
Fotó: Kristó Róbert felvétele
A Székelyföldet beolvasztani akaró román régióátszervezés erdélyi magyar összefogással egyértelműen megakadályozható – fogalmaz Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. A közképviseleti szervezet hétvégi tisztújító küldöttgyűlésén a több mint 250 küldött a székely autonómiatörekvések ügyét is tárgyalja.
2013. június 21., 10:002013. június 21., 10:00
Tisztújító küldöttgyűlését tartja június 22-én Marosvásárhelyen a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). A székely székek képviseletében több mint 250 küldött részvételével rendezendő összejövetel a tavalyi statútummódosítás óta az első olyan küldöttgyűlés, amely elnököt választhat. Izsák Balázs, az SZNT elnöke szerint az eredeti szabályzatban azért nem szerepelt az elnökválasztás, mert az SZNT létrehozói nem hosszú távra rendezkedtek be. „Az SZNT alapítóinak eredeti elképzelése szerint Székelyföld autonómia-statútumának elkészítése és beterjesztése volt a cél, és időközben derült ki, hogy hosszú távú munkára kell berendezkednünk, így menet közben alakítottuk át belső rendszabályainkat” – fogalmazott az elnök, aki beszélgetésünk időpontjában az egyetlen elnökjelölt volt. Az SZNT-küldöttgyűlés az elnök személyéről dönt, míg az Állandó Bizottság tagjaiként nyilvántartott alelnököket a Széki Székely Tanácsok választják közgyűléseiken, utóbbiak személye az elmúlt években többször is módosult.
A hétvégi fórumon komoly munka várható az elfogadásra kerülő hat határozattervezet ügyében. Az SZNT két fő projektre összpontosít: a román régióátszervezés Székelyföldre hátrányos kitételeinek megakadályozására és az európai polgári kezdeményezés ügyére, amelyet rövidesen benyújtanak az Európai Bizottsághoz. Izsák Balázs szerint mindkét tárgykörben széleskörű erdélyi magyar összefogást sikerült elérni. A marosvásárhelyi autonómiatüntetésen valamilyen formában valamennyi erdélyi magyar politikai, közképviseleti szervezet részt vett, az azóta eltelt időszakban még inkább kikristályosodott a közös érdek: minden rendelkezésre álló eszközzel harcolni kell az önálló székelyföldi közigazgatási régióért. „Ma már bizonyos: nem csak tüntetni tudunk a beolvasztás ellen, hanem széleskörű összefogással meg tudjuk akadályozni a román politikum magyarellenes törekvéseit. A teendőkről részletesen tárgyalunk a küldöttgyűlésen” – mondta az SZNT elnöke.
A Székely Nemzeti Tanács európai régiók védelméről szóló polgári kezdeményezése támogatói között ott van az EMNP, az MPP, az RMDSZ és az EMNT is. Az SZNT elnöke a legfontosabb erdélyi magyar célok körüli összefogást jelentős előrelépésnek tartja. Izsák szerint szervezete olyan széles körű európai mozgalom elindításában is érdekelt, amely túlmutat a polgári kezdeményezésen. „Az európai régiók között nem csak a politikai, hanem a gazdasági párbeszéd és együttműködés is egyaránt fontos. Ennek a folyamatnak az elején tartunk ma, de a visszajelzések szerint jó esély mutatkozik arra, hogy európai mozgalommá emeljük” – fogalmazott az SZNT elnöke.
A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.
Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.
Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.
Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.
A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.
Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.
Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.
Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.
szóljon hozzá!