Nagy István fizikatanár szerint gyenge az érdekérvényesítésünk a bukaresti tanügyminisztériumban
Fotó: Makkay József
Több évtizeden át fizikatanárként dolgozott az Arad megyei Pécskán, de pedagógusi munkáját nyugalmazott tanárként is folytatja. Közben helytörténeti könyveket ír és románról magyarra fordít tankönyveket. Nagy Istvánnal többek között a rossz minőségű hazai tankönyvekről és a „reformlázban” élő, de megkövült romániai közoktatásról beszélgettünk.
2022. február 18., 08:512022. február 18., 08:51
2022. február 19., 08:372022. február 19., 08:37
– Nemrég mutatták be az Aradról szóló négykötetes sorozatzáró könyvet. Milyen szerepet vállalt létrehozásukban?
– A sorozat három kötetének voltam a tördelőszerkesztője. Az Arad, a név marad című második kötetben egy írásom, a Járható utakon nevet viselő negyedik kötetben pedig két írásom jelent meg. A Trianon utáni Arad megyei település-átnevezésekről írtam egy tanulmányt, a másik két írásom Hosszú Zoltán Arad megyei szenátorról, illetve az RMDSZ Arad megyei Reform Tömörüléséről szólnak.
– Fizikatanárként sokat foglalkoztatja a helytörténet. Honnan származik elköteleződése a történelem iránt?
– Ez sokkal inkább helytörténet iránti vonzalom, mint történelem iránti kötődés. Azzal kezdődött, hogy egyik biztatója voltam néhai Kovách Géza történésznek, kértem, írja meg a Fejezetek Pécska nagyközség történetéből című kötetét. Ez volt az első általam tördelt és részben szerkesztett könyv. Később elkezdtem a számomra fontos települések tanulmányozását,
Szabó Istvánnal társszerzője lettem a 2014-ben íródott Nagyvarjasi harangszónak, majd 2019-ben a Nagyvarjasi-, a Pécskai- és az Aradi kalendáriumoknak. Közben az aradi Kölcsey- és Szabadság-szobor Egyesületeknek számos könyvét tördeltem.
– Arad városát és a megyét magyar szempontból szórványként tartjuk számon. Hogyan látja a helyi magyar közösségek boldogulását?
– Élünk, tesszük a dolgunk, de egyre kevesebben vagyunk. A fogyás sajnos már elkerülhetetlen. A demográfiai megtorpanás 1919-ben indult el, a törés az 1970-es években következett be, a fogyás pedig változatlanul folytatódik.
A nagy háborút enyhe kivándorlás követte, a második világháború után is voltak, akik elmentek, de pusztító ereje a falusiak kirablásának, a kollektivizálásnak volt. 1960 után indult el a falusiak Aradra vándorlása, ahol viszont igen sok magyar föloldódott a román tengerben. Mostanra a falusi magyar iskolákban éppen hogy van gyerek, Aradon már csak két helyen működik 5–8. osztály, és a Csiky Gergely Főgimnázium tanulóinak létszáma is folyamatosan apad. A megyében 1910-ben 130 564, 1977-ben 74 098, 1992-ben 61 011, 2011-ben 38 900 magyart számoltak össze, idén talán leszünk még 30 500-an.
– Több tankönyvet fordított románból magyarra. Mi adta ehhez az ötletet?
– Három éve mentem nyugdíjba, de fizikatanár hiányában továbbra is vállaltam az órák megtartását. Egyik szeptemberi szünetben mondta az igazgató, hogy aki vállal tankönyvfordítást, iratkozzon fel. Megtettem, mert korábban használtunk olyan románból magyarra fordított fizikatankönyvet, amelyben egy-egy feladat csak a román nyelvű könyvből volt érthető. Az egyik kollégát megkereste egy román kiadó, ő a fölkínált két tankönyvből csak az egyik lefordítását vállalta. Így kerültem képbe a Litera Kiadónál, és mostanra négy tankönyvük általam készített fordítását fogadta el az oktatásügyi minisztérium. Nem könnyű munka, nem kell ingyen dolgozni, de túlfizetve sincs. Két tankönyvben a román kijelentőmondatokat a magyar lektor felszólító mondatokként kezelte, és az egyikben 386 mondatvégi pontot felkiáltójelre cseréltetett...
– Milyennek ítéli az erdélyi magyar nyelvű tankönyveket?
– Sajnos erdélyi magyar tankönyv csak néhány van, szinte mind románból fordított, s azok fordításának minőségével nem foglalkoztam. Arra ott vannak a minisztérium által fölkért lektorok. A fordítók semmilyen vonatkozásban sem térhetnek el az eredeti tankönyvtől.
