Hirdetés

A mesterséges intelligenciát is beveti az adóhivatal, hogy lecsapjon az adócsalókra

Behajtani szabad. Az adóhivatal minden eszközt bevet annak érdekében, hogy a lehető legtöbb adót sikerüljön begyűjtenie •  Fotó: Pinti Attila

Behajtani szabad. Az adóhivatal minden eszközt bevet annak érdekében, hogy a lehető legtöbb adót sikerüljön begyűjtenie

Fotó: Pinti Attila

Az állami költségvetés bevételeinek növelése érdekében elengedhetetlen az adóhatóság digitalizációja; az intézmény a mesterséges intelligenciát is használni fogja, mert „senki sem dolgozik már tollal” – nyilatkozta kedd este a miniszterelnök.

Krónika

2024. május 15., 11:292024. május 15., 11:29

Marcel Ciolacu a Digi24 televíziónak nyilatkozva elmondta, tavaly kormányának sikerült visszaszorítania a deficitet a GDP 5,6 százalékára, és

meggyőződése, hogy az idei év végére „5 százalék körülire” csökken a költségvetési hiány.

Hirdetés

A miniszterelnök az Agerpres szerint hangsúlyozta, hogy

az Országos Adóhatóság eddigi „szerény mértékű digitalizációjával” is hatékonyabb lett az adóbegyűjtés, az áfa begyűjtése 17 százalékkal javult tavalyhoz képest.

„Egyértelmű tehát, hogy szoftverekre van szükségünk (...) Korszerűsíteni kell, mert szorít az idő” – szögezte le Ciolacu. Hozzátette, az adóhatóság a mesterséges intelligenciát is használni fogja, mert „senki sem dolgozik már tollal”.

A korszerűsítésre már csak azért is szükség van, mert az adócsalás mértéke még mindig hatalmas.

Adrian Câciu beruházásokért és európai uniós projektekért felelős miniszter szerdán a Prima News-nak nyilatkozva kijelentette:

az adócsalás mértéke eléri a GDP tíz százalékát, vagyis az évi 32-33 milliárd eurót.

Emlékeztetett: az uniós helyreállítási tervben (PNRR) egyértelműen rögzítették: az adóbevételek növekedésének el kell érnie a GDP 2,5 százalékát.

Hozzátette: ha az ANAF difitalizálási folyamata a jelenlegi üzemben folytatódik, akkor ez megvalósítható.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 20., vasárnap

Tápszer, pelenka, babacikkek – Románia olcsónak számít, a zsebünkhöz mérten mégsem az

Amíg Nyugat-Európában a csecsemő első életévében szükséges felszerelés nagyjából egy hónapnyi fizetésből kijön, addig a régiónkban ez a teher aránytalanul nagyobbra nő, még akkor is, ha euróban számolva az összeg kisebbnek látszik.

Tápszer, pelenka, babacikkek – Románia olcsónak számít, a zsebünkhöz mérten mégsem az
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Ilyen a tipikus áldozat: kirajzolódott a befektetési csalások célpontjainak profilja

A Román Rendőrség Bűnügyi Kutató és Megelőzési Intézete tanulmányt készített az online részvény- és kriptovaluta-befektetési csalások áldozatairól az idei év első felében beérkezett feljelentések alapján.

Ilyen a tipikus áldozat: kirajzolódott a befektetési csalások célpontjainak profilja
2026. szeptember 19., szombat

Ismét drágult a gázolaj, már a 11 lejes lélektani határ közelében jár az ára

Szombaton ismét emelte a gázolaj árát több romániai üzemanyag-forgalmazó. A legdrágább kutaknál már csak hét bani választja el a dízel literenkénti árát a 11 lejes határtól.

Ismét drágult a gázolaj, már a 11 lejes lélektani határ közelében jár az ára
2026. szeptember 19., szombat

Új díjat vezet be az EU a Temu- és Shein-rendelésekre

Legkésőbb november 1-jétől egységes uniós kezelési díjat kell fizetni az EU-n kívülről interneten rendelt termékek után.

Új díjat vezet be az EU a Temu- és Shein-rendelésekre
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Súlyos árat fizethetünk a hónapok óta húzódó kormányzati instabilitásért

Románia versenyt fut az idővel, hogy államadósság-besorolása ne kerüljön a befektetésre nem ajánlott, úgynevezett bóvli kategóriába, az elhúzódó politikai válság ugyanis veszélyezteti a költségvetési politika hitelességét.

Súlyos árat fizethetünk a hónapok óta húzódó kormányzati instabilitásért
2026. szeptember 18., péntek

Ismét padlóra küldi a lejt a román politikum

Az euró az elmúlt négy és fél hónap legmagasabb értékét érte el a lejjel szemben, miután Nicușor Dan államfő a parlamenti többség szempontjából bizonytalan támogatottsággal rendelkező Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra.

Ismét padlóra küldi a lejt a román politikum
Ismét padlóra küldi a lejt a román politikum
2026. szeptember 18., péntek

Ismét padlóra küldi a lejt a román politikum

2026. szeptember 18., péntek

Bajban Románia: nincs pénz a katonai jelentőséggel is bíró „NATO-autópályák” építésének előkészítésére

Az Országos Közúti Infrastruktúra-kezelő Társaság (CNAIR) pénzhiány miatt nem tudja kiadni a munkálatok megkezdésére vonatkozó utasításokat a SAFE-program keretében finanszírozott autópálya- és gyorsforgalmi út-szerződések esetében.

Bajban Románia: nincs pénz a katonai jelentőséggel is bíró „NATO-autópályák” építésének előkészítésére
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Brüsszel rábólintott a juh- és kecskeexport újraindítását célzó román tervre

Az Európai Bizottság (EB) jóváhagyta az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) juh- és kecskeexport újraindítását célzó intézkedési tervét – jelentette be pénteken a hatóság.

Brüsszel rábólintott a juh- és kecskeexport újraindítását célzó román tervre
2026. szeptember 18., péntek

Tíz évig kellett várni a fényre az alagút végén: összeérhet az A1-es autópálya

Teljes hosszában átfúrták a Dél-Erdélyen áthaladó A1-es autópályának a Temes megyei Marzsina ésa Hunyad megyei Holgya közötti szakaszán épülő alagutakat, és az év végéig a járatok betonozása is befejeződik.

Tíz évig kellett várni a fényre az alagút végén: összeérhet az A1-es autópálya
2026. szeptember 17., csütörtök

Inflációban Európa-bajnok Románia. De hol áll a világranglistán?

Miközben továbbra is az Európai Unió legmagasabb inflációjával „büszkélkedhet”, egy 93 országot górcső alá vevő elemzés szerint világviszonylatban is az előkelőnek cseppet sem mondható 24. helyet foglalja el a román inflációs ráta.

Inflációban Európa-bajnok Románia. De hol áll a világranglistán?
Hirdetés
Hirdetés