A múzeum bejárata autóbuszra várókkal Maktárban. A helyi lakosok közömbösek a római múlt iránt
Fotó: Csermák Zoltán
A második pun háború döntő csatáját Zámánál vívták Kr. e. 202-ben. A történelmi hely a későbbi századokban is fontos szerepet töltött be a régió életében, mára azonban feledésbe merült. A jelenleg folyó ásatások jelentős adatokkal szolgálnak múltjáról, s ennek nyomán a rommező elfoglalhatja méltó helyét Tunézia műemlékei között.
2019. július 08., 12:012019. július 08., 12:01
2019. július 08., 12:072019. július 08., 12:07
Jaj a legyőzötteknek! – merenghetünk el, hiszen amikor számba vesszük Tunézia ókori emlékeit, a római és a bizánci világból maradt relikviák tűnnek ki. Megcsodálhatjuk a páratlan mozaikokat a Bardo múzeumban, Sousse-ban és Mahdiában. Elmerenghetünk a Római Birodalom nagyságán és gazdagságán, Dougga ciszternáin és fürdőin, Bulla Regia föld alá rejtett villacsodáin, Thignica kicsi városának megmaradt, átlátható romjain s El Dzsem amfiteátrumának grandiózus méretein. Pun emlékek már korlátozott számban maradtak meg. A kor iránt érdeklődők Karthágóban leginkább a pun kikötőt, a Tophet áldozati kertet tekintik meg, a douggai mauzóleumot fényképezik, vagy Monastir pun romjait nézik közepes érdeklődéssel.
Többször jártam Tunéziában, általában a római, iszlám és zsidó emlékeknek szenteltem időt. A Karthágónak vesznie kell című – Cato szavait idéző – dokumentumfilmem írásakor számtalan alkalommal találkoztam a zámai csata történetével. A vágóképek előkészítése közben leltem rá a 16. századi németalföldi mesternek, Cornelius Cortnak metszetére a híres ütközetről. Megragadott a művész fantáziagazdagsága, a méretes, dübörgő elefántok, a közelharcot vívók elszántsága, s a kép alján szenvedő harcos ábrázolása, aki számára már befejeződött a véres színjáték. A Louvre híres gobelinjén is az elefántok játsszák a főszerepet.
A motiváció tehát megvolt, így legutóbbi utamon
Feltárás alatt álló zámai romterület: a metropolis a középkorban is megtartotta jelentőségét
Fotó: Csermák Zoltán
Igen, Hannibál, az ókor egyik legzseniálisabb hadvezére itt szenvedett döntő vereséget a második pun háborúban, jóllehet korábbi csatáiból győztesen került ki. Dél-Itáliában, Cannae-nál ötvenezer harcosával megsemmisítette a fölényben lévő római sereget, de Rómát így sem tudta térdre kényszeríteni. Ezt követően 13 évig folytatta csatározásait a csizma déli részén, s serege lassan felmorzsolódott.
Idővel a rómaiak is magukhoz tértek a megpróbáltatásokból, s olyan kiváló politikusra bízták az észak-afrikaiak legyőzését, mint Publius Cornelius Scipio Africanus. A köztársaságkori Róma egyik legtehetségesebb patríciusa Hispániában támadta meg a punokat eredményesen úgy, hogy maga mellé állította a helyi törzseket. Utána Karthágó felé vette útját, s a Bagrades folyónál (mai neve Mejerda) legyőzte az eléje küldött hadakat.
Szorult a hurok Karthágó körül, így hazarendelték Hannibált, aki seregének megmaradt részét magára hagyva érkezett szülőföldjére. Az újonnan felállított, szedett-vedett had Kr. e. 202. október 29-én Karthágótól dél-nyugatra, Zámánál ütközött meg a rómaiak fegyelmezett csapataival, amelyeket a Karthágóban nevelkedett, de kétkulacsos Massinissa numídiai király is támogatott. Hannibál döntő szerepet szánt nyolcvan harci elefántjának, az ellenség viszont zajkeltéssel zavarta meg az állatokat, így a rend felbomlott.
A római diadalt a karthágóiak számára megalázó békekötés követte, így a rómaiak teljes mértékben ellenőrzésük alá vonták a Földközi-tenger nyugati medencéjét.
A tengerparti városból, Sousse-ból szerveztem zámai utunkat. Kocsit béreltünk, sofőrünk pedig bizonytalanul nézett ránk az úti cél hallatán: fogalma sem volt, hová is kívánunk menni. Hiába ecseteltem neki az emlékhely fontosságát, üveges tekintetével találkoztam. Nagy nehezen a térképen egyeztettük az irányt, s menet közben megálltunk Maktárban, az egykori Mactarisban.
