
Fotó: Agerpres
2010. július 27., 09:182010. július 27., 09:18
A kormány tanulmányozza annak a lehetőségét, hogy pluszadót vessen ki a nagy vagyonokra, jelentette be Emil Boc miniszterelnök. „Egy olyan tervet elemzünk, ami a román valóságból indul ki, mégpedig abból, hogy a nagy vagyonok közül sok után nem a reális értéküknek megfelelően adóznak. A Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodásban van egy kitétel, amely ezt lehetővé teszi. A tervezet jelenleg a műszaki előkészítés fázisában van, s reményeink szerint jelentős bevételeket fog hozni a költségvetésnek” – nyilatkozta a kormányfő.
A vagyonok megadóztatásának ötletével először a Nemzeti Liberális Pártból és a Szociál-Demokrata Pártból kivált független honatyák által alapított Nemzeti Szövetség Románia Fejlődéséért (UNPR) nevű politikai alakulat rukkolt ki június folyamán. „Az UNPR egy sor megoldást javasol arra, hogyan találjunk új pénzügyi forrásokat. A koalíció keretében fel fogjuk vetni a vagyonok megadóztatását. Nem korrekt, hogy csökkentjük a béreket és a nyugdíjakat anélkül, hogy pluszadót vetnénk ki a vagyonokra.
Ha szolidaritásról beszélünk, akkor arról is beszélnünk kell, hogyan osszuk el ennek a válságnak a költségeit. A szegényekre kevés terhet kell róni, a gazdagok pedig többet kell magukra vegyenek a Romániát sujtó gazdasági válság terhéből” – jelentette ki június végén Gabriel Oprea (képünkön), az UNPR ügyvezető elnöke.
Emil Boc elismerte, hogy a vagyonok megadóztatásának ötlete az UNPR-től származik. Elmondása szerint a vagyonadóra vontakozóan több elképzelés is van, a végleges variánst a Pénzügyminisztérium szakemberei fogják a kormány elé terjeszteni.
Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.