Hirdetés

Népzenei pályán Kárpátaljától Budapestig – születésnapi beszélgetés Pál István Szalonnával

Pál István Szalonna egyik újévi koncertje táncosok körében •  Fotó: Csermák Zoltán

Pál István Szalonna egyik újévi koncertje táncosok körében

Fotó: Csermák Zoltán

Júniusban töltötte be negyvenedik életévét Pál István Szalonna, Liszt Ferenc-díjas népzenész, érdemes művész, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője. A kiváló muzsikus szenvedélye a hegedűjavítás és -készítés, műhelyében számos értékes hangszer sorakozik.

Csermák Zoltán

2020. június 26., 14:142020. június 26., 14:14

– Hogyan ünnepelte kerek évfordulós születésnapját?
– A köszöntés még a jövő „zenéje”, az ismert helyzet nem volt igazán alkalmas vendégsereg fogadására. Most viszont szövöm az ünnepi terveket: meghívom azokat a személyeket, akik sokat segítettek eddigi életemben. A helyszín adott, a régi Tabán talán legszebb épületében, az úgynevezett Virág Benedek Házban lakom, tágas udvara alkalmas a vendégfogadásra. Jó hangulatú, magyar népzenével kísért kötetlen borocskázásra gondoltam. Népes vendégsereg gyűlhet össze rokonaimból, kollégáimból a Magyar Állami Népi Együttesből, a Szalonna Bandából, barátaimból. Mintegy félszázan lehetünk így együtt a jeles napon.

– Minden bizonnyal nem ül tétlenül az ünnepelt, melyik hegedűjét veszi kezébe?
– Természetesen a magam készítette hangszert, amin sokat játszom. Ez új hegedű, s idő kell – akár egy év is –, amíg „bejátszom”. Ha nem használom, soha nem érem el az általam elvárt hangszínt. A karantén alatt egyébként jó pár hegedűt javítgattam, ezek sorsáról még beszélhetünk.

Hirdetés

– Hogyan emlékszik vissza első hegedűjére?
– A zeneiskola elkezdése után Kárpátalján a tanintézmény hegedűjét használhattam. Nem volt nagy élmény: a moszkvai „ládagyárból” került ki, s alkalmatlan volt arra, hogy egy fiatal muzsikussal megszerettesse hangszerét. Édesapám, a tiszapéterfalvai zeneiskola vezetője sárospataki kollégájával, Csehi Ferenccel jó barátságot ápolt, így egy testvériskolai kapcsolatnak köszönhetően Sárospatakra utazhattam tízéves korom körül. Ott találkoztam a Bíró családdal, ők hangszerem állapotát érzékelve kezembe nyomtak egy cseh manufaktúra-hegedűt. Azon nyomban beleszerettem, s különösen tetszett, hogy a húrtartó felfüggesztéséhez egy A-síp volt rögzítve. Eljött a búcsúzás pillanata, a család látta, hogy mennyire a szívemhez nőtt a hegedű, ezért nekem ajándékozta. A gesztus zenei fejlődésem mérföldkövét jelentette, így máig őrzöm a becses adományt.

– Édesapja a kijevi operaház karnagyaként is dolgozott. A második legrangosabb szovjet operatársulat zenészeinek hangszerállománya megfelelt-e a magas színvonalnak?
– Annak idején a Szovjetunió nagy zenekaraiban a művészek állami hangszereken játszottak. Ezeket a háború alatt-után hozták az országba, eredetüket nem érdemes firtatni, de fantasztikus zeneszerszámok kerülhettek a muzsikusok kezébe. A zenészek olasz kézművescsodákkal gyarapodtak, de még a vonók is francia műhelyekből kerültek ki. Apám kijevi évei alatt még kisgyermek voltam, de néhány év után, amikor barátaival találkozhattam, megakadt a szemem egy-két kiváló zeneszerszámon. A nagy hegedűsgeneráció képviselői is kiváló olasz hangszereken koncerteztek; David Ojsztrah például Stradivarin játszott. Orosz hegedűkészítő iskoláról nem tudok, ez nem jelenti azt, hogy ne készültek volna míves darabok 1917 előtt. A Népi Együttesben van egy brácsa, Igor Ljubcsenko készítette, ő a moszkvai Alexander Krilovnál tanult, aki viszont a cremonai Morassinál sajátította el tudományát.

