2011. november 02., 08:532011. november 02., 08:53
Mint hangsúlyozta, ebben a hónapban írják alá a szépmezői ipari park létesítésére vonatkozó szerződést, holott a sepsiszentgyörgyi önkormányzat vonatkozó pályázata már 2009-ben nyert, azóta már rég lehívhatták volna a pénzt, de nem került sor a szerződés aláírására. A tervek szerint a fejlesztési minisztériummal november folyamán véglegesítik a megállapodást.
A város által a Központi Fejlesztési Régiótól elnyert pályázat összértéke 22 millió euró. A beruházásból 17 hektáron alakítják ki az ipari park teljes infrastruktúráját, bevezetik a vizet, a gázt és a villanyt, központi irodaházat építenek. Antal Árpád arról is beszámolt, hogy az ipari parkot további 17 hektárral bővítik, azzal a területtel, amelyet az önkormányzat peres úton nyert vissza a bérlőtől. Az izraeli vállalkozásnak a korábbi önkormányzat egyik utolsó határozatával adta 25 évre koncesszióba a területet, ám azóta a cég ellen beindult a csődeljárás. Az újabb terület közművesítését az önkormányzat saját költségén végeztetné el, a munkálatokat már a tél folyamán elkezdik. Ha az építkezést befejezik ajánlatcsomagot dolgoznak ki, népszerűsítő anyagokat készítenek, hogy minél több befektetőt vonzzanak.
Már vannak érdeklődők, folyamatban vannak a tárgyalások, az önkormányzat olyan vállalkozókat szeretne az ipari parkba, amelyek jól fizető állásokat ajánlanak a sepsiszentgyörgyieknek. A polgármester hangsúlyozta, az önkormányzat minden kedvezményt biztosít a befektetőknek, amit a törvény lehetővé tesz.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.