
Nem váltak be a Román Nemzeti Bank (BNR) hitelcserére vonatkozó becslései, a vártnál lényegesen kevesebben kérték a bankoktól, hogy élhessenek a fizetés nélküli törlesztés lehetőségével – ismerte el kedden egy, a hitelcseréről szóló konferencián Florian Neagu, a jegybank pénzügyi stabilitásért felelős ügyosztályának vezetőhelyettese.
2017. február 01., 18:152017. február 01., 18:15
Mint elmondta, továbbra is figyelemmel követik a helyzetet, s arra a következtetésre jutottak, hogy az érdeklődés is egyre lankad, miközben a jogszabály hatálybalépése után a havi ezret is elérte az igénylések száma, addig ez már havi 100-150 körülire csökkent. A jegybanki illetékes elmondása szerint a tavalyi év végéig összesen 6400 ilyen kérés érkezett a hitelintézetekhez.
Emlékeztetett, az általuk a törvény hatálybalépése előtt felvázolt legpesszimistább forgatókönyv azzal számolt, hogy 300 ezren kívánnak majd a jelzálogba helyezett ingatlannal törleszteni, ám – tette hozzá – sikerült elérniük, hogy egy sor kockázati tényező kikerült a jogszabályból. Így például nem maradtak a hatálya alatt az Első otthon kormányprogram keretében vásárolt lakások, és küszöbértéket is meghatároztak. Ugyanakkor a szakértő szerint az alkotmánybírósági döntés – ami a jogszabály egyes passzusairól kimondta, hogy alkotmányellenesek – nyomán még tovább csökkentek a kockázatok.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!