– Mikor kezdett érdeklődni a hangszerek iránt?
– A már említett első becses hegedűmmel tettem meg az első lépést. Más is motivált: Kárpátalján nem volt olyan mester, aki a kisebb javításokat elvégezhette, a hangszereket „rendbe rakta” volna. Mindig vizsgáltam, mitől kényelmesebb egy instrumentum, s ez már előkészítette a „reparálást”. Nem gondoltam ekkor még hangszerkészítésre, de

Idézet
a szakirodalomba már belelapoztam: milyen magassága legyen egy húrnak, milyen legyen a láb, a fogólap. Édesapám érdeklődésemet látva elvitt kárpátaljai mesterekhez, így még ismerhettem a munkácsi Klenceit vagy Szabó Sanyi bácsit Beregszászban.

Ők a „magyar iskolát” követték, és olyan emberektől lesték el a titkokat, akik Kárpátalja visszacsatolása után 1939-ben Budapestre jöhettek tanulni. Jól felszerelt műhelyük és irgalmatlanul sok hangszerük volt, órákig elnéztem a hangszerkészítés egy-egy fázisát, pédául a lakkozást. A Debreceni Református Kollégiumban már szembesültem a pályaválasztással, s eltökélt szándékom volt, hogy hangszerkészítő legyek. Tanáraim „miért” kérdésére azt a választ adtam, hogy Szabó Sanyi bácsi már nincs köztünk, s Klencei pedig „kihalófélben” van. A válaszon a professzorok elnevették magukat. A muzsikusi hivatás végül felülkerekedett, de az első vágyálom mindmáig megmaradt.

Az új hangszer születése. A hegedűkészítő maga állítja elő az instrumentum minden darabját •  Fotó: Csermák Zoltán Galéria

Az új hangszer születése. A hegedűkészítő maga állítja elő az instrumentum minden darabját

Fotó: Csermák Zoltán

– Régi zenészektől gyűjtött zenét. Ők és a kárpátaljai bandák milyen zeneeszközökön játszottak?
– Igen változatos, az eredetük tájegységfüggő. Minél jobban bemegyünk a hegyek közé, annál természetesebb, hogy a ruszin muzsikusok a saját maguk által készített szerszámon játszottak. Nem voltak ezek kimunkált hangszerek, lakkjuk sem készült évszázados recept alapján, de megszólaltak, és életre keltek kezükben. Minél jobban ereszkedünk a völgybe, annál színesebb az állomány: a cigányzenészek kezein már megfordultak cseh, magyar és német készítmények. Persze azért terjedtek legendák, hogy például a tiszaújlaki vagy a munkácsi prímás milyen nemes hangszereken játszott, de ezek valóságalapja megkérdőjelezhető. A csehszlovák érában bejöttek a cseh kis gyárak készítményei, amelyek igen kiválóan másolták a klasszikus mesterek, Stradivari, Guarneri, Amati, Steiner munkáit. Ezek százas, ezres nagyságrendben kerültek piacra, s hamar népszerűvé váltak.

– Az alapanyag a hegyekben adott volt, számos cremonai hegedűkészítő is a Kárpátokból szerezte be a faanyag egy részét.
– Fenyőben a boszniai fenyőt dicsérik, juharban a Kárpátok fáit tartják a legjobbnak. Gyönyörű az erezete, s lehet találni hiba nélküli csíkozásút. Magunk is ott szereztük be a szemes jávort vagy a sima csíkosat. De sok múlik a kidolgozáson: az „öregek” megmutatták a vágás és a szárítás technikáját.

Külön tudomány, hogyan viaszoljuk le a fa végét, hogy ne repedezzen be. A lakkozásnál minden mesternek van saját eljárása, mivel az emberek fejében még él a Stradivari-mítosz, miszerint a hegedű titka a lakkozásban rejlik.

A komolyabb hegedűkészítők főzik a lakkot, különböző gyantákból állítják össze azt a színt, amit a hegedű felületére felvisznek. Szerencsém, hogy e „boszorkánykonyháknak” szemlélője lehettem.

– Debrecenben vált zenésszé, de a műhelymunka oda is követte.
– Kálmán Péter „Cucás” volt a tanárom, s hozzá jártam ki tanulni. Zenekarából hiányzott a nagybőgős, s e hangszert tanácsolta először nekem. Végül váltottam, hegedűtanulmányaimat Blaskó Csabánál végeztem, s ő nemcsak a muzsikának élt, de édesapjával hangszereket is készített. A foglalkozások után gyakran lementem a pincében berendezett műhelyükbe, s figyeltem Laci bácsi kezét. Hagyományos értelemben vett szakiskolát ugyan nem végeztek, de mestereknél tanulhattak. Őstehetségek voltak, s jó hangszerek kerültek ki kezük alól, amelyek azóta is népszerűek a népzenészek köreiben.