A legnagyobb problémát abban látom, hogy megtaníthatatlan mennyiségű és mélységű tanulnivaló van a tankönyvekben. A 8–9 éves gyerekeknek 17–18 éveseknek való fogalomrendszert kellene ismerniük, megtanulniuk és használniuk. Ennek pedig egyenes következménye a leszakadás. Elemiben természettudományokat tanítanak, ezért sem juthat idő megtanítani olvasni és számolni a kisebbeket. Ez a funkcionális analfabetizmus melegágya. Sajnos Romániában nincs tankönyvkritika, de a minőségbiztosítási eljárások is hiányoznak. Egyetlen tankönyvet sem próbálnak ki előzetesen. Nincs próbahasználat közbeni ellenőrzés, majd javítás. A szerzők beadják a tankönyvüket a minisztériumba, ahol azt egy bizottság vagy jóváhagyja, és mehet a tankönyvportálra választhatónak, vagy nem. A tankönyvek a célközönség 5 százalékához szólnak, az ideális az 50 százalék lenne. A jóváhagyott tankönyvet a kiadó vagy lefordíttatja magyarra, németre vagy nem. Így történhet meg, hogy hét jóváhagyott és választható román és csak egy magyarra fordított ötödikes matematikatankönyv érhető el.
– Mennyire törvényszerű az, hogy több tantárgy esetében román szerzők magyarra fordított tankönyveiből tanulnak a magyar diákok?
– Nem törvényszerű, de szinte kizárólagos gyakorlat.
Csak a hetedikes A magyar kisebbség történelme és hagyományai címűt írták magyarok. Szerintem ez a helyzet a bukaresti tanügyminisztérium magyar erejének a tükre.
– Mekkora az erdélyi magyar közoktatás önállósága? Mennyire lehet magyar pedagógiai módszereket felhasználni? Kötődhetünk-e az anyaországi közoktatás irányelveihez, tankönyvek felhasználásához?
– Nincs magyar közoktatás Romániában. Ami van, az magyar tannyelvű román közoktatás. A tanterveket románok készítik, a tankönyveket ők írják. Tantárgytanítási módszertanok léteznek, azoknak viszont nemigen van nemzetiségük.
A magyarországi közoktatáshoz való kötődés lehetetlen. Az ottani tankönyvek és oktatási segédanyagok Romániában nem használhatók. A tanárnak persze lehet egy-egy magyarországi tankönyve, példatára, amit akár meg is mutathat a tanulóknak, de azokból nem taníthat már csak azért sem, mert Erdélyben minden tantárgy tanterve más, mint ott.
– A rendszerváltás óta folynak a viták a tanügy átfogó reformjáról. Az elmúlt harminc évben számos változás történt, sokak szerint azonban ma sem lehet tudni, merre tart a közoktatás. Ez mennyire szolgálja a diákok és az oktatók érdekeit?
– A reformról az 1989 előttiek jutnak eszembe. Azok pedig mindig toldozást-foldozást jelentettek, és a korábbi tantervek bővítését további tanítandókkal. Ez 1989 óta szinte töretlenül folytatódik. Amit 1989 utáni változásnak mondanak, az nem érintette a lényeget. Sem tananyagcsökkentés, sem egyszerűsítés nem volt. Csak a heti hat tanítási napból lett öt. A tanulók túlterhelése tetemes. Ennek pedig az a következménye, hogy a gyerekek zöme hatodiktól nem tud lépést tartani az elvárásokkal.
A román közoktatás nem tart semerre. Nincs koncepció és kitűzött cél. Vergődés van. Ez ellentétes mindenki érdekével. Ráadásul a megkövesedett közoktatás-irányítás nem is akar kilépni merevségéből. Az elöljárók zöme csak az elvárt papírjaik rendben tartásával van elfoglalva. És ezt jól tükrözi az oktatást évről-évre négyszer végigkorbácsoló sajtó is: bírálják a közoktatást a nyolcadikosok, az érettségizők vizsgája és a véglegesítőre, valamint az állandó tanári állás elnyeréséért jelentkezők vizsgái után egyaránt. Okkal.
– Milyennek tartja az erdélyi magyar pedagógus anyagi és erkölcsi megbecsülését?
– Az erdélyi magyar pedagógus anyagi elismerése épp olyan, mint a románé. Fizetését a bértáblás besorolása szabja meg, amely attól függ, hogy kezdő, véglegesített, esetleg II. vagy I. fokozati vizsgával rendelkezik-e. Nekem csak véglegesítőm van. E fokozatok önmagukban semmit sem jelentenek. Ha megszerzi azokat valaki, akkor nagyobb lesz a fizetése, amely a katedrán eltöltött idő függvényében növekedik, de hogy közben milyen munkát végez, az nem a fokozatától, hanem a személyes hozzáállásától függ. Az erkölcsi megbecsülés más. Bizonyos helyeken a tanító vagy tanár elismert. Viszont szaporodnak azok a szülők, akik az oktatót a szolgájuknak gondolják: tegyen eleget kényüknek-kedvüknek, de igények nélkül, mert agyonkényeztetett csemetéjük a tökéletesség csúcsa, akinek minden jár, azonnal.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!