Hirdetés

Új agrártámogatásokkal korszerűsítenék a romániai mezőgazdaságot

•  Fotó: Makkay József

Fotó: Makkay József

Összesen 19 milliárd euró mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatás fölött rendelkezhet Románia 2014-2020 között. Az ezzel kapcsolatos államelnöki és a kormány mezőgazdasági stratégiája több szempontból is eltér, abban azonban egyetértés van, hogy a fő cél a fiatal gazdák támogatása. Az Romániai Magyar Gazdák Egyesülete emellett a kisgazdaságokat is helyzetbe hozná.

Makkay József

2013. december 05., 19:472013. december 05., 19:47

Fontos lehetőségeket biztosít a gazdák és gazdaszervezetek számára a 2014–2020-as európai uniós költségvetésből a romániai mezőgazdaság számára megítélt, mintegy 19 milliárd eurónyi pályázható agrártámogatás a következő hat esztendőben. A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) Székelyudvarhelyen több mint kétszáz gazda részvételével, november 23-án megtartott erdélyi konferenciája a közös agrárpolitika hazai alkalmazásáról a 2014–2020-as időszakban igyekezett eligazítót nyújtani. A konferencia nem bizonyulhatott könnyű vállalkozásnak, miután kiderült, hogy a Románia által Brüsszelbe továbbított agrárstratégiai elképzelések csak nagy vonalakban rögzítik a román kormány mezőgazdaság-fejlesztési terveit, így az előadók sok részlettel nem szolgálhattak e stratégiára felfűzött, 2014-től kiírandó új pályázatokról.

Sebestyén Csaba RMGE-elnök, a magyar gazdák képviseletét felvállaló gazdaszervezet vezetőjeként vett részt az államelnöki hivatalnak abban a szakbizottságában, amely kidolgozta Románia 2014–2020–2035-ig terjedő agrárstratégiáját. A román kormánynak az uniós támogatások folyósításához nélkülözhetetlen, hatéves agrárstratégiája több pontban is megegyezik az államelnöki hivatal által összehangolt mezőgazdasági és élelmiszeripari szakembergárda átfogó dolgozatával, a legszembetűnőbb különbség azonban épp a kisgazdaságok ejtésében, azaz leépítésében található.

A nemrég Bukarestben bemutatott A román falunak van jövője című mezőgazdasági kormánystratégiáról szólva, Sebestyén Csaba lapunknak elmondta: Daniel Constantin mezőgazdasági miniszternek felvetette, hogy az új romániai agrárstratégiából nem lehet kifelejteni azt a hárommilliónyi kisgazdaságot, amely mintegy kilencmillió vidéki lakost foglalkoztat. „A vidékfejlesztés egyik célja a vidéki szegénység felszámolása.Felmérések bizonyítják, hogy Romániában a nagygazdaságok térképe egybeesik a népesség szegénységi térképével, azaz ahol a nagygazdaságok dominálnak, ott a vidéki népesség a legszegényebb” – fogalmazott Sebestyén. A magyar szakember szerint az eddigi uniós agrártámogatások igen jelentős hazai pászmájának bizonyult a 141. intézkedés a félig önellátó gazdaságok támogatásáról: az öt éven át folyósított, évi 1500 eurós gazdatámogatás az elmúlt évek Nemzeti Vidékfejlesztési Tervének a legtöbb pályázatot elnyert kiírása volt, ennél fogva a legnagyobb társadalmi hatást érte el azzal, hogy ezek a pénzek falun maradtak. Sebestyén abban reménykedik, hogy a gazdák támogatását felvállaló román szervezetekkel karöltve sikerül rávenni a szakminisztériumot arra, hogy ne mondjon le a kisgazdaságok további támogatásáról.

A fiatalokat hoznák előnybe

Az Állami Kifizetési Ügynökség (APIA) nyilvántartásában szereplő mintegy 1, 1 millió, agrártámogatásban részülő hazai gazda a földet művelő, mezőgazdasággal foglalkozó gazdáknak mindössze az egyharmada. A fennmaradó kétmillió kisgazdaság eddig sem felelt meg a kifizetési ügynökség által megszabott 0,3 hektáros minimális parcellanagyságnak, és a több mint egy hektáros farmméretnek. Noha a kisgazdaságok száma évről évre csökken, a romániai mezőgazdaság még távol áll attól a gyökeres struktúraváltástól, amely a legtöbb uniós agrárágazatot jellemzi. Mind a kormány, mind az államelnöki hivatal agrárstratégiája a fiatal gazdálkodók kiemelt támogatásában látja a hazai mezőgazdaság kitörési lehetőségét.

