
Minden bizonnyal mégis az államnak kell kifizetnie a dél-erdélyi autópálya Nagyszeben és Szászváros közötti szakasza egy részének javítását, holott korábban a kormány biztos volt abban, hogy a pluszköltséget a kivitelező olasz cégnek kell állnia.
2015. december 11., 20:482015. december 11., 20:48
Az ügyben a közlekedésügyi minisztérium ellenőrző testülete vizsgálódott, a sztrádaszakasz megépítésére vonatkozó szerződés ellenőrzése nyomán pedig arra jutottak, hogy a megállapodás egyértelműen kimondja: amennyiben az autópályát azelőtt adják át, hogy azt teljes mértékben befejezte volna az építő, minden felelősséget a megrendelő vállal.
Tovább építik az erdélyi sztrádákat
A jövő évi állami költségvetés elkészítésekor prioritásként tekintettek a Lugos és Déva, a Szászsebes és Nagyszeben, valamint az Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti autópálya-szakaszok megépítésére – nyilatkozta Dacian Cioloş.
A miniszterelnök sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: ezeket a szakaszokat, valamint az észak-erdélyi sztrádát biztosan folytatják 2016-ban, emellett a Brassó és Segesvár közötti vasútvonal korszerűsítésére is készülnek.
A testület tagjai rámutattak: Victor Ponta volt kormányfő és Ioan Rus volt közlekedésügyi miniszter „az államfőválasztás küszöbén túlságosan sietett a sztrádaszakasz átadásával”, ezzel pedig az államra hárították a munka minőségére vonatkozó felelősséget.
A jelentés szerint nyilvánvaló, hogy az illetékes hatóságok, köztük az Országos Közút- és Autópálya-kezelő Társaság (CNADNR) vezetői tisztában voltak azzal, hogy a szakasz nem készült el teljes egészében, sőt a kivitelezés kapcsán súlyos problémák merültek fel, azonban mindezt figyelmen kívül hagyták, mint ahogy azzal sem számoltak, hogy a korai avatás veszélybe sodorhatja az autópályát használó sofőröket.
Az ellenőrző testület a kivitelezési szerződés vonatkozó előírását is közölte, eszerint amennyiben a megrendelő a szakasz bármelyik részét azelőtt használhatóvá teszi, mielőtt a kivitelező kibocsátja a munkálatok befejezésére vonatkozó átadási elismervényt, bármiféle felelősség a kedvezményezetet fogja terhelni, vagyis az esetleges javításokkal járó költségeket is neki kell állnia.
Az építőcég ráadásul tavaly november 10-én – négy nappal az avatás előtt – írásban is értesítette Ioan Rus volt minisztert arról, hogy további munkálatokat kell elvégezniük annak érdekében, hogy a szakasz teljesen biztonságos legyen az autóvezetők számára. Ennek ellenére Rus és Victor Ponta november 14-én, két nappal az államfőválasztás második fordulója előtt hivatalosan is felavatta a Nagyszeben–Szászváros-sztrádaszakaszt.
A Digi24 hírtelevíziónak több építkezési szakember is úgy nyilatkozott: egyértelműen politikai döntés következtében avatták fel a szakaszt elkészülte előtt. Mint ismeretes, az érintett 22 kilométeres szakasz alig 9 hónapig volt használható, idén szeptemberben ugyanis lezárták, mert javítási munkálatokat kell végezni rajta.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!