
Fotó: Farkas Antal
Ugyan a fekete péntek a hálaadást követő péntek elnevezése az Amerikai Egyesült Államokban, ahol a hagyományos karácsonyi bevásárlási szezon kezdetét jelzi, és egyetlen napig tart, Romániában mintha évről évre több alkalom kínálkozna arra, hogy az érdeklődők kedvezményes áron jussanak hozzá bizonyos termékekhez.
2016. november 17., 16:022016. november 17., 16:02
2016. november 17., 16:372016. november 17., 16:37
Már eleve egy héttel hamarabb, november 18-ára hirdették meg idén az akciót, sok vállalkozónak azonban nem volt türelme kivárni ezt az időpontot, s már most árejtéssel kínálja számos termékét. A legtöbben viszont úgy tűnik, hogy most pénteken csatlakoznak, ám nem szorítkoznak egyetlen napra, sok helyen az egész hétvégét felöleli a fekete péntek, máshol pedig jövő hétre is átnyúlik. Akadnak ugyanakkor „későkásák\" is, akik a november 25–27. időszakra hirdették meg az árkedvezményeket.
Mi szem, szájnak ingere
Ez egyébként immár a hatodik fekete péntek Romániában, és már abból is meglátszik, hogy hagyománnyá vált, hogy több mint 200 üzletlánc, bolt vagy webáruház csatlakozott az akcióhoz, s a becslések szerint várhatóan csak a pénteki nap leforgása alatt közös üzleti forgalmuk eléri majd a 300 millió lejt. Az előzetes bejelentések értelmében átlagosan 30 százalékos árejtésre számíthatunk, a kedvezményes áron megvásárolható termékek skálája pedig szinte minden területet felölel, az elektronikai cikkek mellett ruhákat, lábbeliket, könyveket, lakberendezési cikkeket, kiegészítőket, kozmetikumokat, ékszereket vásárolhatunk, de akciós áron foglalhatunk repülőjegyet vagy nyaralást is.
Növekvő érdeklődés
A szakemberek szerint az idei kereslet minden valószínűség szerint meghaladja majd a tavalyit, miután a béremeléseknek és az adócsökkentéseknek köszönhetően már az év első felében felpörgött a fogyasztás. Nőtt az elektronikai cikkek iránti kereslet is, az első kilenc hónapban a romániai lakosság 261 millió euró értékben vásárolt televíziókat és audiorendszereket, ami 22 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Ezalatt mobiltelefonokra bő félmilliárd euró ment el, miközben a háztartási gépek piaca is 20 százalékkal bővült tavaly óta.
A lelkesedés pedig nem lankad. Mint az eMag webáruház által megrendelt, az iVox internetes közvélemény-kutató által készített felmérésből is kiderül, a lakosság 80 százaléka akar kedvezményes árú termékeket vásárolni a fekete pénteki akció keretében, sokan már egy ideje követik a kiválasztott termékek árának alakulását. Ugyanakkor nőtt a fekete pénteki bevásárlásokra szánt összeg. A megkérdezettek 26 százaléka mondta azt, hogy több mint ezer lejt költene el az ebben az időszakban kínált, kedvezményes árú termékekre. A lakosság 35 százaléka eközben 500 lejnél kevesebbet készül költeni, 20 százalék pedig 500 és 1000 lej közötti összeget kész akciós termékekre fordítani.
Amerikai példa
A fekete péntek a hálaadást követő péntek elnevezése az Egyesült Államokban, mely ott a hagyományos karácsonyi bevásárlási szezon kezdete. A kifejezés 1966-ban keletkezett, 2009-re használata általánossá vált. Mivel a hálaadás az Egyesült Államokban november negyedik csütörtökére esik, a fekete péntek november 25-én lesz. A fekete péntek nem hivatalos szünnap, de sokan szabadságot vesznek ki erre a napra (a kereskedelemben és a bankszektorban dolgozók kivételével), ami megnöveli a lehetséges vásárlók számát.
A kereskedők már gyakran hetekkel korábban elkészítik a karácsonyi dekorációt. Sok kereskedő igen korán kinyit: többségük reggel 5 órakor, de akár még korábban. Vannak nagyobb áruházláncok, melyek egyes egységei 0 órakor nyitnak, és csak 24 óra múlva, éjfélkor zárnak be. Nyitáskor a kereskedők rendkívül alacsony (akár önköltség alatti) árakat szabnak, amelyekkel igyekeznek a tömegeket a boltjaikba vonzani. Habár a fekete péntek, mely a hálaadást követő első nyitvatartási nap, már legalább 1924, az első modern Macy\'s Thanksgiving Day Parade óta a karácsonyi bevásárlószezon nem hivatalos kezdete, a „fekete péntek\" kifejezés csak az 1960-as években jelent meg, és csak 1975-től kezdett szélesebb körben ismertté válni.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
szóljon hozzá!