Hirdetés

Tusványosra költözik Európa

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A migráció, a Brexit utáni helyzet és az Európai Unió jövője lesznek a kiemelt témái az idei Tusványosnak. A tusnádfürdői kempingben 24 programsátor és számos rendezvény várja majd a látogatókat.

Kiss Előd-Gergely

2016. július 12., 23:092016. július 12., 23:09

Itthon voltunk, vagyunk, leszünk Európában! mottóval szervezik meg az idei, XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort július 19–24. között Tusnádfürdőn.  A rendezvénysorozatra, melynek központi témája az európai, keresztény identitás a hagyománynak megfelelően Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is várják.

Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a nyári szabadegyetemről tartott hétfői budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: napjainkban a bel- és külpolitika határvonalai feloldódtak, és ez azzal függ össze, hogy Európában úgy tűnik, valódi válsághelyzet alakult ki. Kitért a migráció mellett az újjáéledő orosz birodalmi ösztönökre, arra, hogy Oroszország és Ukrajna között állandó háborús helyzet van, s értékelése szerint ide tartozik a Brexit is. Ezek közül egy is elég lenne – állapította meg a bizottsági elnök, hozzátéve: ezek most összeadódnak, illetve köztük ok-okozati összefüggés van. Az összhatás pedig az, hogy Európában ezek a jelenségek az emberek körében félelmet ébresztenek, a félelem érzése általánossá vált. Magyarország uniós tagsága kapcsán kijelentette, világos jövőképet kell megfogalmazni és szövetségépítésre van szükség. A határon túli magyarokkal egyetértés van, és számos közép-európai országgal is sikerült közös nevezőt kialakítani erről a jövőképről, mutatott rá a bizottsági elnök.

Németh Zsolt a táborról szólva úgy fogalmazott: Tusványos titka, hogy a nyári szezonban szerencsésen ötvözi a szabadegyetemi és a fesztiváljelleget. Tusványos a leglazább szabadegyetem és a legizgalmasabb fesztivál, kulturális „a la carte” jellemzi a rendezvényt, mondta. Összegzése szerint egyfajta nemzetpolitikai, ágazatközi „brainstorming” helye a tábor, ami egyhetes Magyar Állandó Értekezletként is értékelhető. Idén a rendezvényre a parlamenti pártok frakcióvezetőit és az összes határon túli magyar párt elnökét is várják.

Változatlan értékrend és erkölcsi jóvátétel

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke arról beszélt, hogy a nyári egyetem céljait nem adta fel az elmúlt több mint negyedszázad során. Ezek között említette a magyar, a közép-kelet-európai és az uniós integrációt. Az értékrend is változatlan, hangsúlyozta az erdélyi politikus. Kiemelte: három nemzetpolitikai sátorban zajlanak majd előadások, s idén több program járja körül az autonómia kérdéskörét. Szólt arról is, hogy a gazdasági sátorban a nemzetpolitika gazdasági vetületeit tekintik át, megosztva a tapasztalatokat. Szó lesz a délvidéki, gazdaságfejlesztési programról, illetve a kárpátaljai programról. Nem titkolt szándék, hogy Felvidéken és Erdélyben is hasonló kezdeményezések induljanak, jegyezte meg. Kitért arra is, hogy a volt kommunista országoknak megoldatlan problémája az erkölcsi jóvátétel. Ennek témája szintén szerepel majd a nyári egyetem programjában, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platform a kommunizmus és nácizmus bűneiről tart kiállítást. Az idén is a nyári egyetem vendége lesz Orbán Viktor magyar miniszterelnök. A Tőkés Lászlóval és Németh Zsolttal közösen tartott előadására a hagyománynak megfelelően szombaton kerül majd sor.

Tárnok Mária, a Kisebbségekért Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumi elnöke közölte: 24 programsátor várja a látogatókat, a programokat 35 partnerrel valósítják meg a szervezők.

Maradnak a klasszikus témák

A szervezők, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány képviselői tegnap Kolozsváron a részletes programot is ismertették. „Tusványos mindig aktuálpolitikai témákról szól” – emlékeztetett Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, politikai programkoordinátor. Kifejtette: három nagy témacsoportot járnak körül: az európai, keresztény identitás jelene és jövője; Közép-Kelet Európa helye és szerepének felértékelődése; valamint az Európai Unió jelene és jövője, az együttműködés tartalmi és formai szempontjai és a Brexit nyomán kialakuló új helyzet. Emellett klasszikusnak számító kérdések is terítékre kerülnek, mint az aktuális nemzetpolitikai helyzet, a gazdasági kilátások, a Kárpát-medencei és európai önrendelkezési tervek. Az oktatás és a kulturális élet kérdései mellett demográfiai, környezetvédelmi problémák is napirenden lesznek.

Idén is lesz beléptető rendszer

Fancsali Barna MIT-elnök elmondta, hogy a tavaly bevált beléptető rendszert megtartják. A tábor területére 16 óráig ingyenes a belépés, utána 10 lejt kell fizetni, a heti karszalag ára pedig 50 lej. A sátorozás olcsóbb lesz, egy sátorhely egy napra 10 lejbe kerül, a heti bérlet 50 lej.

Popa Ilona főszervező elmondta, az idei rendezvénysorozat újdonságának a Janus Pannonius irodalmi kávéház, valamint a Kriza János népzenei sátor programkínálata számít. Hozzáfűzte, megújult a fesztivál honlapja, és a részletes program mobil alkalmazással is elérhető majd.

Az esti koncertekről kifejtette, a keddi nyitónapon a Bagossy Brothers Company és Ákos lép fel, míg szerdán a Maszkura és a Tücsökraj, valamint az Intim Torna Illegál szórakoztatja a fesztiválozókat. A rockzene kedvelőinek is kedveskednek a szervezők, csütörtökön a Tankcsapda lép fel, a debreceni zenekart Rúzsa Magdi követi a színpadon. Péntek este a Vad Fruttik és a Quimby, míg szombaton az Evilági, az Ocho Macho és a Kiscsillag gondoskodik a fesztiválhangulatról.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 15., kedd

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz

A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház

Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház
2026. szeptember 08., kedd

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé

Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé
2026. szeptember 07., hétfő

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa

Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
2026. szeptember 01., kedd

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő

Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő
2026. augusztus 24., hétfő

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke

A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke
Hirdetés
2026. augusztus 24., hétfő

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok

Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok
2026. augusztus 23., vasárnap

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig

Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig
2026. augusztus 21., péntek

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?

Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?
Hirdetés
Hirdetés