Hirdetés

Per az autonómiáért

Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezetének elnöke beperelte Emil Bocot, a város polgármesterét és a teljes kolozsvári képviselő-testületet, mivel elutasították az Erdély autonómiáját három nyelven hirdető óriásplakát kihelyezését.

Makkay József

2015. október 17., 20:492015. október 17., 20:49

A fiatal politikusnak korábban civilként is számos, az autonómiát népszerűsítő akciója volt: ő juttatta el többek között Klaus Johannishoz, Románia elnökéhez a 15 600 aláírással ellátott autonómiapeticiót. Legújabb terve, hogy Kolozsváron többnyelvű autonomista óriásplakátot helyezzen el, egyelőre meghiúsult. „Egy hónap alatt összegyűlt az óriásplakát ára, azonban a reklámcég nem vállalta a kihelyezést, csak polgármesteri engedéllyel. Az engedélyt végül nem kaptuk meg, ezért indítottunk pert” – foglalta össze az Erdélyi Naplónak az előzményeket.

Fancsali Ernő megpróbálja különválasztani a politikai és mozgalmi szereplést, mindezt annak érdekében, hogy mindkét vonalon a leghatékonyabban tudja képviselni az adott közösség érdekeit. Akcióiról vegyes visszajelzések érkeznek a politika és közélet részéről. A párttársak nagy része hasonlóan gondolkodik, de az erdélyi közélet többsége is fontosnak tartja az erdélyi önrendelkezést, mégis sokan elérhetetlennek látják. Fancsali Ernő Sabin Gherman támogatását tartja az egyik legfontosabb visszajelzésnek.

A politikus lelkesedését az sem törte le, hogy az Európai Parlament petíciós bizottságának elnökétől nemrég kapott válasz röviden és tömören a jól ismert álláspontot tartalmazza, hogy a kérdés nem tartozik az unió hatáskörébe. „Nagyjából erre számítottam, hiszen a bizottságban román tagok is vannak, akik nagyon erős lobbit folytattak, hogy a kérdéssel ne foglalkozzanak. Az eddig 15 600 aláírást tartalmazó petíció útja tehát véget ért, kifulladt. Tartalmilag már meghaladott, ezért új beadványt készítettem, amely világosabban fogalmaz és az új platformnak megfelelően könnyebb aláírni” – mondja Fancsali Ernő.

A nemrég betiltott kolozsvári autonómiafelvonulás folytatásaként november végén újabb megmozdulást szerveznek, ahova a többi történelmi régió képviselőit is várják. Fancsali abban reménykedik, hogy ha sikerült megnyerniük a pert, a háromnyelvű óriásplakátot kihelyezik Kolozsváron, de más településeken is hasonló utcai hirdetményeket terveznek. Ezzel lehetne bizonyítani, hogy az autonómia nem alkotmányellenes. Amennyiben nem nyernek, fellebbeznek, és elmennek a végsőkig, hogy igazukat bizonyítsák.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 15., kedd

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz

A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház

Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház
2026. szeptember 08., kedd

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé

Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé
2026. szeptember 07., hétfő

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa

Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
2026. szeptember 01., kedd

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő

Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő
2026. augusztus 24., hétfő

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke

A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke
Hirdetés
2026. augusztus 24., hétfő

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok

Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok
2026. augusztus 23., vasárnap

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig

Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig
2026. augusztus 21., péntek

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?

Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?
Hirdetés
Hirdetés