
Az elfogadás előtt álló, úgynevezett hitelcseretörvényre hivatkozva 33 százalékra növelte pénteken a lejalapú jelzáloghitelei önrészét a Bancpost, az euróban felvett jelzálogkölcsönök esetében pedig az összeg 43 százalékát kérik ezentúl előlegként.
2016. február 12., 18:182016. február 12., 18:18
2016. február 12., 19:112016. február 12., 19:11
Korábban a pénzintézet 15, illetve 25 százalékos önrészt kért, ami egyébként megfelel a Román Nemzeti Bank (BNR) által meghatározott legalacsonyabb előlegnek.
A Bancpost honlapján közzétett adatok szerint jelzálogalapú fogyasztási hitelek esetében eközben a finanszírozható összeget a garancia 75 százalékáról 57 százalékra csökkentették. Azoknak az ügyfeleknek az esetében azonban, akik péntekig – amikortól az új szabályok életbe léptek – nyújtottak be hiteligénylést, még a régi feltételek érvényesek. „Ami az Első otthon programot illeti, a Bancpost folyamatosan követi a piacot, és a törvénytervezet alakulásának függvényében vizsgáljuk majd meg, hogy részt kívánunk-e venni a programban\" – nyilatkozták a Mediafax hírügynökségnek a bank illetékesei.
Amint arról beszámoltunk, a Raiffeisen Bank volt az első pénzintézet, amely bejelentette, hogy a standard, lejalapú ingatlanhitelek esetében 35 százalékra, az euróban igényelt kölcsönöknél pedig 40 százalékra emeli a felmutatandó önrész értékét. A döntést éppen a hitelcseretörvény parlamenti vitájának újrakezdése előtt jelentették be.
A Román Kereskedelmi Bank (BCR) eközben a napokban tett közzé egy elemzést, amely szerint a jogszabály életbe lépése nyomán a hitelintézetek legalább 30 százalékos önrészt fognak kérni, ami jelentősen visszafogja majd a piacot, mivel tíz ügyfélből egy tud megengedni magának ekkora önrészt.
A pénzintézet ugyanakkor úgy véli, a fizetés nélküli törlesztés alkalmazása az Első otthon program végét is jelentené egyben. Szerintük ugyanis az a helyzet állna elő, hogy a kormány által nyújtott garancia a nullával lenne egyenlő, ilyen körülmények között pedig a bankok nem tudnák biztosítani a program kedvezményeit, vagyis az alacsony előleget – mindössze 5 százalék – és az alacsony kamatot. Így pedig a bankok által nyújtott ingatlanhitelek az elkövetkező öt év során a jelenlegi 50 milliárd lejről körülbelül 15 milliárd lejre esnének vissza.
Mint ismeretes, döntéshozó kamaraként a képviselőház november 25-én fogadta el azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi egy bankhitelt felvett, ám törleszteni nem tudó magánszemély számára, hogy a bankra írassa a jelzálogot képező ingatlant. A jogszabályt keményen bírálták a bankok képviselői. Klaus Johannis államfő decemberben visszaküldte a jogszabályt a parlament elé újragondolásra, jelenleg bizottsági vita tárgyát kellene képeznie, de a megbeszélést elhalasztották.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
szóljon hozzá!