– Hogyan készült első hegedűje?
– Úgy képzeltem el az „inaskodást”, hogy leülök egy mester mellé, s minden lépést együtt teszek meg vele. Igen ám, de egy neves hangszerkészítőnek nincs ideje arra, hogy egy emberrel foglalkozzon: megvan a saját feladata, irányítja a segédeket, tanulókat. Magam is időszűkében voltam, így nem tudtam napi rendszerességgel vállalni a tanulást. Ekkor hívott fel az idős hangszerkészítő, Gulyás Béla, akinek kiválóan zengő gyönyörű darabok kerültek ki a kezei alól.

Idézet
Na, Pista fiam, én elkészítettem több mint hetven hegedűt, a koromnál fogva pedig visszavonulok, de ha komolyan gondoltad, hogy elkészíted a sajátodat, akkor lépésről-lépésre megyek végig veled”

– biztatott. Szavai boldoggá tettek. Először felhívtuk a tatabányai Kónya Lajos bácsit. Az Aranykoszorús Hangszerkészítő Mesternek kiválóan kiszárított faanyagai voltak, s készséggel segített is. Halkan jegyzem meg, nem volt időm és türelmem tizenöt évet várni, hogy hasonló minőségű alapanyaghoz jussak. Kiválasztottuk a fát, s ezután már munkához is láttunk.

– Ha e hangszert inkognitóban egy hazai vagy külföldi nagynevű mesterhez vinné, és véleményét kérné róla, mi lehetne a válasz?
– Biztos vagyok benne, hogy megdicsérné. Igen aprólékos munka állt mögöttünk a legelső pillanattól fogva: hogyan vágjuk el, hogyan illesszük a részeket. Én készítettem végig, s nyolc hónap alatt értünk munkánk végére. Ennek oka elfoglaltságomban keresendő, Béla bácsi egy hónap alatt végzett egy darabbal. Mindmáig mentorom szavai jutnak eszembe: „fiam, faanyagot nem rontunk el!” Egy kicsit ízesebben fogalmazott, de a tanácsot egy életre megjegyeztem.Amikor a véső rosszul állt a kezemben, vagy nem szálirányba húztam meg a kést, rögtön szóvá tette. Béla bácsi, jóllehet igazi barátjának tekintett, a szigorából nem engedett. Nem siettünk, mindennek megadtuk a módját. Ebédidőben finom elemózsia is került az asztalra.

Idézet
Kezemet vízhólyagok borították, de e fájdalmakat feledtette az elkészült hangszer élménye: leírhatatlan, amikor alkotását az ember kézbe veszi és megszólaltatja. E hegedűt bátran oda merem tenni egy másik, napjainkban készített mesterhegedű mellé.
A lakkozásnál minden mesternek van saját eljárása •  Fotó: Csermák Zoltán Galéria

A lakkozásnál minden mesternek van saját eljárása

Fotó: Csermák Zoltán

A szakember nyilván észreveszi, hogy nem a százötvenedik munkám, de a lelkesedést is láthatja kidolgozásában.

– Egyszer édesapjának köszönhetően járhattam a műhelyében. A gazdag gyűjteményéből utólag milyen hangszerekre hívná fel a figyelmemet?
– A hegedűk nagy száma kicsit csalóka, mivel sokat viszek belőlük haza Kárpátaljára, s azokat a fiatal tehetségeknek szánom. Itt-ott, vásárokban akadok rájuk, ezután gondos munkával „rendbe rakom”, s a gyerkőcök kezébe adom. Ha pedig valaki komolyabb hangszerre vágyik, abban is tudok tanácsot adni.

Idézet
Egy hegedű megvétele egyébként nagy körültekintést igényel, elvem, hogy mielőtt az eladó és a vevő egymás tenyerébe csapnak, az új tulajdonos legalább egy hónapig ismerkedjen a hangszerrel, szokjanak össze.

Az anyagiak intézésébe már nem folyok bele. A gyűjteményem másik részében magyar hegedűk szerepelnek. Nemessányi- és Schweitzer-darab még hiányzik a palettáról, de ezek egyrészt drága hangszerek, másrészt a tulajdonosaik félve őrzik azokat. Viszont büszke vagyok a Bárány-hegedűmre.

