Hirdetés

Alaposan megcsappant az Egyiptomba látogató turisták száma

Egyiptomba idén várhatóan legfeljebb négymillió turista érkezik, kevesebb mint fele a tavalyinak – nyilatkozta Mohamed Ahmed, az egyik legnagyobb egyiptomi utazási iroda, a Travel Ways-Egypt hurghadai térségének vezetője az MTI-nek.

Hírösszefoglaló

2016. július 14., 11:492016. július 14., 11:49

A szakember hangsúlyozta, a repülőtereken jelentősen szigorították az ellenőrzéseket a turisták biztonsága érdekében. Az egyiptomi turisztikai minisztérium adatai szerint 2015-ben 9,2 millióan látogattak az országba, 6 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban. A csökkenés legfőbb oka, hogy az orosz utasszállító repülőgép tavaly októberi lezuhanása óta elmaradtak az orosz turisták, akik a teljes beutazóforgalom mintegy 30 százalékát adták. A német és az angol vendégek száma ugyancsak jelentősen visszaesett.

Mohamed Ahmed kifejtette: a terrorizmus nemcsak Egyiptomot, hanem az egész világot érinti. Egyiptom mindent megtesz a turisták biztonságáért, az orosz gép tragédiája után jelentősen megszigorították az ellenőrzést a repülőtereken – hangsúlyozta.

Tízmilliós visszaesés

Az utolsó „békeévben\", 2010-ben több mint 14,7 millió külföldi turista járt Egyiptomban, akik 12,5 milliárd dollárt költöttek el, a turizmus több mint 11 százalékkal járult hozzá az ország hazai össztermékéhez (GDP) és a munkaerő 12 százalékát foglalkoztatta. Mohamed Ahmed abban bízik, a csökkenés átmeneti. „Egyiptomnak páratlan kincsei vannak, a turizmus megbetegedhet, de meghalni nem fog” – jelentette ki.

Füri Mihályné, a Kartago Tours – a magyar piacon az egyik legnagyobb, az erdélyiek körében is népszerű egyiptomi kiutaztató – vezetője arról számolt be, hogy 2015-ben közel tízezer turista kereste fel Egyiptomot az iroda szervezésében, idén azonban csökkent a kereslet. Hetente egy charterjáratot indítanak Hurghadára, onnan érhető el busszal a búvárparadicsomként ismert Marsa Alam is. Sharm El Sheikhre idén menetrendszerinti járatokkal juthatnak el Magyarországról az utasok.

Biztonságot ígérnek

A Kartago Tours vezetője szerint Hurghada és a többi tengerparti üdülőváros is biztonságos, figyelnek a turistákra, folyamatos a rendőri jelenlét, a főbb turista látványosságoknál is fokozott a rendőri ellenőrzés. Mohamed Ahmed kifejtette: a tavasszal kinevezett új turisztikai miniszterüktől azt várja, hogy „belülről építse újra a házat\". A turizmusnak nincs „szócsöve\", aki alakítaná az országról alkotott képet, és szükség volna arra is, hogy a hotelek szövetségbe tömörüljenek, sztenderdeket alakítsanak ki – mondta.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés