
Kovásznán, az ásványvizek városában szervezik meg idén az Aquarius borvízünnepet. Az immár kilencedik évben megrendezett eseményt szeptember 12-én tartják – hagyományosan a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület és a Kovászna Megyei Tanács szervezi karöltve Kovászna önkormányzatával.
2015. szeptember 10., 16:292015. szeptember 10., 16:29
2015. szeptember 10., 17:082015. szeptember 10., 17:08
Dombora Lehel, az egyesület vezetője kifejtette, a vidéki települések után városra viszik az ünnepet, és az ország egyik leglátogatottabb fürdővárosára esett a választás. Mint emlékeztetett, a rendezvény lényege, hogy megszólítsa a borvízforrásokkal és népi feredőkkel rendelkező települések lakóit, és felhívja a figyelmet ennek a természeti kincsnek a fontosságára. „A Székelyföld lakói számára a borvíz a mindennapok része, fogyasztják palackozva, forrásokból merítve, de meg is mártóznak a borvizes medencékben” – mutatott rá a szervező.
A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor téren sorra kerülő 9. Aquarius kulturális és gasztronómiai programokkal várja az érdeklődőket. A bejáratott forgatókönyv szerint háromszéki és Hargita megyei ásványvizeket lehet kóstolni, a Tündérek bora verseny során a legjobb három palackozatlan borvizet díjazzák, lesz makettvonatozás, és nem marad el a borvizes palacsintasütő verseny sem.
Mint ismeretes, Kovászna megyében több ezer borvízforrás bugyog, egy részét palackozzák, és ismert márkák, mint például a bodoki vagy a bibarcfalvi ásványvíz, de olyan kis források is vannak, melyeket csak a helyiek ismernek, mindegyiknek más az összetétele, a gyógyhatása.
Például Előpatakon, ahol tavaly szervezték az Aquariust, olyan ásványvízforrás van, amelynek magas a magnéziumtartalma, 335 milligramm egy literben, így kiválóan alkalmas a stressz, a csontritkulás, a reuma és a gyomorfekély kezelésére, de a Sepsiszentgyörgy melletti Benke forrás lúgos hatású vízének literében ezer milligramm ásványi anyag található – a gyomorsavtúltengés kezelésére használható.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!