Nekilátott az Airbus Helicopters légijármű-gyártó vállalat helikopterüzemének felépítéséhez a Brassó megyei Vidombákon, a beruházás értéke eléri a 40 millió eurót.
Évek óta először jelentősen eltér a földgáz ára az ország északi és nyugati felében élő lakosok számára: míg a déli megyéket kiszolgáló belga–francia GDF Suez energetikai csoport áprilistól csökkentette árait, az E.On drágította a gázt.
A kormány eltörli a borravaló néhány napja bevezetett megadóztatását, ehelyett átalányadót vezet be, amely korábban is hatályban volt – jelentette be pénteken Eugen Teodorovici pénzügyminiszter.
Minden irányból támadják a borravaló megadóztatását elrendelő jogszabályt – az érintettek szerint esély sincs arra, hogy jövőre 300 millió lej folyjon be a borravaló 16 százalékos jövedelemadójából az államkasszába.
A nyugati megyékben fejlődött leginkább a munkaerőpiac az alkalmazások és a bérek tekintetében 2010 és 2013 között: Temes, Arad, Krassó-Szörény és Hunyad megyében összesen 21400 új munkahelyet teremtettek a négy év alatt.
A kormány nagyszabású közlekedésfejlesztési tervében (master plan) szereplő projektek nagy részét már idén elindítják, elkészítve a megvalósíthatósági tanulmányokat, a kivitelezési munkálatokat pedig legkésőbb 2020-ig elkezdik – nyilatkozta Ioan Rus.
Továbbra is Csányi Sándor, az OTP bank vezére, a Mol alelnöke a leggazdagabb magyar a Napi.hu gazdasági hírportál gondozásában megjelent, A 100 leggazdagabb című kiadvány szerint.
A vezető nélküli, automatikus autók tizenegy kisebb baleset részesei voltak hat év alatt, ám egyetlen alkalommal sem a robotautók idézték elő az ütközést, és sérülés sem történt soha – közölte Chris Urmson, a projekt vezetője a Medium.com portállal.
Minden olyan adóköteles fél számára biztosítja a kormány az adóamnesztiát, akinek „rendkívül kis jövedelem" után kellene társadalombiztosítási hozzájárulást fizetnie.
Ostoba javaslatnak tartja Victor Ponta miniszterelnök, hogy vasárnap tartsanak zárva a hipermarketek: szerinte ez a hétvégi munkáért kétszeres bért kapó alkalmazottaknak, és a nagybevásárlást szombaton és vasárnap intéző fogyasztóknak sem lenne jó.
Negyedéves alapon Cipruson és Romániában növekedett legnagyobb mértékben a gazdaság az idei év első három hónapjában, éves összevetésben pedig Románia vezeti a rangsort – derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat által szerdán kiadott adatokból.
Adóamnesztiát hirdethet az egyéni vállalkozói engedélylyel (PFA) rendelkezőknek, szabadfoglalkozásúaknak és más, egyéni munkaszerződéssel nem rendelkező személyeknek a kormány, amely szerdai ülésén tárgyalja az erre vonatkozó törvénytervezetet.
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Nem drágultak számottevően áprilisban a megelőző hónaphoz képest az élelmiszerárak – állapította meg az Országos Statisztikai Intézet (INS), amely kedden hozta nyilvánosságra legfrissebb adatait.
Igen öreg a romániai autópark – derül ki az Agerpres hírügynökség által készített elemzésből. Mint rámutatnak, a gépkocsik 57 százalékára nem is lehetne CASCO-típusú biztosítást kötni, miután tíz évesnél régebbiek.
Rendeződni látszik az észak-erdélyi autópálya Bors és Berettyószéplak közötti szakasza, miután az Országos Útügyi és Autópálya-társaság (CNADNR) és a kivizetelésre kiírt versenytárgyalásból győztesként kikerülő konzorcium képviselői szerződést kötöttek.
A kormány nagyszabású közlekedésfejlesztési tervének módosított, nemrég bemutatott változatában sem szerepel az aradi repülőtér korszerűsítése, holott a légikikötő illetékesei szerint a fejlesztés hiánya akár a létesítmény bezárásához is vezethet.
Zárva tartásra kötelezné vasárnaponként és ünnepnapokon a 2500 négyzetméternél nagyobb hipermarketeket két nemzeti liberális párti (PNL) törvényhozó, akik módosító indítványukat be is terjesztették a parlament elé.