Hirdetés

Volt-nincs Ady-központ Nagyváradon

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Már le is bontatta az új tulajdonos a nagyváradi Ady-központ elkészült épületeit. A létesítmény kapcsán 2002 óta dúl kibékíthetetlen magyar–magyar konfliktus a Partium fővárosában az ingatlankomplexum megépítésére szánt budapesti támogatás eltérítése miatt.

Balogh Levente

2016. február 21., 09:492016. február 21., 09:49

2016. február 21., 09:502016. február 21., 09:50

Törmelékhalom áll, és munkagépek dolgoznak Nagyváradon azon a telken, amelyen korábban az RMDSZ és ellenzéke közötti magyar–magyar viták egyik fő forrását jelentő Ady-központ állt. Az egykori városi strand helyén épülő új élményfürdő tőszomszédságában álló területen – mint ismeretes – az RMDSZ, illetve Mudura Sándor azóta elhunyt helyi nagyvállalkozó által bejegyeztetett Mecénás Alapítvány kulturális és konferenciaközpontot, illetve termálszállót építtetett volna fel magyar állami támogatásból.

A konfliktus oka éppen ez a támogatás, jobban mondva annak „eltérítése”: míg azt eredetileg 2002-ben az akkor még Tőkés László által vezetett Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyerte el, hogy Ady szülőfalujában, Érmindszenten építse fel a kulturális és turisztikai komplexumot, az abban az évben bekövetkezett budapesti kormányváltás nyomán az összeg végül a Bihar megyei RMDSZ-es illetékesek és Mudura által sebtében bejegyzett Mecénás Alapítványhoz került. Az alapítvány ezt követően koncesszióba kapott egy telket a nagyváradi önkormányzattól, amelyen hozzákezdtek a létesítmény felépítéséhez, a projekt azonban hamvába holt. A konferenciaközpont ugyanis elkészült, a szállodának azonban csak a váza épült meg, majd azóta sem ismertetett okokból leálltak az építkezéssel.

A torzóban maradt szálló mellett álló konferenciaközpontban különféle rendezvényeket tartottak – majd két évvel ezelőtt következett a bombameglepetés: a Mecénás Alapítvány elcserélte az 594 négyzetméteres létesítményt és a 10 ezer négyzetméteres telket az önkormányzattal a vasútállomás közelében álló, 320 négyzetméteres Léda-házra és a hozzá tartozó 500 négyzetméteres telekre. Az ingatlan annyiban valóban kapcsolódik Adyhoz, hogy az érintett házban élt Ady múzsája, Brüll Adél – akit költeményeiben Lédának nevezett. A cserét megelőzően a Léda-házat 283 ezer, az Ady-központot és a szállodatorzót pedig 310 ezer euróra becsülték föl. A különbözetből a Mecénás Alapítvány az általa felhalmozott adóhátralékot törlesztette.

Ez akár még jó üzletnek is tűnhet – csakhogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint a Mecénás 2003-ban és 2004-ben összesen 1,1 millió eurót kapott a magyar államtól a létesítmény megépítésére. Az EMNP régóta forszírozza, hogy az RMDSZ számoljon el a hiányzó összeggel, a Bihar megyei RMDSZ-es illetékesek pedig minden egyes alkalommal, amikor fölmerül a téma, mantraszerűen ismételgetik, hogy a támogatással hiánytalanul elszámoltak Budapest felé.

Érdekes összefonódások

A csere nyomán az egykori Ady-központ tulajdonosává vált nagyváradi önkormányzat nem teketóriázott sokat: árverést hirdetett a létesítmény és a telek értékesítésére.

Az árverést tavaly augusztusban meg is ejtették, győztesként pedig a Lotus Center Rt.-t hirdették ki, amely 920 ezer euróért jutott az exkluzív helyen, a májusban megnyíló akvapark, a Hilton szállodalánchoz tartozó Double Tree hotel, illetve a Városliget szomszédságában elterülő telekhez.

A tranzakció érdekessége az, hogy a Lotus Center Rt. jelenleg Mudura Sándor örököseinek – többek között a fiának – tulajdonában áll, vagyis az ingatlan az RMDSZ-szel együtt a Mecénás Alapítványt bejegyeztető néhai vállalkozó utódainak tulajdona lett. A cég építette fel a Lotus Centert, a város első, jelenleg legnagyobb plázáját. Külön érdekesség, hogy a Mecénás Alapítvány elnöke, Kiss Sándor ellen – aki az RMDSZ Bihar megyei szervezetének az elnöki és a Bihar megyei önkormányzat alelnöki tisztségét is betölti – tavaly júniusban többrendbeli pénzmosás, csúszópénz elfogadása, befolyással való üzérkedés és hivatali visszaélés miatt emelt vádat az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA). Az ügyészségi közlemény szerint Kiss Mudura segítségével követte el azokat a bűncselekményeket, amellyel vádolják, Mudura azonban elhunyt, így ellene nem indult eljárás.

Tragikomikus jogi adok-kapok

Mindeközben a politikai és jogi adok-kapok is folytatódott, ráadásul néhol tragikomikus fejleményekkel. Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke szeptemberben ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a korrupcióellenes ügyészségnél az Ady-központ ügye miatt. Az EMNP országos elnöksége viszont nem állt be az ügy mögé, sőt: közleményben tudatta, nem adott felhatalmazást senkinek arra, hogy magyarok ellen tegyen feljelentést, és közölte: szankcióban részesíti Csomortányit. A Bihar megyei elnök erre közölte: visszavonja a párt nevében tett feljelentést, és magánszemélyként teszi azt meg újra.

Eközben az Ady-központ telkén fölgyorsultak az események. Az árverésen győztes cég vállalta, hogy befejezi a félkész hotelt, és rendbe teszi a parlagon álló egyhektáros telket, hogy az ne rontsa a vele szomszédos, építés alatt álló élményfürdő arculatát. A megegyezés értelmében a Lotus három év határidőt kapott a beruházás kivitelezésére, ellenkező esetben napi 500 lejes kötbért számol fel az önkormányzat. A Lotus Center Rt. pedig belecsapott: Csomortányi István a múlt hét elején már arról számolt be, hogy az új tulajdonos nem csupán a szálloda torzóját, hanem a beruházás elkészült részét, a konferenciaközpontot is lebontatta.

A nagyváradi magyar közösség így a nagyszabású termálszálló- és konferenciaközpont-komplexum helyett egy tetszetős, de viszonylag kicsi, részben felújított Fő utcai polgári ingatlannal maradt. Meg a kérdéssel, hogy pontosan mi is történt azzal a pénzzel, amit a budapesti kormány az Ady-központ felépítésére utalt át.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 15., kedd

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz

A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház

Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház
2026. szeptember 08., kedd

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé

Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé
2026. szeptember 07., hétfő

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa

Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
2026. szeptember 01., kedd

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő

Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő
2026. augusztus 24., hétfő

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke

A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke
Hirdetés
2026. augusztus 24., hétfő

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok

Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok
2026. augusztus 23., vasárnap

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig

Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig
2026. augusztus 21., péntek

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?

Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?
Hirdetés
Hirdetés