
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az idei búzatermés több mint 9 millió tonnát tesz ki, biztosítja az ország élelmezési szükségleteit és exportra is marad – jelentette ki kedden Petre Daea mezőgazdasági miniszter.
2022. október 04., 17:572022. október 04., 17:57
A tárcavezető egy szakkonferencián beszélt erről, rámutatva, hogy a búzatermés biztonságban áll a raktárakban, és gratulált a búzatermesztőknek, akiknek ebben a „rendkívüli” évben is sikerült kihozniuk az utóbbi évek átlagtermését (kivéve 2021-et, amikor a termés meghaladta a 10 millió tonnát).
Daea elmondása szerint az aszály ellenére a napraforgó esetében is, amelynek betakarítása a vége felé jár,
A kukorica esetében azonban már a megszokottnál sokkal kisebb mennyiségek maradnak exportra, bár a belföldi fogyasztásra biztosított a mennyiség. A termés azokon a területeken maradt meg, amelyeket öntözni tudtak, vagy ahol a megfelelő időpontokban esett bizonyos mennyiségű csapadék – mutatott rá.
– írja az Agerpres.
A földeken javában zajlik az őszi vetés, a repce esetében már be is fejeződtek a munkálatok, több mint 530 000 hektárt vetettek be ezzel a növénnyel, közel 60 000 hektárral többet, mint tavaly. A búza vetése is elkezdődött, és az árpát 30 százalékban bevetették – számolt be a miniszter.

Az idei év első öt hónapjában Románia 2,155 milliárd euró értékben exportált gabonaféléket és gabonakészítményeket, ami 77,2 százalékos növekedést jelent 2021 azonos időszakához képest.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.
Új hitelgarancia-program segítheti a romániai mezőgazdasági vállalkozásokat az üzemanyag- és szállítási költségek finanszírozásában.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – értékelt szerdán az Agerpresnek Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
A barnamedvék, varjúfélék és kormoránok növekvő állománya által okozott mezőgazdasági károkra hivatkozva rugalmasabb uniós fajvédelmi szabályozást sürget a román mezőgazdasági minisztérium.
szóljon hozzá!