
A magyarországi börtönben alapozták meg a ,,gyümölcsöző" üzletet
Fotó: Police.hu
Egy magyar és egy iraki férfi – akik börtönéveik alatt ismerkedtek meg egymással – egy 14 fős bűnszervezetet építettek fel migránsok nyugatra szállítása céljából. Egy hónap alatt több mint 13 millió forintot kerestek az illegális üzlettel. A magyar rendőrség által őrizetbe vett bűnözők kézrekerítése immár napi rutinnak számít. A tömegesen Nyugat-Európába tartó migránsáradat segítői gyakran a ,,magyar útvonalat” választják.
2023. augusztus 17., 22:382023. augusztus 17., 22:38
A gyanú szerint két embercsempészésért elítélt, szabadságvesztését töltő férfi a magyarországi börtöncellában megismerkedve tervelte ki még 2018-ban, hogy szabadulásukat követően már közösen, egy hálózatot felépítve folytatja illegális migránsok Ausztriába szállítását nagy haszon érdekében. J. Mihály magyar állampolgár és Mozore Hoshink iraki állampolgár – a külföldi férfi Magyarországról történt kiutasítása okán –
Ekkor állapodtak meg, hogy harmadik országbelieknek jó pénzért cserébe segíteni fognak nyugatra jutni. Eltervezték azt is, hogy milyen útvonalon fog mindez történni, és milyen módszerrel. Egy férfit még beavattak az üzlet részleteibe, ő volt az, aki az illegális bizniszbe beszervezte a sofőröket. Feladatuk a határsértők szállítása volt, illetve előfutóként, vagy biztosítóként funkcionáltak.
Mozore Hoshink ellen európai és nemzetközi elfogatóparancs is érvényben van
Fotó: Police.hu
Az összesen 16 fősre duzzadt bűnszervezet feje Mozore Hoshink volt. A beszerzett bizonyítékok szerint külföldről irányította a hálózatot, míg Magyarországon J. Mihály volt a főnök. A szervezetben alatta az a társa állt, aki a szállító járműveket biztosította. Ezek között volt saját tulajdonú és bérelt jármű is.
de egymásnak küldött videókkal is igazolták, ha a migránsokat a magyar-szerb határon felvették, majd akkor is, mikor már átjutottak Ausztriába.
A harmadik országbeli emberektől a szállításért cserébe fejenként 500 eurót vettek át hawala rendszeren – kölcsönös bizalomra épülő, készpénz alapú, arra kijelölt irodákban előre letett pénzösszegek csatornája – Budapesten. Ebből a sofőrök alkalmanként 50–100 ezer forint közötti összeghez jutottak hozzá, a többi a szervezőknél maradt. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Illegális Migráció Elleni Osztály által beszerzett bizonyítékok alapján
és ezzel több mint 13 millió forint haszonra tett szert, tájékoztat a Magyar Rendőrség honlapja, a Police.hu.
Magyar közutakon feltartóztatott migránsok. Ilyenkor rendszerint a bűnszövetkezet sofőrjeit veszik őrizetbe
Fotó: Police.hu
A hálózat mindössze addig működött, amíg egy-egy szállítmány megbukott, és a sofőröket elfogták a rendőrök. A KR NNI illegális migráció elleni nyomozói tavaly vették át az ügyet a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól. Az ottani nyomozók alapos felderítésének köszönhetően körvonalazódott, hogy az elfogott embercsempészek egy szervezethez tartozhatnak. Ekkor kezdték felgöngyölíteni a szálakat az NNI-s munkatársak, majd szisztematikus és aprólékos nyomozással feltérképezték az egész hálózatot.
Elfogni egyelőre azonban nem sikerült, jelenleg is szökésben van. Ellene európai és nemzetközi elfogatóparancs is érvényben van.
A nyomozást a múlt héten fejezték be, és az iratokat a hét elején küldték meg vádemelési javaslattal a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészségnek. Mivel Mozore Hoshinkot távol lévő terheltnek nyilvánították, körözése mellett is elítélhető.

Nemzetközi embercsempész-hálózatot számolt fel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI); az ügyben 14 gyanúsítottal szemben folytatták le az eljárást, mindegyikük ellen vádat emelt a Veszprém Vármegyei Főügyészség.

Az Interpol és az Europol nemzetközi bűnüldöző szervezetek összefogásával az Európai Unió tagországaiba mintegy ötezer illegális kubai bevándorlót szállító embercsempész-hálózatot számoltak fel Szerbiában, Görögországban és Spanyolországban.
A gyenge PISA-eredmények hátterében több tényező áll, de a tanárképzés átalakítása, a több iskolai gyakorlat és a személyiségfejlesztés megkerülhetetlen. Birta-Székely Noémivel, a BBTE Pszichológia és Neveléstudományok Karának oktatójával beszélgettünk.
Immár két évtizede tevékenykedik a szatmárnémeti Aranykapu Kulturális Egyesület, amely a magyar népi hagyományok, kézműves mesterségek és az előző nemzedékek tudásának továbbadását tűzte ki célul.
A hét közepén még 23–24 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet Erdélyben, a hétvégére azonban véget ér az októberi meleg: eső, záporok és jelentős lehűlés érkezik.
A Beszterce-Naszód megyei Teke Magyar utcájában egykor a helyi magyarság derékhada élt, ma talán tízen ha maradtak. A község egykor három nemzet – szászok, magyarok és románok – otthona volt, mára a szász közösség eltűnt, és a magyarság is rohamosan fogy.
Ezért tényleg megérte: a romániai pártok ismét bebizonyították, hogy képtelenek kompromisszumra jutni egymással, így továbbra sincs működőképes kormánya az országnak – de legalább tovább nőtt az AUR kormánytényezővé válásának lehetősége.
Ritkán görgetem magam előtt a közösségi média videóit, különben belehajszolnám magam egy végeláthatatlan semmittevésbe. Nemrég mégis megakadt a szemem egy különleges képen, pontosabban egy hosszú videóanyag kimerevített képén, ami Erdélyt ábrázolta.
Hűvös hajnalokkal, de sok napsütéssel és 20 fok körüli délutáni hőmérsékletekkel köszönt be október Erdélyben. A HungaroMet következő hét napra szóló előrejelzése alapján számottevő csapadékra egyelőre nem kell számítani.
Egyszerre fest valós és kínos képet a szuverén román állam sebezhetőségéről a leleplezés, miszerint az Ilie Bolojan vezette kormány tavaszi bukásához az Egyesült Államok is hozzájárulhatott. De az összkép a teljes román politikumot szemlélve lesújtó.
Nem múzeumi anyagként, hanem ma is élő, szerethető és megszólító kultúraként szeretné bemutatni az operett és a magyar zenés színpad örökségét a Hat élet, hat sors című új kolozsvári programsorozat, amely szeptember 27-én kezdődik Kolozsváron.
Világszerte már 1,17 milliárd embert érint valamilyen mentális zavar, és Erdélyben is egyre többen kérnek segítséget. Vajda Ildikó pszichiáter szerint különösen aggasztó, hogy mind több fiatal és serdülő kerül rendelőbe.
szóljon hozzá!