Hirdetés
Evangélikus pásztorlevél: a történelem vége, az üdvtörténet kezdete

Evangélikus pásztorlevél: a történelem vége, az üdvtörténet kezdete

Mondjuk ki azt, amit nem szeretünk hallani, pedig fájóan igaz, hogy az emberben meglévő eredendő bűnnel, a bűn egyetemes létszerkezetével szemben minden ideológia, forradalmi tett és felhívás, filozófiai rendszer vagy cselekvés tehetetlen.

2024. május 19., vasárnap

Királyhágómelléki református pásztorlevél: a Szentlélek ma is adatik

„Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én Lelkemmel!” (Zak 4,6) Ki a nagyobb? Ki az erősebb? Ki bír nagyobb hatalommal? – Ezek a kérdések, kimondva vagy kimondatlanul, meghatározzák életünket.

Királyhágómelléki református pásztorlevél: a Szentlélek ma is adatik
2024. május 18., szombat

Unitárius pásztorlevél: pünkösd ünnepe évről évre Péter ígéretét visszhangozza bennünk

Péter így válaszolt: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.

Unitárius pásztorlevél: pünkösd ünnepe évről évre Péter ígéretét visszhangozza bennünk
Hirdetés
2024. május 16., csütörtök

Kolozsvári református kollégista csapat nyerte a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő országos szakaszát

Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége a Brassó megyei Négyfaluban szervezte meg a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő országos szakaszát.

Kolozsvári református kollégista csapat nyerte a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő országos szakaszát
2024. május 15., szerda

Bőven lesz napsütés és eső is a következő napokban – egyhetes időjárás-előrejelzés Erdélyben

A gazdák számára nem is alakulhatna ideálisabban az időjárás: az aranyat érő májusi esőt ezen a héten is napsütéses időszakok váltják.

Bőven lesz napsütés és eső is a következő napokban – egyhetes időjárás-előrejelzés Erdélyben
Hirdetés
2024. május 13., hétfő

Egy régvolt pedagógus szülőhelyén: a nagy előd, Apáczai Csere János emlékét ápolják Apácán

Apáczai Csere János rövid élete során – korát megelőzve – mély nyomot hagyott az erdélyi pedagógia történetében, holott korában a fejedelmek sem támogatták új világlátását. Szülőfalujában jártunk, ahol ma is méltón ápolják emlékét.

Egy régvolt pedagógus szülőhelyén:  a nagy előd, Apáczai Csere János emlékét ápolják Apácán
2024. május 12., vasárnap

A családok nemzetközi napjának szenteli egész napos műsorát május 15-én, szerdán a Kossuth Rádió

Mi a családfakutatás folyamata? Hogyan alakul ki egy fazekas dinasztia? A családi életet érintő, változatos kérdésekre ad választ a család nemzetközi napján Magyarország leghallgatottabb talk rádiója, a Kossuth Rádió.

A családok nemzetközi napjának szenteli egész napos műsorát május 15-én, szerdán a Kossuth Rádió
Hirdetés
2024. május 09., csütörtök

A Méhes György tehetségkutató pályázat 2023-as kiírásának az eredményei

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) 2023 decemberében hirdette meg irodalmi pályázatát vers és próza kategóriában, és a napokban tették közzé az eredményhirdetést.

A Méhes György tehetségkutató pályázat 2023-as kiírásának az eredményei
2024. május 07., kedd

Esős május az évszakhoz igazodó hőmérséklettel – egyhetes időjárás-előrejelzés Erdélyben

Hét közben 17–19 Celsius-fokra mérséklődik a nappali hőmérséklet, a napsütés esővel váltakozik. Hétvégétől pár fokkal melegebb idő várható.

Esős május az évszakhoz igazodó hőmérséklettel – egyhetes időjárás-előrejelzés Erdélyben
2024. április 30., kedd

Esős, borús, meleg idővel köszönt be a május – egyhetes időjárás-előrejelzés Erdélyben

Május első napjaiban is folytatódik a meleg, borús, változó időjárás, a hétvégétől azonban újabb esőfront éri el Erdélyt.

