
A mogyorókereki templommennyezetet restauráló csapat
Fotó: Hagyományok Háza
Két erdélyi templom mennyezetének rekonstrukciója készült el az idén. A magyarókereki és magyarfülpösi munkákról Ament Éva bútorfestő, a Hagyományok Háza oktatója számolt be.
2022. december 28., 14:222022. december 28., 14:22
„A magyarókereki mennyezet ismételt megfestésére a Kallós Zoltán Alapítvány keresett meg minket. Ennek előzménye, hogy Válaszúton rendszeresen tanítok bútorfestőket, így már kialakult egy hozzáértő csapat, aminek tagjaival szinte ,,kampányszerűen" festünk meg egy-egy mennyezetet. Szembesülnünk kellett viszont azzal a ténnyel, hogy a faanyag ára napjainkban igen magas, ez esetben mintegy másfélmillió forintot tett ki; egy szponzor segítségével viszont két táborban – a békéscsabaiban és a válaszútiban – már a feladatra koncentrálhattunk. Természetesen némi kutatómunka és alapos előkészítés előzte meg a konkrét munkát. A végeredmény húsz ember kezét dicséri, azonos nyelvet beszéltünk, hiszen mindegyikük a tanítványom volt. Az elkészült anyagot átszállítottuk Magyarókerekére, az utómunkák során még kiegészítő táblákat, szegélyléceket, takaróléceket készítettünk. Az ötvenöt kazettából álló mennyezetet december 4-én avatták fel, az ünnepséget Kató Béla püspök is megtisztelte jelenlétével.
A magyarfülpösi református templom
Fotó: Hagyományok Háza
A magyarfülpösi rekonstrukciót az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány kezdeményezte. Egy 1642-ben épült mennyezet festettük újra, hiszen az eredeti kazetták nagyrésze egy vihar következtében – a tetővel együtt – semmisültek meg. Csupán öt eredeti kazetta állt rendelkezésünkre, amiket több mint száz éve adtak el az Iparművészeti Múzeumnak, majd a Néprajzi Múzeumba kerültek. Jelenleg a darabok a sárospataki Rákóczi Múzeumban láthatók. E kiállított tárgyakat a Néprajzi Múzeum tizenegy másik kazettával egészítette ki, de ezek eredete nem igazolt. Munkánk során még egy 1896-os – egy kántortanító által készített – tusrajzra támaszkodhattunk. Az engedélyek beszerzése után látogattam el Sárospatakra, ahol már színkódokat is kikeverhettem. Visszafogott színeket regisztrálhattam, s munkánk során törekedtünk az eredeti árnyalatok visszaadására. Októberben tíz tanítványom segítségével fejeztük be a munkánkat: ötvennégy kazetta készült el. Még nem tudjuk, hogy e kazetták mikor kerülnek a helyükre, mivel az Árpád-kori templom kiemelt műemlék, a tetőzetét nem régen újították fel, s régészeti munkákat is folyamatosan végeztek az Isten házában. A tiszteletes úr nagyon lelkesen támogatott minket, s a helyszínt is ő biztosította munkánkhoz. Különös élményt jelentett számunkra, hogy abban a faluban dolgozhattunk, ahol a kazetták végleges helyükre kerülnek, s a gyülekezettel is találkozhattunk" -- fogalmazott Ament Éva bútorfestő, a Hagyományok Háza oktatója.
A restaurált magyarfülpösi kazettás templom mennyezete
Fotó: Hagyományok Háza
Országszerte feltűnést keltett Bánffyhunyad polgármesterének a döntése, miszerint több mint másfél évtizedes közigazgatási tevékenység után lemond tisztségéről a kormány által kilátásba helyezett átszervezés jelentette népszerűtlen intézkedések miatt.
Heves belpolitikai vita alakult ki a román kormánykoalícióban az EU–Mercosur szabadkereskedelmi egyezmény támogatása miatt. A Mercosur-egyezmény kockázatairól Nicu Vasile, a LAPAR elnöke nyilatkozott a Krónikának.
A hét közepére mérséklődik az előző éjszakák és nappalok hideg időjárása, ám a néhány napos enyhülést újabb hideghullám követi: a hétvégétől ismét –10 fok alá süllyed a hőmérő higanyszála, kemény fagy várható.
Azúrkék víz, csipkézett part menti sziklák, népszerű bulizóhelyek, elegáns szállodák. A legtöbbeknek ez jut eszébe Ciprusról, a Földközi-tenger több mint 9 ezer négyzetkilométeres szigetéről.
Gyula történelmi belvárosában áll egy ház, ahol nemcsak a falak, hanem a bútorok, a könyvek, a személyes tárgyak és a családi dokumentumok is mesélnek. A Ladics-ház egyedülálló módon enged bepillantást a 19–20. század fordulójának polgári életformájába.
Aki egy picit is elfogult volt Donald Trumppal szemben, és azt gondolta, hogy az amerikai elnök a béke és háború kérdésében merőben más, mint elődjei, az szombat hajnaltól valószínűleg másképp gondolja.
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
szóljon hozzá!