
Az év végéig elkészül Sepsiszentgyörgy határában a naperőmű, amely évi mintegy 2 millió lej megtakarítást eredményez a városnak.
2015. október 16., 15:362015. október 16., 15:36
Antal Árpád polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, tudták tartani az ütemtervet, így az év végéig le tudják hívni a közel 40 millió lejes európai uniós támogatást, és az optimista forgatókönyv szerint, már januártól termelheti a park a zöldenergiát.
Az elöljáró emlékeztetett, hogy öt évvel ezelőtt nyújtották be zöldenergia-termelésre az európai uniós pályázatot, majd a gazdasági minisztériummal két év után, 2013-ban írták alá a finanszírozási szerződést. „Ha Romániában nem lenne ilyen bonyolult és bürokratikus a rendszer, a fotovoltaikus park már négy éve termelhetné a városnak az energiát” – hangsúlyozta az elöljáró.
Hozzátette, a napelemparkok hatékonysága esetében két szempontot vesznek figyelembe, az egyik, hogy mennyit süt a nap a térségben, a másik hogy menynyire tiszta a levegő. Románia naptérképén Dobrudzsa sokkal jobb helyzetben van, mint a Székelyföld, mert ott sokkal többet süt a nap, mégis a Székelyföldön hatékonyabbak lehetnek a napelemparkok, mert Dobrudzsában szennyezettebb a levegő, a szél fújja a homokot.
Amint arról korábban beszámoltunk, a sepsiszentgyörgyi napkollektorokat a város előpataki kijáratánál, egy 6,4 hektáros dombon állítják fel, a park 2,2 MW kapacitású lesz, ez a városi közvilágítás, a városháza, az önkormányzatnak alárendelt intézmények – iskolák, művelődési intézmények – energiaszükségletének 85 százalékát fedezi. Az országban több magántulajdonban levő naperőmű van, de az önkormányzatok közül Sepsiszentgyörgy volt az első, amely ilyen típusú beruházásra pályázott.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!