Hirdetés

A Petrom drágítással fenyeget

Románia a számára kedvezőtlen energiaszerződések felbontását és újratárgyalását tervezi, ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy növelni fogja a Petrom olajipari cég által, a kőolaj kitermelése után fizetendő járadékot.

Hírösszefoglaló

2012. március 21., 14:492012. március 21., 14:49

Cătălin Predoiu román igazságügyi miniszter kijelentette, hogy minisztériuma tüzetesen átvizsgálta a Hidroelectrica állami energiatermelő vállalat által korábban megkötött szerződéseket, és a következtetések alapján tárgyaltak a minisztérium és a vállalatot birtokló gazdasági tárca képviselői a szerződések felbontásáról. A végső álláspontot viszont a miniszterelnök fogja majd közölni - mondta Predoiu.

A Hidroelectrica az egyik legértékesebb állami energiatermelő vállalat, amelynek a különböző cégekkel megkötött, a román állam számára előnytelen szerződései már hosszabb ideje ismertek. Traian Băsescu államfő 2007-ben vetette fel e megállapodások felülvizsgálatát, de ez nem történt meg. Februárban ezt a Nemzetközi Valutaalap is kérte Romániától. A Hidroelectrica ugyanis 2013-ig és 2014-ig érvényes szerződések révén a piaci átlagár alatt ad el áramot.

Lucian Bode gazdasági miniszter a hotnews.ro portálnak elmondta: hibás taktika volt, hogy a román állam csak az ár alapján döntött a szerződésekről, szerinte a megállapodások időtartamát, az eladott energiamennyiséget és egyéb fontos szempontokat is figyelembe kellett volna venni szerződéskötéskor. A portál piaci forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az ilyen előnytelen szerződések a román energiapiac 22 százalékát teszik ki.

Emellett Traian Băsescu államfő síkra szállt amellett, hogy Romániának felül kell vizsgálnia az ásványkincsek kitermelése után fizetendő járadékok esetében alkalmazott politikáját. Az ásványkincseket kitermelő vállalatok ugyanis szerinte túl keveset fizetnek az államnak a kitermelés után.

Băsescu a múlt héten nekiment a Petrom olajvállalatnak amiatt, hogy folyamatosan drágítja a benzint, és tavaly rekordprofitra tett szert a gazdasági válság közepette. Kijelentette, hogy ő személyesen megszakította a kapcsolatait a Petrommal, és nem náluk tankol, ezzel tiltakozva a vállalat szerinte „erkölcstelen” üzletpolitikája ellen.

Băsescu most ismét az osztrák OMV tulajdonában lévő Petromnak üzent. Kijelentette, hogy az olajvállalatnak tudnia kell már most, nem fog kevesebb járadékot fizetni a Romániában kitermelt kőolajért, mint az arab országokban 2014-től, amikor újratárgyalják a vállalat 2004-ben lezárult privatizációjakor megkötött, erre vonatkozó tíz éves szerződést. Băsescu nem csak az olaj, hanem a kavics és az ásványvizek kitermelése után fizetendő járadékok felülvizsgálatát is szorgalmazza.

Nem hagyta egyébként válasz nélkül a Petrom az államelnök kijelentéseit. Mariana Gheorghe, az olajipari társaság vezérigazgatója bejelentette: ha nő a járadék, akkor az meglátszik majd az üzemanyagárakon is.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés