Hirdetés

A váradi ipar felemelkedésében bízik Bolojan

Nagyváradi vállalkozóknak mutatta be a következő évekre szóló gazdasági fejlesztési stratégiáját Ilie Bolojan polgármester. A liberális politikus – aki az ellenzéki Szociálliberális Unió (USL) jelöltjeként első számú esélyesként vág neki a helyhatósági választásnak – azt szeretné, ha a megyeszékhely kilépne harmadosztályú státusából, amelyet a főváros, illetve a 300 ezernél több lakosú nagyvárosok után foglal el.

Nagy Orsolya

2012. április 13., 08:492012. április 13., 08:49

A második mandátumára készülő elöljáró elsődleges célként említette a termelés növelését, mivel szerinte az ipar felemelkedése szolgálja leginkább a gazdaságélénkítést. Elmondta: egy ipari parkot felerészben már kihasználtak a befektetők, másik kettőt pedig már kijelöltek a város területén. Bolojan azt tervezi, hogy a város hosszú évek óta nem működő, kettes számú hőerőművének jelzálog alatt lévő telkét önkormányzati tulajdonba veszi, és itt is gyárak kaphatnának helyet.

A közúti infrastruktúra mellett a repülőtér fejlesztését is prioritásként nevezte meg. A reptér a megyei önkormányzat tulajdona, de a városnak is érdeke, hogy ne csak a jelenlegi útvonalon, Bukarest felé és vissza, bonyolítson járatokat. Addig azonban nem számíthat a nagyobb légitársaságok megtelepedésére, amíg a kifutópálya rossz állapotban van.

Bolojan szerint a kifutópálya felújítása sem elég: a nemzetközi légitársaságokat vonzó kedvezményekkel lehet rávenni, hogy gépeikkel Váradon is landoljanak. Példaként a Budapesten alkalmazott rendszert említette, amely szerint a reptér öt éven át különböző mértékben szubvencionálja az új járatok költségeit. Az elöljáró a munkaerőpiacról kifejtette: nincs szükség arra, hogy mindenki elméleti szakon végezzen az egyetemen, sokkal hasznosabb volna az iskolai szakoktatás kiterjesztése. Ilie Bolojan szerint a turizmus is lehet jelentős gazdasági ág Váradon, ezért az épített örökség karbantartását is fontosnak tartja.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés