
2011. július 21., 07:592011. július 21., 07:59
A keddi tőzsdei záróárfolyamok alapján a világ huszonöt legnagyobb piaci kapitalizációjú cégének listáját az Exxonmobil olajcég vezeti, amely 412 milliárd dollárt ér, a második helyen az Apple áll 348,5 milliárd dollárral, a harmadik pedig a kínai olajcég, a Petrochina közel 300 milliárd dolláros piaci értékkel. (A piaci kapitalizáció egy vállalat aktuális piaci értékét jelenti. Ezt az értéket a részvények számának és az tőzsdei árfolyamnak a szorzata adja meg.) Az Apple minden korábbinál jobb negyedéves eredményt ért el az áprilistól június végéig tartó három hónapban. A technológiai ipar egyik legjelentősebb szereplőjének számító cég bevétele 82 százalékkal, 28,6 milliárd dollárra nőtt, a nettó nyereség pedig több mint a duplájára, 7,3 milliárd dollárra emelkedett.
A Concorde elemzése szerint Kína, pontosabban a kínai cégek súlyának növekedését mutatja, hogy az első öt cég között két kínai vállalat is található, a már említett Petrochina mellett a legnagyobb kínai bank, az ICBC. Az ötödik helyre a Microsoft került, melynek piaci értéke 232,2 milliárd dollár. Amint az várható volt, a rangsort az amerikai cégek dominálják, a lista mintegy felét ezek adják. Az európai cégek közül az angol–holland kőolajipari óriás, a Royal Dutch Shell áll a legelőkelőbb, hetedik helyen, 227,5 milliárd dolláros piaci értékkel, megelőzve a tizedik helyre rangsorolt svájci Nestlét (204,6 milliárd dollár). Ez egyébként az élelmiszeripar egyetlen képviselője a rangsorban, s szintén egy kereskedőcég került csak be a huszönötök közé, az azonos nevű áruházláncot üzemeltető amerikai Wal-Mart Stores.
A technológiai ágazatból öt cég szerepel a listán, az Apple és a Microsoft mellett az IBM, a Google és az Oracle. A bankszektor és az olajipar egyaránt négy vállalattal van jelen. Brazília növekvő gazdasági erejét jelzi, hogy a tizenegyedik helyen a dél-amerikai ország legnagyobb vállalata, a kőolajiparban érdekelt Petrobras (200,1 milliárd dollár) áll, az utolsó előtti pedig a szintén brazil, Vale bányaipari tröszt. Oroszországnak egy hely jutott a huszonharmadik helyre rangsorolt Gazprom (168,4 milliárd dollár) révén.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!