Az elmúlt időszakban is volt fiatal gazdákat támogató, több tízezer eurós program, de csak a pályázók töredéke jutott ilyen pénzekhez. A 2014-től induló új rendszerben, az ígéretek szerint, a szaktárca az eddiginél több lehetőséget biztosítana gazdálkodni akaró fiataloknak. A 40 évnél fiatalabbak számára kiírandó 50 ezer eurós farmalapítási támogatás mellett lényegesen nagyobb körhöz szólna az az elképzelés, amely öt évig 25 százalékkal növelné a fiatal gazdák által megdolgozott termőföldek terület alapú támogatását. A jelenlegi 155 eurós területalapú támogatás már jövőtől mintegy 200 euróra nőne, és ezt az összeget pótolnák valamennyi fiatal pályázó számára. A kifizetési ügynökség igazgatója, Nicolae Popa a napokban jelentette be: az önrészt igénylő mezőgazdasági pályázatokat eleve kereskedelmi bankok révén folyósítanák, a nyertes pályázóknak hitel formájában finanszíroznák a különbözetet. Sok agrárszakember ebben eleve szkeptikus, hiszen a legtöbb gazda eddig sem felelt meg a bankok által követelt 150-160 százalékos banki garanciának, a bukaresti hivatalosságok azonban a rendszer egyszerűsítését és könnyebb hozzáférhetőséget ígérnek.

Családi gazdaságoké a jövő?

A 19 milliárd eurós uniós agrártámogatási keretet a román kormány saját forrásaiból is kiegészíti, a hazai mezőgazdaságba érkező pénz azonban várhatóan ennél jóval kevesebb lesz. Szakemberek szerint bizakodásra adhat okot az a tény, hogy az összes uniós forrás közül Románia a mezőgazdasági támogatások lehívása terén teljesített eddig a legjobban, ezen a területen a legkedvezőbbek a tapasztalatok. Sebestyén Csaba szerint ez az összeg nagyban hozzájárulhat a romániai mezőgazdaság modernizálásához a következő öt-tíz évben, ha a politikum a hazai realitásokra alapoz, azaz olyan támogatási formákat alakít ki, amelyek a meglévő, fejlődőképes kis-és középgazdaságokat részesíti előnyben. Sebestyén szerint nem véletlen, hogy az ENSZ 2014-et a kisgazdaságok évének nyilvánította, és ennek szellemében az Európai Parlament is azt kérte az Európai Bizottságtól, hogy a nagy mezőgazdasági vállalatokkal szemben a családi gazdaságok élvezzenek előnyt az uniós mezőgazdasági források elosztásában.

Elrettentő számadatok

Mintegy 45 százalékos részarányával ma Romániában a legmagasabb a falusi lakosság aránya az uniós tagországok közül, és az életkor szerinti megoszlásban is egyedi képet mutatunk: az agrártámogatásban részesülő mintegy 1,1 millió romániai gazda mintegy 60 százaléka 60 év fölötti. Az agrártámogatásban részesülő idősebb korosztály tagjai átlagban 4-4,5 hektár területen gazdálkodnak, az EU-s támogatásban részesülő romániai gazdáknak mindössze a 15-20 százaléka fiatalabb 40 évesnél, de épp ez a korosztály termel átlagban 7-9 hektáros farmokon. Nem véletlen tehát, hogy a romániai kisgazdaságokba fektetnek be a legkevesebb pénzt az unió tagországai közül. Míg Franciaországban az egy hektár területre számított, állóalapokba történő évi befektetés mintegy 300 euró, ez Romániában ennek alig a 10 százaléka, azaz 30 euró. A romániai mezőgazdaság súlyos pénztelenségét jelzik a Román Nemzeti Bank által nyilvánosságra hozott legfrissebb adatok is, amelyek szerint a hazai gazdaságban igényelt összes bankhitelnek mindössze a 3,8 százaléka mezőgazdasági kölcsön. A hazai mezőgazdaság alulfinanszírozását jelzi az államelnöki hivatal mezőgazdasági szakbizottságának azon adata is, amely a termelékenység szempontjából lesújtó képet fest a hazai gazdák teljesítményéről: a mezőgazdasági termények többségében az uniós átlag legalább 2,5-ször nagyobb, mint a romániai.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Nem csak a bankok trükkje: a botrány mindannyiunkról szól

Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.

