Hirdetés

Akár negyvenezer eurós uniós támogatásra is pályázhatnak a fiatal gazdák

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Legtöbb 40 ezer euró értékű európai uniós támogatásra pályázhatnak tegnaptól a fiatal gazdák. A szakemberek szerint az összeg nem nagy, induláshoz kevés, viszont mindazokat, akiknek már megvan a földjük, családi hagyományuk, azokat serkentheti a mezőgazdasági vállalkozás beindításában, folytatásában.

Bíró Blanka

2011. november 29., 09:082011. november 29., 09:08

Tegnap óta lehet leadni a pályázatokat a fiatal gazdák indulását támogató 112-es mezőgazdasági programra, a kéréseket január 13-éig fogadják. A farmalapítást segítő intézkedés jóváhagyott útmutatója a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium honlapján is elérhető. Az érintettek szerint a támogatás hatékonyabb, mint a korábbi kiírásokkor, hiszen az összegeket megnövelték, ugyanakkor könnyítettek a végzettségi kötelezettségen, a kedvezményezetteknek már nem kell legalább középiskolai szintű mezőgazdasági végzettséggel rendelkezniük, elég, ha például a mezőgazdasági kamara által meghirdetett 180 órás képzést elvégezték. 

Az eddigi legtöbb 25 ezer euró helyett 40 ezer euróra is lehet pályázni – tájékoztatta a Krónikát Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője. Háromszéken korábban 132 fiatal gazda pályázott sikeresen, s a jelenlegi kiírás iránt is nagy az érdeklődés, többen kérték a szakhatóság segítségét, hogy elkészítsék az üzleti tervet. Könczei Csaba szerint szükség van fiatalításra a mezőgazdaságban, a folyamat elkezdődött, minden háromszéki községben dolgozik már 8-10 fiatal gazda, akinek a fő tevékenysége a földművelés és az állattartás.

A nulláról indulásra kevés

Orbán Miklós Illyefalván gazdálkodik, ő már korábban sikeresen pályázott a 112-es mezőgazdasági program keretében. Mint a Krónika megkeresésre elmondta, hamarabb meg kellett volna emelni a támogatás összegét. Negyvenezer euróval már lehet fejleszteni, a 25 ezer kevés, hiszen egy új, korszerű traktor 60 ezer euróba kerül, magyarázta a fiatal gazdálkodó. Orbán Miklós szerint általában azok pályáznak, akik a családi hagyományt folytatva gazdálkodnak, már vannak földjeik és gépeik. Nulláról indulni még a 40 ezer euró is kevés, hiszen abból nem lehet földet és gépeket is vásárolni. Kovászna megyében még aki akar sem tud már jó termőföldet venni, hiszen a jó földeket már eladták vagy bérbe adták. Az illyefalvi gazda szerint is egyre több fiatal foglalkozik hivatásszerűen mezőgazdasággal, nem hagyják parlagon a család meglevő földjeit, nyitottak, új technológiákat alkalmaznak, hozzáférnek az információkhoz, és sokat pályáznak.

Hibavadászó a rendszer, segítség kell

Kelemen Atilla Maros megyei RMDSZ-képviselő kifejtette, az Európai Unióban még mindig Romániában élnek a legtöbben vidéken, és foglalkoznak mezőgazdasággal: az ország lakosságának mintegy 30 százaléka lakik falun, és 18-20 százaléka él a mezőgazdaságból. Összehasonlításképpen a sikeres farmerhagyományokkal rendelkező országokban, mint például Németország és Franciaország csak a lakosság 4 százaléka gazdálkodik. „Ebből kiindulva, minden mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásra nagy szükség van, ám a legjobb szándékú pályázat is gyakran elbukik az állam hibavadászó módszere miatt” – ecsetelte a politikus, emlékeztetve, hogy a mezőgazdasági szaktanácsadó hivatal áldozatául esett az átszervezésnek, s a szerepét átvenni hivatott mezőgazdasági kamarák még nem mindenhol álltak talpra. „Nagyon oda kell figyelni, úgy kell bábáskodni, hogy minél több EU-s támogatást lehessen lehívni” – szögezte le Kelemen Atilla.

Nehézkes alkalmazás

A nehézkes alkalmazási procedúrára figyelmeztet Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnöke is. A szakember elmondta, ez a támogatás már harmadik éve működik, eddig általában kevesebb volt a pályázat, mint a lehívható keret, az egyesület igyekszik minden segítséget megadni a fiatal gazdáknak. Sebestyén Csaba elmondta, erőteljesen lobbiztak, hogy a fiatalok megkapják ezt a támogatást, gondot jelentett viszont, hogy az Európai Unió többi országában már az első fordulóban negyven ezer eurót lehetett lehívni, amit megemeltek 70 ezer euróra, Romániában csak most növelték negyvenezer euróra a megpályázható összeg felső értékét.

A korszerűsítést „díjazzák”

A 112-es mezőgazdasági program keretében pályázó fiatal vállalkozóknak egy üzleti tervet kell benyújtaniuk, amelyben többek között bizonyítaniuk kell, hogy a támogatás legkevesebb 30 százalékát olyan beruházásokra fordítják, amelyek révén a termelő megfelelteti tevékenységét az európai uniós előírásoknak, korszerűsíti, fejleszti szakterületét. Ilyen lehet mezőgazdasági rendeltetésű ingatlanok építése vagy korszerűsítése – beleértve a környezetvédelmi előírások gyakorlatba ültetését; új traktorok vagy mezőgazdasági gépek vásárlása; állatok vagy termelési kvóták vásárlása; évelő növények ültetése vagy újraültetése; termőföldek vásárlása mezőgazdasági hasznosítás céljából. A termelőknek járó támogatás összege 12 ezer euró egy legkevesebb 6 európai méretegységnek (EUME, amelynek értéke 1200 euró – románul unitate de dimensiune econimică – UDE; angolul European Size Unit – ESU) megfelelő gazdaságban, efölött pedig minden egyes EUME-ért további 4 ezer euró jár, de a támogatás összege nem haladhatja meg a gazdaságonkénti 40 ezer eurót.

Az európai uniós finanszírozás célja, hogy minél több fiatalt motiváljon mezőgazdasági tevékenység beindítására. Pályázhatnak 40 évesnél fiatalabb termelők, illetve olyan magán- és jogi személyek, akiknek gazdasága 6–40 EUME között van. A pályázatokat a Vidékfejlesztési és Halászati Kifizeti Ügynökség (ARDRP) megyei kirendeltségein lehet benyújtani, hétköznaponként 9 és 14 óra között.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés