Hirdetés

A pénzügyminiszter szerint a zenei fesztiválok akkora hasznot hoznak az országnak, hogy jobban kell támogatni őket

pénzügyminiszter

Fesztiválhangulat. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint a zenei fesztiválok sok szempontból jótékony hatást gyakorolnak

Fotó: László Ildikó

A nagy romániai zenei fesztiválok fontos szerepet játszanak a gazdaságban, mivel vonzzák a turistákat, ösztönzik a fogyasztást és magánbefektetéseket generálnak – mutatott rá Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter.

Balogh Levente

2026. július 22., 20:012026. július 22., 20:01

Az ügyvivő pénzügyminiszter szerint

az ország legnagyobb fesztiváljai évente több mint egymillió résztvevőt vonzanak, több tízezer külföldi turistát hoznak az országba, és több millió eurós gazdasági hatást generálnak.

Hirdetés

„Minden fesztiválon részt vevő turista vendégéjszakákat, éttermi fogyasztást, közlekedést, vásárlást és helyi szolgáltatásokat jelent. Ez bevételt jelent a vállalkozók számára, munkahelyeket teremt, valamint további bevételeket biztosít a helyi és az állami költségvetés számára” – írta kedden az ügyvivő pénzügyminiszter a Facebookon.

Kiemelte, hogy az ilyen rendezvények előnyei meghaladják a közvetlen gazdasági hatást, hiszen hozzájárulnak Románia külföldi imázsának népszerűsítéséhez is.

„Ezek az események a nagy európai úti célok térképére helyezik Romániát, és olyan országpromóciós formát jelentenek, amely közvetlenül támogatja a román vállalkozói szellemet” – mutatott rá Nazare.

Véleménye szerint

a nagyszabású fesztiválok szervezésére való képesség pozitív üzenetet közvetít a befektetők felé, és hozzájárulhat a turizmus iránti érdeklődés növekedéséhez, valamint további nemzetközi rendezvények megrendezéséhez.

„Egy olyan ország, amely bebizonyítja, hogy kiváló körülmények között képes több százezer résztvevőt fogadni, erős üzenetet közvetít szervezőképességéről és gazdasági potenciáljáról” – mutatott rá a miniszter.

Alexandru Nazare kijelentette, hogy

a pénzügyminisztérium olyan intézkedéseken dolgozik, amelyek „kiszámítható és versenyképes” adókörnyezetet biztosítanak az e területen megvalósuló magánbefektetések számára.

„Az elmúlt évben célzott munkacsoportokat hoztunk létre annak érdekében, hogy nagyobb adóigazságosságot teremtsünk ebben a számos gazdasági és társadalmi hasznot generáló szektorban” – mondta.

A miniszter úgy véli, hogy Romániának esélye van arra, hogy az eseményturizmus egyik fő európai célpontjává váljon, azonban ez a cél a hosszú távú beruházásokat ösztönző adózási környezet stabilitásától és kiszámíthatóságától függ.

A fesztiválok hatalmas bevételt hoznak az állami és a helyi költségvetésbe a bérek után befizetett adók, az idegenforgalomból és a vendéglátóiparból beszedett áfa, valamint a több tízezer résztvevő által befizetett helyi illetékek révén.

Egy, a Raiffeisen Bank és az Appinio által közösen végzett tavalyi felmérés szerint a 18 és 65 év közötti romániai polgárok közül 10-ből 7-en legalább évente egyszer részt vesznek egy romániai fesztiválon. A felmérésben részt vevők körülbelül egyharmada 2–3 fesztiválra jár, és csupán 4 százalék vesz részt háromnál több ilyen eseményen.

A fesztiválokon felmerülő kiadások átlagosan 850 lej/főre rúgnak.

A 35 év alatti fiatalok akár 950 lejnél is többet költhetnek, míg a válaszadók 10-ből 3-a azt állítja, hogy a költségvetése 300 és 500 lej között mozog.

Ugyanakkor a nagyobb fesztiválok – mint a kolozsvári Untold vagy a bonchidai Electric Castle, illetve a Fekete-tenger partján megszervezett Neversea – több ezer, akár több tízezer külföldi résztvevőt is vonzanak, akik általában nagyobb költségvetésből gazdálkodnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Biztosat nem mer ígérni? Niculescu szerint kormánya szeretné elkerülni új adók és illetékek bevezetését

A kormány nagyon szeretné elkerülni új adók és illetékek bevezetését 2027-ben, de erről csak a jövő évi költségvetés kidolgozásakor születhet döntés – jelentette ki szombaton Luca Niculescu kormányfő.

Biztosat nem mer ígérni? Niculescu szerint kormánya szeretné elkerülni új adók és illetékek bevezetését
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az energiafüggetlenség felé vezető utat vázolta fel a kormányfő

Az energiaforrások diverzifikálásával, a tárolókapacitások bővítésével, a villamosenergia-hálózat és a regionális összeköttetések fejlesztésével, valamint a Neptun Deep révén csökkentené a kormány Románia energiafüggőségét – jelentette ki a kormányfő.

Az energiafüggetlenség felé vezető utat vázolta fel a kormányfő
2026. november 07., szombat

Közelebb kerülhetnek az energiafüggetlenséghez a háztartások, 15 ezer lejes támogatásra lehet pályázni

Legtöbb 15 ezer lejes támogatást igényelhetnek magánszemélyek a megújuló forrásokból származó villamos energia tárolására szolgáló rendszerek telepítéséhez; a 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án kezdődik a jelentkezés.

Közelebb kerülhetnek az energiafüggetlenséghez a háztartások, 15 ezer lejes támogatásra lehet pályázni
2026. november 06., péntek

Vesztettek a környezetvédők, áradhat a Neptun Deepről származó gáz a stratégiai fontosságú vezetéken

Elhárult az akadály a Tuzla – Podișor gázvezeték üzembe helyezése elől, miután a legfelsőbb bíróság törvényesnek minősítette az építési engedélyt.

Vesztettek a környezetvédők, áradhat a Neptun Deepről származó gáz a stratégiai fontosságú vezetéken
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Energiaellátás: az egész ország várta ezt a pillanatot

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – jelentette be a Nuclearelectrica atomenergia-termelő vállalat. A létesítményt július végén állították le a dunai vízhiány miatt.

Energiaellátás: az egész ország várta ezt a pillanatot
2026. november 05., csütörtök

A remény a mozdony: nagyot fejlődhet az erdélyi vasúthálózat néhány év alatt

Jelentős fejlesztések lezárultának örvendezhet az erdélyi vasúthálózat a következő években – legalábbis a bukaresti papírokon vázolt tervek szerint.

A remény a mozdony: nagyot fejlődhet az erdélyi vasúthálózat néhány év alatt
2026. november 05., csütörtök

Aszályutóhatás: ráfaragtak a gazdák a repcére, több ezer hektárt kell újravetniük más kultúrákkal

Arad megyében a repceföldek 80-90 százalékát tönkretette az aszály, a területeket újra kell vetni más kultúrákkal, ami a gazdálkodóknak a terméskiesés mellett további kiadásokkal jár, tehát kétszeres a veszteségük.

Aszályutóhatás: ráfaragtak a gazdák a repcére, több ezer hektárt kell újravetniük más kultúrákkal
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
2026. november 05., csütörtök

Kényszerösszevonásoknál jóval több kell a papírlakosok, fantomtelepülések országában

A küszöbön álló közigazgatási reform nem merülhet ki a kistelepülések vak kényszerösszevonásában, ha valódi, válságálló megoldást és a kisebbségi jogok megmaradását akarjuk a következő évtizedre.

Kényszerösszevonásoknál jóval több kell a papírlakosok, fantomtelepülések országában
2026. november 04., szerda

Közel a dunai atomerőmű újraindításának napja

Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodăi atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica energetikai vállalat.

Közel a dunai atomerőmű újraindításának napja
Hirdetés
Hirdetés