Esős, borús, meleg idővel köszönt be a május – egyhetes időjárás-előrejelzés Erdélyben
2024. április 28., vasárnap

Rágalmazással, zsarolással és az országos megállapodás felrúgásával vádolja az RMDSZ-t az EMSZ Bihar megyei szervezete

,,Nem hallgathatunk tovább, mert egyes vezető beosztásban lévő pártos kollégái az erdélyi magyar politikában elfogadhatatlan eszközökhöz folyamodtak" – áll az EMSZ Bihar megyei szervezetének Kelemen Hunor RMDSZ-elnökhöz intézett nyílt levelében.

Rágalmazással, zsarolással és az országos megállapodás felrúgásával vádolja az RMDSZ-t az EMSZ Bihar megyei szervezete

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2024. április 24., szerda

Lassú felmelegedés sok napsütéssel – egyhetes időjárás-előrejelzés Erdélyben

A korábbi nagy meleghez képest a 15-20 Celsius-fokkal lecsökkent hűvös időjárást hétvégére ismét húsz fok fölötti meleg váltja, addig viszont kitart az esős, hideg idő.

Lassú felmelegedés sok napsütéssel – egyhetes időjárás-előrejelzés Erdélyben
Hirdetés
2024. április 18., csütörtök

Heltai Gáspár emlékezete: Magyarországon élő erdélyi magyarok találkoztak a Reménység Szigetén

A Budapesten működő Erdélyi Gyülekezet meghívására több százan érkeztek a Magyarországon élő erdélyi magyarok találkozójára. A nap kulturális témája a 450 éve elhunyt Heltai Gáspár erdélyi reformátor élete és munkássága volt.

Heltai Gáspár emlékezete: Magyarországon élő erdélyi magyarok találkoztak a Reménység Szigetén
2024. április 16., kedd

Szeszélyes április erős lehűléssel – egyhetes időjárás-előrejelzés Erdélyben

Az elmúlt egy hét nyárias időjárását hirtelen lehűlés váltja, a korábbi napok 30 Celsius-fok körüli hőmérséklete 10 fokra csökken.

Szeszélyes április erős lehűléssel – egyhetes időjárás-előrejelzés Erdélyben
2024. április 13., szombat

A nagybányai festőiskola érmihályfalvi hagyatéka: hogyan meszelték le ,,restaurátorok” a templom freskóit?

Máramaros megyeközpontját, Nagybányát az 1896-ban odatelepedett festők tették ismertté, ahol nagy hírű művészek is megfordultak. A művésztelep nagyjainak munkáit Érmihályfalva is őrzi.

A nagybányai festőiskola érmihályfalvi hagyatéka: hogyan meszelték le ,,restaurátorok” a templom freskóit?
Hirdetés
2024. április 11., csütörtök

A magyar költészet napját ünnepeljük – Kányádi Sándorról szóló dokumentumfilm a közmédiában

A magyar költészet napjára, április 11-re irodalmi nagyjaink életéről szóló filmekkel és tematikus műsorokkal készülnek a közmédia csatornái. József Attila születésnapján az M5 élőben jelentkezik a hagyományos Versmaratonról.

A magyar költészet napját ünnepeljük – Kányádi Sándorról szóló dokumentumfilm a közmédiában
2024. április 09., kedd

Nyárelő áprilisban – egyhetes időjárás-előrejelzés április 16-ig Erdélyben

A hét elején beköszöntött nyáreleji, meleg időjárás kitart a következő napokban is, és csak jövő keddtől számíthatunk enyhébb, esős időre.

Nyárelő áprilisban – egyhetes időjárás-előrejelzés április 16-ig Erdélyben
Hirdetés
2024. április 06., szombat

A Kárpát-medence legnagyobb online népzeneoktató platformja a Hagyományok Háza új fejlesztése

A Hagyományok Háza új fejlesztéseivel rámutatott, hogy a népzeneoktatásában is elengedhetetlen a digitalizáció. Az intézmény a napokban tette közzé online felületeit, fejlesztéseit, amelyek megkönnyítik a zenészek és népzene oktatók munkáját.

A Kárpát-medence legnagyobb online népzeneoktató platformja a Hagyományok Háza új fejlesztése
Hirdetés
Hirdetés