Nem csak a bankok trükkje: a botrány mindannyiunkról szól
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Viharok és lehűlés jön: vasárnap már csak 17 fok várható

Még nyárias meleg és helyenként 30 fok feletti hőmérséklet várható szerdán, ám a hét második felében markáns változás következik az időjárásban. Több hullámban érkező frontok miatt záporokra, zivatarokra és megerősödő szélre kell készülni.

Viharok és lehűlés jön: vasárnap már csak 17 fok várható
2026. június 07., vasárnap

Gyógyszer helyett piercing? Erdélyben egyre többen kipróbálják

Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.

Gyógyszer helyett piercing? Erdélyben egyre többen kipróbálják
2026. június 06., szombat

Magyar szerzők színdarabjaival arat sikereket a Moldovai Köztársaságban az Aradi Kamaraszínház igazgatója

Bár a színházi nyelvnek „nincs nemzetisége”, mégis egyfajta küldetés magyar darabokat színre vinni olyan közegben, amelyben alig, vagy inkább egyáltalán nem ismerik a magyar kultúrát – vallja Tapasztó Ernő.

Magyar szerzők színdarabjaival arat sikereket a Moldovai Köztársaságban az Aradi Kamaraszínház igazgatója
Hirdetés
2026. június 04., csütörtök

Keresztényüldözés a 21. században: Nigériától Iránig, sőt az Európai Unióig

A Közép-európai Fórum a Vallás- és Hitszabadságért június elején nemzetközi konferenciát szervezett Pozsonyban a vallásszabadság kérdésköréről. A szakemberek bemutatták a világ különböző térségeiben tapasztalható keresztényüldözés következményeit.

Keresztényüldözés a 21. században: Nigériától Iránig, sőt az Európai Unióig
2026. június 04., csütörtök

Trianon-kutató történész: a határon túli magyarok a magyar történelem legnagyobb hősei

1920. június 4-én írták alá a versailles-i Grand Trianon kastélyban azt a békeszerződést, amely alapjaiban formálta át Magyarország sorsát. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Köő Artúr történészt, Trianon-kutatót kérdeztük.

Trianon-kutató történész: a határon túli magyarok a magyar történelem legnagyobb hősei
2026. június 02., kedd

Még napokig kitart a csapadékos idő, mutatjuk, mikor érkezik a fordulat

Záporokban és zivatarokban gazdag napok elé nézünk, és csak a hétvégére várható szép, napos idő. A nappali csúcshőmérséklet 22 és 24 fok között alakul.

Még napokig kitart a csapadékos idő, mutatjuk, mikor érkezik a fordulat
Hirdetés
2026. június 01., hétfő

Tejbegríz vagy chips, titkos helyek, félelmek. Falun élő erdélyi elemisták válaszai gyermeknapi kérdéseinkre

Mitől fél, hogyan „bandázik” a mai kisiskolás, szereti-e a zsíros kenyeret, tejbegrízt, málna- és bodzaszörpöt, vagy inkább a chipset részesíti előnyben – ezeket a kérdéseket tettük fel gyermeknap apropóján elemistáknak.

Tejbegríz vagy chips, titkos helyek, félelmek. Falun élő erdélyi elemisták válaszai gyermeknapi kérdéseinkre
2026. május 30., szombat

Ahol nem szégyen ráérni, de húsz euró az eper – jegyzetek a francia Riviéráról

Könnyű beleszeretni a francia Riviérába: a tengerbe, a pálmafákba, a kikötőkbe, az óvárosok szűk utcáiba, abba a nyugodt eleganciába, amellyel a helyiek élik a mindennapjaikat.

Ahol nem szégyen ráérni, de húsz euró az eper – jegyzetek a francia Riviéráról
2026. május 28., csütörtök

Mit keresnek ma az autóvásárlók? Erdélyi kereskedő a legnagyobb tévhitekről és trendekről

A használtautó-piac az elmúlt években nagy változásokon ment keresztül: a Covid-időszak, az üzemanyagárak ingadozása, és az elektromobilitás térnyerése mind hatással voltak a vásárlói szokásokra. Juhos Dávid használtautó-kereskedővel beszélgettünk.

Mit keresnek ma az autóvásárlók? Erdélyi kereskedő a legnagyobb tévhitekről és trendekről
Hirdetés
Hirdetés