Hirdetés

Adó-adok-kapok: Románia középmezőnyében a magyar többségű megyék

A befizetett adó és a költségvetésből visszakapott összegek aránya alapján Románia középmezőnyébe tartoznak a magyar többségű megyék – derült ki abból az összeállításból, amelyet a Transindex portál tett közzé kedden a 2016-os év első kilenc hónapjának pénzügyi adatai alapján.

MTI

2016. november 23., 08:462016. november 23., 08:46

A portál közérdekű adatigényléssel kapta meg a román pénzügyminisztériumtól a társasági adó, jövedelemadó, áfa, illetve jövedéki adó formájában befizetett összegek megyei bontását, és a megyéknek visszautalt összegek statisztikáját. Ezek szerint az államháztartásnak a megyékből és a fővárosból származó bevételei az első kilenc hónapban elérték a 89,9 milliárd lejt, ebből visszaosztás vagy minisztériumi utalások formájában összesen 33,3 milliárd lej, azaz az összeg 37 százaléka jutott vissza helyi szintre.

Az adatok szerint az egész országban beszedett adó több mint kétharmadát (67,5 százalék) Bukarestben összesítették. Ez annak tulajdonítható, hogy a román törvények szerint a nagyvállalatok a fővárosban adóznak. Bukarest az általa begyűjtött adónak csupán a 13 százalékát kapta vissza, de ez is öt és félszer több, mint a székelyföldi Kovászna, Hargita és Maros megyének visszaosztott összegek együttvéve.

A megyei bontás azt mutatja, hogy Románia negyvenegy megyéje közül csak 11 fizetett be többet, mint amennyit visszakapott, harminc megyének viszont több jutott, mint amennyit befizetett. A befizető megyék rangsorát Konstanca vezeti (a befizetések 26 százalékát kapta vissza), utána a Bukarestet körülvevő Ilfov (33), Brassó (34), Kolozs (44), Prahova (52), Temes (53) valamint Dolj (73), Iași (78), Szeben (80) és Argeș (97) megyék.

Nagy mértékben különbözik az eltartott megyék eltartottsági foka. A legeltartottabb megye, a dél-romániai Teleorman csaknem háromszor annyit kapott vissza a költségvetésből, mint amennyit befizetett (292 százalék), további nyolc megye pedig a befizetései több mint kétszeresét kapta vissza. Ezek a bánsági Krassó-Szörényt leszámítva Kárpátokon túli megyék.

A jelentős magyar lakossággal rendelkező erdélyi megyék közül Bihar a befizetett adók 101 százalékát, Maros 104, Arad 108, Szatmár 130, Kovászna 138, Hargita 144, Szilágy pedig 159 százalékát kapta vissza.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
Hirdetés
Hirdetés