Története nem tér el a többi Africa provinciai városétól, a pun időket egy áldozati hely idézi, hasonló, mint amilyet Karthágóban láthatunk. A település a római időszakban élte virágkorát, a bizánci regnálás alatt püspöki székhellyé lépett elő. Teljes pusztulása és a lakosság elmenekülése az arab támadás számlájára írható. A nyolcvan hektáron fekvő feltáráson gondosan kiépített utak, ösvények vezetnek a bőséges látnivalókhoz. Ezek közül számomra a legérdekesebb a diadalív és a juvenesek iskolája volt, ahol a fiatalság katonai kiképzést kapott, s felkészülhetett későbbi harci feladataira. A jelentősebb leleteknek egy kis múzeum ad otthont.
Publius Cornelius Scipio Africanus ábrázolása egy ezüstdénáron
Fotó: Csermák Zoltán
Ezután északnak kanyarodtunk, és harminc kilométert haladtunk, majd Siliana járási székhelyen keresztül érkeztünk Zama Minorba, a csata feltételezett helyszínére. Úgy tűnik a külső szemlélőnek, hogy az 1996-ban elkezdett feltárás még évtizedekig eltarthat. Turisták alig látogatják, ottlétünk is újdonságnak számított. Ugyan bekerítették a feltárás területét, de az alacsony drótakadályt átlépve nyugodtan bóklászhattunk a romok között. Közben előkerült egy rendőrautó, s a kiszálló hatósági emberek udvariasan érdeklődtek kilétünkről. Útlevelünk és újságíró-igazolványunk megtekintése után jó munkát kívántak, s mentek a dolgukra. Ezután érkezett egy kedves régész hölgy is, aki záporozó kérdéseink nyomán feletteséhez irányított. Együtt hívtuk fel Chokri Touihri urat, a Tunéziai Nemzeti Örökség Intézet munkatársát, aki készséggel csillapította tudásvágyunkat, s később ellátott bőséges szakirodalommal is.
Az antik Zama Regia, a jelenlegi Jama mintegy 60 hektáron fekszik, hegyek övezik, amelyek egykor védelmet nyújtottak a betolakodók ellen. Számos forrás fakad a környéken, ami a napi megélhetést könnyítette meg. Így
Hannibál bronz mellképe
Fotó: Csermák Zoltán
A csata pontos helyszíne a 19. századtól kezdve máig vita tárgya, pedig a helyszínhez számos történelmi esemény kapcsolódik: a híres ütközet, Jugurtha háborúja, a numídiai királyság bukása. A szakemberek bizonytalanságát az okozza, hogy Gaius Sallustius – a Jugurtha ellen viselt háború krónikása – mint nagyvárost említi fellegvárával, erődrendszerével, viszont hozzáteszi, „ez a síkságon fekvő város nem természetes, hanem mesterséges erősség volt, semmilyen fontos felszerelésben nem szenvedett hiányt, zsúfolva fegyverrel, katonával.” Nos, a vidék elég dombos, síkságnak semmiképpen sem mondható. A rejtély talán egy 1996-ban megtalált felirattal oldódott meg, amit egy római villa feltárása során találtak, s szerepel benne a város neve.
Kicsit ugorjunk a történelemben, a Kr. e. első században a város I. Juba numídiai király székhelyeként szolgált. Az uralkodó, a Julius Caesar és Pompeius között zajló polgárháborúban a vesztes oldalára állt, s Kr. e. 46-ban, a thapsusi csatából megfutamodva Zámában keresett menedéket. Miután hívei is magára hagyták, minden bizonnyal öngyilkos lett. A véres harcok elcsitulásával a győztes Caesar Zámát szabad város rangjára emelte, ami a meghódított városoknak önrendelkezést jelentett. Hadrianus a „tiszteletbeli kolónia” rangot adományozta a településnek.
Kr. u. a 4. században a kereszténység tanításai is gyökeret vertek a vidéken. Félix, Aptunga püspöke, aki a donatisták észak-afrikai keresztény mozgalmának ellenfele volt, Bizonyítási okiratok című művében Zámát is említi.
A bizánci időszak Zámára utaló dokumentumai vallási jellegűek: a zámai püspökség is szerepel abban a felsorolásban, amely a 646. évi karthágói zsinat résztvevőit számba veszi. A település bizánci kori fejlődéséről nem maradtak fenn adatok, de minden bizonnyal a környék gazdasági és kulturális központja lehetett. A metropolis a középkorban is megtartotta jelentőségét, s ezt a régészeti kutatások is alátámasztják. A településen nagy mennyiségű mázas kerámiadarabot találtak, ami a helyi fazekasműhelyek fejlettségére utal.
Arab forrás Jamát a Hafsid korszakban (1229–1574) említi, amikor az akkori – mai Tunéziát, Líbia nyugati és Algéria keleti részét felölelő – Ifríkija városait sorolja fel, s dél-nyugatra helyezi Jamát.