– Arról mit kell tudni?
– Bárány Dezső neve fogalom a szakmában. A századforduló elején egy amerikai műgyűjtő-üzletember a kor legtehetségesebb mestereit összegyűjtötte, ezt követően elhozta a világ legjobb hangszereit, s másolatot készíttetett róluk. A mesterek, köztük Bárány Dezső, kitettek magukért, később már a szakemberek sem tudták megkülönböztetni az eredetiktől a másolatot. Az én hegedűmbe egy Bergonzi címke van beragasztva, s amikor cremonai barátomnak, Morassi mesternek megmutattam, elmondta, hogy nyugodt szívvel kiadhatná rá a tanúsítványt. A másolat egykor Falvay Attila hegedűművész birtokában volt, akkor vált meg tőle, amikor megkapta az állami tulajdonban lévő Antonio Stradivari 1731 “Hamma” hangszert. Egy másik neves darabot Gabriel Lemböck készített. Mind az osztrákok, mind a magyarok is sajátjuknak tartják: a mester Pest-Budán született, s pályája Bécsben teljesedett ki a 19. század közepén. A Monarchiában egyébként hatottak egymásra a különböző iskolák, legyenek azok Pesten, Bécsben vagy Prágában. Egy kicsit később, de az említett mesterek szellemében készült Spiegel-hegedűm, ilyen darabon játszott a híres prímás, Boros Lajos is.

– A nevet vagy a minőséget kell a szakmában megfizetni?
– A magyar hegedűk hírverése különbözik az olaszokétól, pedig a munka mennyiségében és minőségében is azonos. Egy bizonyos szint után a nevet fizetjük meg. Tegyünk például egymás mellé az 1800-as évekből egy olasz, francia, cseh vagy magyar munkát. Talán könnyebb felismerni minden ország hangszereinek a hangkarakterét, viszont árkategóriájuk igencsak különbözik egymástól. Amennyiben függöny mögött szólaltatná meg ezeket egy művész, nem biztos, hogy a vaktesztelésen az ár alapján kialakított sorrend igazolódna be.

Idézet
Bebizonyosodott, hogy egy bizonyos szint után már nem beszélhetünk hangszerekről, hanem inkább műkincsekről, s azoknak pedig áruk van.

– Megosztaná egy álmát velünk?
– Reménykedem, hogy egyszer egy Nemessányi Sámuel-mesterhegedűnek lehetek büszke tulajdonosa.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 24., hétfő

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke

A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke
Hirdetés
2026. augusztus 24., hétfő

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok

Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok
2026. augusztus 23., vasárnap

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig

Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig
2026. augusztus 21., péntek

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?

Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?
Hirdetés
2026. augusztus 21., péntek

A törvény nem lehet visszamenőleges hatályú – csak ha az érdekeink úgy diktálják

Az alkotmánybíróság ítélete, amellyel alkotmányosnak minősítette a feddhetetlenségi törvény módosítását, komoly kérdéseket vet fel a visszamenőleges hatály miatt.

A törvény nem lehet visszamenőleges hatályú – csak ha az érdekeink úgy diktálják
2026. augusztus 20., csütörtök

Hit, gyerekzsivaj és bográcsosillat Hídelvén – részt vettünk a református egyházmegye nyílt napján

A Kolozsvári Református Egyházmegye mintegy negyven gyülekezetből álló közössége idén is saját nyílt nappal kapcsolódott be a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatába.

Hit, gyerekzsivaj és bográcsosillat Hídelvén – részt vettünk a református egyházmegye nyílt napján
2026. augusztus 18., kedd

Forróság után zivatarok: változékony hétvége jön Erdélyben

Pénteken tetőzik a hőség Erdélyben, amikor a nappali csúcshőmérséklet elérheti a 37 Celsius-fokot. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai záporok után csütörtökön és pénteken sok napsütésre számíthatunk, majd a hétvégén labilisabbá válik a légkör.

Forróság után zivatarok: változékony hétvége jön Erdélyben
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Erdélyi lakáspiaci körkép: Kolozsvár egyelőre utolérhetetlen, de van, ahol gyorsabban nőnek az árak

Ha az erdélyi lakásárakat vesszük górcső alá, Kolozsvár továbbra is verhetetlen, és egyben toronymagasan a legdrágább romániai nagyváros. Érdekes aspektus azonban, hogy Nagyszebenben, Nagyváradon és Temesváron is gyorsabban emelkedtek a lakásárak.

Erdélyi lakáspiaci körkép: Kolozsvár egyelőre utolérhetetlen, de van, ahol gyorsabban nőnek az árak
2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
Hirdetés
Hirdetés