Hirdetés

A legolcsóbb pénzszerzési módszer

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A kis- és közepes vállalkozások támogatási lehetőségeiről tartottak tegnap konferenciát Szatmárnémetiben a Kárpátia Magyar–Román Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a Goodwill Consulting szaktanácsadó cég képviselői annak a karavánnak a keretében, amely a múlt héten indult Kolozsváron.

2010. június 17., 10:192010. június 17., 10:19

A kilenc romániai helyszínen zajló konferenciasorozat az Európa Bizottság támogatásával, az Európai Kis- és Közepes vállalkozások Hetének keretében jött létre. Amint Nagy-Imecs Péter, a tanácsadói iroda igazgató-helyettese a Krónikának elmondta, ezzel a rendezvénnyel új megvilágításban tárgyalják a cégek számára elérhető pályázati lehetőségeket.

A konferencia valójában három modulból tevődik össze – magyarázta a szakértő –, az első egy elméleti összefoglaló arról, hogy melyek is ezek a lehetőségek, miért is érdemes a vállalkozások számára pályázni, és ez milyen költségeket jelent a számukra. A második modul már sokkal gyakorlatiasabb, amelyben megtörténik a konkrét lehetőségek összefoglalása, ez jelenti a konferencia központi magját. Ebben a részben a pályázati tanácsadói cég munkatársai bemutatják a fontosabb befektetési kategóriákat, honnan lehet ingatlanra, eszközbeszerzésre, IT-infrastruktúrára támogatást nyerni, illetve hogyan lehet a költségeket elszámolni. Azt szeretnénk elérni, hogy a cégek képviselői konkrét pályázati ötletekkel menjenek haza a konferenciáról. A harmadik modul során kerül megbeszélésre, hogy milyen külső és belső erőforrás áll az illető cég rendelkezésére, és ezt hogyan tudná felhasználni az ötlet kidolgozásától kezdve, a pályázat megírásán és megnyerésén át az utógondozással és elszámolásokkal bezárólag. „A legfontosabb, hogy mindenki választ kapjon a kérdéseire, szerencsére a résztvevők nagyon érdeklődőek” – részletezte Nagy-Imecs.

Azt is ismertetetik ugyanakkor a résztvevőkkel, hogy amennyiben külső pályázati tanácsadókkal dolgoznak, azok milyen kritériumoknak kell eleget tenniük, hogy biztosak legyenek, a pályázatra szánt ötletük jó kezekbe került. Kerekes Sándor, a magyar–román kereskedelmi és iparkamara ügyvezetője szerint a lehetőségeket igyekeznek nem a pályázatíró cégek, hanem a pályázó vállalkozások szemszögéből tárgyalni, „lefordítani” az ügyfél nyelvezetére a kiírást, hogy az minél jobban megértse. Egyúttal igyekeznek lebontani azt a hiedelmet, hogy úgysem érdemes pályázni, mert rengeteg dokumentációval jár és későn érkeznek a pénzek. „Ez a legolcsóbb módja a pénzszerzésnek” – szögezte le Kerekes.

Ugyancsak a konferencia keretében szeretnénk felhívni a vállalkozások figyelmét, hogy számos pályázatnak közeledik a határideje, erre is érdemes figyelni, hogy még időben léphessenek. Ilyen például a mikrovállalkozások fejlesztésére szánt alap, melynek 2010 nyarán van a határideje. Dezső Pétertől, a Goodwill Consulting igazgatójától megtudtuk, hogy a konferencia első helyszínén, Kolozsváron száz, míg Marosvásárhelyen ötven vállalkozás képviseltette magát. A következő állomásuk Nagyvárad, majd Székelyudvarhely. Az utolsó előadásra június 30-án Bukarestben, a Nemzeti Kamaránál kerül sor. Szatmárnémetiben a Megyei Kereskedelmi, Ipar- és Mezőgazdasági Kamara székházában megtartott bemutatón negyven cég képviselői vettek részt.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan

Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak

A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak
2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
Hirdetés
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
Hirdetés
Hirdetés