A zámai csata Cornelius Cort 1567-ben készített metszete nyomán
Fotó: Csermák Zoltán
Az 1996-ban megkezdett ásatások feltárták a középkori Jama két szektorát: a falon kívüli területet és lakónegyedet. Az előbbi jellegzetessége az a kis központi területi egység, amelyre három ház települt: előcsarnokkal, kőkockákkal kirakott központi udvarral. Az esővizet és a szennyvizet csatornarendszerbe gyűjtötték, s vezették a településen kívülre. A lakónegyedi épületek széles időintervallumban, a 9–15. században épültek. Némi rendezettség fedezhető fel elhelyezkedésükben, de bizonyos, hogy szegényebb néprétegeknek adhattak otthont.
Ezeket terméskővel kirakott derítőmedencék vették körül, amelyek szigetelését agyagréteggel biztosították. A leletek alapján az edények egykori formáját is rekonstruálni lehet: a fazekakat fogóval, egyenletes peremmel készítették, közepén kidomborodtak, a talpazatuk pedig gyűrűs kiképzésű volt. E forma egyezett a más ásatásokon, például Douggában talált leletek alakjával.
Traianus diadalíve. Maktár a római időszakban élte virágkorát
Fotó: Csermák Zoltán
Mivel munkaterületen jártam, a legtöbb részletes információt utólag kaptam az említett szakembertől, viszont ottlétem ennek ellenére is igazi élményt jelentett. Lassan, de biztosan kerülnek a helyükre a kövek. Az egykori templom is felismerhető már, néhány mozaik is hirdeti a település egykori nagyságát, egy nagyobb mozaikra, amit utazók említettek az interneten, nem sikerült rábukkanni, minden bizonnyal elhelyezték. A mélybe hatolva a ciszternák, lakóépületek alapjaiba botlunk, a víztározók szigetelése mind a mai napig megmaradt. A kövek színe egyedi, sárgás, a város ragyoghatott fénykorában. Mostanra csend honol mindenfelé, nem szóltak ránk, amikor a köveken egyensúlyoztunk, legfeljebb segítőkészen figyelmeztettek a veszélyekre. Amikor felmentünk az ásatás melletti domb tetejére, elénk tárult az a vidék, ahol egykor katonák feszültek egymásnak, s ahol az ókori világ sorsa eldőlt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Pénzügyi összeomlás fenyegetné Romániát, ha beigazolódna megannyi elemző félelme, és a nemzetközi hitelminősítők bóvli kategóriába sorolnák az országot. Az április óta tartó politikai instabilitás miatt számolni kell ezzel a sötét forgatókönyvvel.
Gran Canaria Európától jóval távolabb fekszik, mint Afrikától, a hódítások során azonban spanyol gyarmattá vált. Az Atlanti-óceánban elfoglalt stratégiai fekvése miatt Kolumbusz Kristóf is érintette a szigetet útjai során.
Afrika északnyugati partjai közelében találhatók a Kanári-szigetek. A Spanyolországhoz tartozó szigetcsoport egyik legnépszerűbb tagját, Gran Canariát kerestük fel. Megkapó hegyvidéki tájak, homokos partok és különleges régészeti emlékek fogadtak.
Már kisgyermekként tudta, hogy tanítónő szeretne lenni. Azóta harminchét év telt el, Komjátszegi Fábián Réka kezei közül pedig tanítványok százai kerültek ki. Ő ma is ugyanazzal a lelkesedéssel lép be az osztályterembe, mint pályája kezdetén.
Egy elsüllyesztett repülőgép belsejében úszni vagy cápákat figyelni a Vörös-tenger mélyén sokak számára életre szóló élmény. Szabó Kolos brassói búvároktatóval a búvárkodás veszélyeiről, vonzerejéről és az erdélyi lehetőségekről beszélgettünk.
A francia Nemzetgyűlés első olvasatban elfogadta a Korzika autonómiájáról szóló alkotmánymódosítást, amely élénk politikai vitát váltott ki Franciaországban és az Európai Parlamentben is.
A szerdai átmeneti felfrissülés után ismét erősödik a hőség Erdélyben. Csütörtöktől napos, száraz idő várható, a hétvégére pedig több helyen 33 fokig emelkedhet a hőmérséklet. A jövő hét elején a kánikula tovább fokozódhat.
Néhány nap leforgása alatt másodszor vallott kudarcot a román államfő kormányalakítási kísérlete, ami a válság mélyülésén túlmenően lesújtó képet nyújt az elnök makulátlannak hitt politikai-erkölcsi felfogásáról is.
Miközben az Egyesült Államok a futball-világbajnokságra érkező játékosokat, bírókat és szurkolókat példátlan szigorral szűri a határain, saját utcáin továbbra is ezrek esnek erőszakos bűncselekmények áldozatául.
Téli beszámolómat azzal zártam, hogy az ott szerzett benyomások olyan mély nyomot hagytak bennünk, hogy még vissza kell térnünk. Ez az elhatározás azonban nem maradt sokáig puszta vágy: néhány hónappal később ismét Genf felé vezetett az utunk.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!