyarázta a vállalkozó.
A Stirling-motort használják egyébként Nyugat-Európában és Amerikában is, ám nagyon sokba – mintegy 8-10 ezer euróba – kerül, a sepsiszentgyörgyi kisgyárban azonban féláron szeretnék azt előállítani.
Mint a szentgyörgyi vállakozó részletezte, a fejlesztésen már öt éve dolgozik folyamatosan két-három ember, sokszor a munkaidőn túl, délutánokat, éjszakákat is rááldoztak. Jelenleg húsz prototípus van készen, különböző méretekben és kapacitásokban, a tervek szerint a sorozatgyártást az év második felében kezdik el.
Jelenleg a sorozatgyártáshoz szükséges gépeket szerződik le, a legkorszerűbb, precíz gépsort veszik meg, mondta az üzletember. Pozna Dávid abban bízik, hogy a fejlesztés iránt lesz kereslet, hiszen a jelenleg forgalomban levő, hasonló berendezéseknél sokkal olcsóbban kínálja majd. „Tavaly már a Szent György Napokon a vásárban rendeltek volna Magyarországról hatszáz darabot. Ha beindul a gyártás, 8-10 embert fogunk alkalmazni, így új munkahelyeket is teremtünk” – fejtette ki Pozna Dávid.
A vállalkozó összesen 900 ezer lej vissza nem térítendő támogatást kapott az EU Regionális Fejlesztési Alapjából a gazdasági versenyképesség növelésére, az önrész 30 százalékos, így a befektetés értéke meghaladja az egymillió lejt. A fejlesztés egyik kidolgozója egyébként az a Páll Árpád, aki tíz évvel ezelőtt üzemelte be a „Pufi kocsit”, a száz kilométeren 1,5 liter üzemanyagot fogyasztó, 40 kilométer/órás végsebességgel közlekedő járművet azonban nem sikerült beíratnia a forgalomba. A kézzel összerakott prototípus alig 600 euróba került: télen könnyen motoros szánná alakítható, a kerekek helyett sítalpakat lehet rá szerelni.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.
Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.
A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
szóljon hozzá!