Hirdetés

A gazdasági elemzők szerint a görög csőd mentheti meg az euróövezetet

Az euróövezet államainak az lenne a legjobb, ha Görögország csődbe menne – jelentette ki a Krónika megkeresésére Ilie Şerbănescu. A gazdasági elemző ezt azzal magyarázta, hogy a csőd még mindig jobb, mintha fennmarad a jelenlegi, nehezen ellenőrizhető és kezelhető állapot.

2011. július 15., 08:122011. július 15., 08:12

Mint arról beszámoltunk, szerdán meredeken, egyszerre négy fokozattal a már rendkívüli befektetői kockázatokra figyelmeztető „CCC” szintre süllyesztette az euróövezeti tag Görögország hosszú futamú államadós-besorolását a Fitch Ratings, egyebek mellett azzal indokolva a lépést, hogy nincs új EU/IMF-segélyprogram Görögország számára.

A román elemzőhöz hasonlóan vélekedik egyébként a kialakult helyzetről Soros György magyar származású befektető, aki a napokban a Financial Timesban napvilágot látott írásában mutatott rá, hogy a görög csőd elkerülhetetlen, az eurózóna többi perifériális országát csak ebben az esetben lehet megmenteni. Szerinte természetesen ehhez arra is szükség van, hogy a politikusok belássák, nem elég a monetáris politikát összehangolni, a költségvetési politikát is közösségi szintre kell emelni. A problémákat egy idő után már nem lehet nemzeti szinten kezelni Soros meglátásában, a csendes többségnek ezért fel kell vennie a kesztyűt, és harcolnia kell az integráció folytatásáért. „A politikusok által megfogalmazott integráció tehát kudarcot vallott, az európai politikusok szintén feladták a korábbi elképzeléseiket, és egyenesen azt hangoztatták, hogy nincs szükség a költségvetési politikák összehangolására, elég, ha nemzeti szinten rendezik a nehézségeket. Az euró elleni hangok eközben fokozatosan emelkednek, azonban a politikusok azt hangoztatják, hogy nincs alternatívája a jelenlegi helyzetnek. Kétségbeesetten próbálnak időt nyerni a politikusok, azonban az idő éppen ellenük dolgozik, a kétsebességes Európa egyre inkább elválasztja a tagországokat.

A Görögországgal kapcsolatos tétlenkedés pedig kiszámíthatatlan következményekkel járhat az egész eurózónára nézve” – fogalmazta meg a neves befektető. Éppen ezért azt javasolja, hogy Görögország és az eurózóna számára is szükség van azonnal egy B tervre. A görög csőd elkerülhetetlen, azonban nem szükséges annak nagyon látványosnak lennie. A fertőzési hatások például Portugália és Írország esetében elkerülhetetlenek, viszont legalább az eurózóna többi tagországát meg lehet menteni. Az eurózóna megerősítésére van szükség ebben az esetben, ez pedig azt jelenti, hogy szélesebb körben kell az európai kötvényeket elfogadni, és ki kell terjeszteni a betétbiztosítást az egész eurózónában, vallja Soros, aki szerint be kell áldozni nagyon hamar a görögöket, hogy a többi országot meg lehessen menteni, miközben a politikusoknak is meg kell változniuk. „Fel kell ismerni, hogy nem lehet mindent nemzeti szinten megoldani, az eurózóna jövője pedig attól függ, hogy a politikai integráció milyen mértékben tud megvalósulni. Az EU elleni hangokat el kell csitítani, és ki kell jelenteni, hogy ha rosszra fordul a helyzet, akkor európai megoldásra van szükség, és nem nemzetire” – öszszegzett Soros György.
 

Nem lenne pánik Amerika leminősítése
Nem okozna kiterjedt piaci pánikot az Egyesült Államok esetleges leminősítése sem, mivel nem valószínű, hogy az amerikai kormány ténylegesen törlesztésképtelenné válna, és valamilyen kompromisszum bizonyosan születik az államadósság-limit emeléséről folyó vitában – vélekedtek csütörtöki helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők. Előző este a Moody’s Investors Service bejelentette, hogy leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette az Egyesült Államok lehetséges legjobb, „Aaa” kormánykötvény-besorolását. A hitelminősítő szerint ugyanis fennáll a lehetősége annak, hogy az adósságlimitet a Fehér Ház és a Kongresszus közötti vita miatt nem sikerül időben megemelni a kamat- vagy tőketörlesztési mulasztás elkerüléséhez, és így megvan egy „rövid ideig tartó” törlesztési hátralék kialakulásának „csekély, de növekvő kockázata”. Az Index elemzésében rámutatott, hogy az Egyesült Államokban akkora az államadósság aránya, mint a csőd szélén tántorgó Portugáliában és Írországban. „Mégis mindenki dollárt vesz, az amerikai tartozások finanszírozása pedig negyedannyiba kerül, mint az óceán innenső oldalán. Mit tud Amerika, amit a portugálok, az írek, az olaszok vagy éppen a görögök nem? Pénzt nyomtatni, Kínától bármikor kölcsönkérni, illetve egységes gazdaságpolitikát és állampapírpiacot felmutatni. Ráadásul a dollár még mindig menedékdeviza. A dolog a gazdasági bajok ellenére egyelőre működik” – véli az elemzés szerzője.


 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés