Németh Ildikó és Szabó Szilárd Tordason: évtizedek óta együtt ropják a táncot
Fotó: Szabó Szilárd családi archívuma
A Kárpát-medence-szerte ismert Szabó Szilárd táncpedagógus-koreográfus feleségével, Németh Ildikó néptáncművész-oktatóval a Fejér vármegyei Tordason, egy régi parasztházban lakik. Az erdélyi táncok kiváló ismerőjeként és oktatójaként a házaspár gyakran megfordul Erdélyben is. Tordasi otthonukban beszélgettünk.
2026. február 28., 16:342026. február 28., 16:34
Szabó Szilárd tordasi beszélgetésünk alkalmából így emlékszik vissza az indulásra: „Németh Kálmán neves szobrászművész édesapám jó barátja volt. A művész nagy hatással volt rá, s beszélgetéseik visszatérő témája a magyar kultúra szeretete és a magyarság élete volt. Édesapámnál a mag jó talajba hullott, a beszélgetéseiket gyakran idézte, s engem is noszogatott, hogy ismerkedjem meg a magyar néptánc világával. Egy nyaralás alkalmával találkozott a Bartók Táncegyüttes egyik táncosával, aki később gyakran kijárt hozzánk Hűvösvölgybe, szinte családtaggá vált. Egyik látogatásakor felvetette, hogy felvételizzek az Együttesbe. Elérkezett a megmérettetés ideje – abban a tudatban, hogy úgysem vesznek fel –, tizennégy évesen beadtam a derekamat és jelentkeztem. A sikeres felvételi után egy hónap állt rendelkezésre a rostavizsgáig. Olyan motivált csoportba csöppentem, amelynek minden tagja a bennmaradást tűzte ki céljául.
Engem is elfogott a harci szellem, sokat gyakoroltuk a megtanult rövid táncfolyamatokat, emellett külön próbákra is jártunk. A Timár Sándor által vezetett Bartók Táncegyüttes akkortájt az autentikus magyar tánckultúra letéteményesének, s egyben fogalomnak számított, s olyan neves szakemberekkel ismerkedhettem meg a próbákon, mint Sebő Ferenc és Halmos Béla. Különleges, új benyomások értek: hallgathattam hagyományos népzenét, láthattam a nagy Együttes táncpróbáján a méhkeréki táncokat, amelyek igencsak különböztek a Magyar Televízióban vagy a Magyar Állami Népi Együttes előadásain látottaktól-hallottaktól. A rostavizsgán megfeleltem, és az utánpótlás tagja lettem.
Barátságának köszönhetem, hogy többször magával is vitt. Mindmáig emlékezetesek a vonattal, autóstoppal megtett izgalmas útjaink, mindezt a Nicolae Ceaușescu-rendszer hátterével kell elképzelni”.
A tordasi Pillikék tánegyüttes tagjai
Fotó: Szabó Szilárd családi archívuma
,,Változást hozott életembe, amikor Timár Sándor távozott a Bartók Együttes éléről, mivel az Állami Népi Együttes vezetését bízták rá. Az új vezető munkamódszere különbözött az általunk ideálisnak tartottól, valahogy többre vágytunk. A szándékot tett követte, három pár összeállt, s Summások néven alapítottunk egy kamara táncegyüttest, és a már nevet szerzett Téka Együttessel kezdtünk el dolgozni. Nagyon sokat utaztunk, Nyugat-Európát, Németországot, Svájcot jártuk, s a magyar táncot kedvelő közönség előtt léptünk fel óriási sikerrel. Koncepciónk szerint olyan helyekre utaztunk, ahol magyar tánccsoportok is működtek. Ez az együttes két évig élt, s mikor megalakult a Kodály Kamara Táncegyüttes, hívó szavukra igent mondtam.
Ez az időszak egybeesett a táncházmozgalom elindulásával, amelynek volt számunkra egy különös üzenete is: a szabadságot jelentette. A tánc, a közösség szeretete vitt oda minket, többek között a Fehérvári úti Fővárosi Művelődési Házba, az FMH-ba, a zuglói Kassák Klubba, s az Almássy térre. Mindig sokan gyűltünk össze, a táncház után pedig még betértünk néhány kocsmába. Mindmáig emlékszem az ízes beszélgetésekre, a közös éneklésekre és bulizásokra. A kommunista világban ez a lelkesedés az akkori korifeusok számára értelmezhetetlen volt. Tudtuk, hogy mindenütt ott vannak, nézik, elemzik a látottakat, de meg kellett izzadniuk jelentéseikkel, mivel fogást nem lehetett rajtunk találni. Később legtöbbjüket már arcról ismertük” – fogalmaz Szabó Szilárd.
Tordasi ünnepi rendezvény, ahol kicsik és nagyok együtt készülnek az ünnepre
Fotó: Szabó Szilárd családi archívuma
Németh Ildikó: „Jóllehet egy időben született mindkettőnkben az elhatározás, én más utat jártam be. A választást édesanyámnak köszönhetem. Siófokon éltek, öten voltak lánytestvérek, s mindnyájan a legendás Molnár István táncművész-koreográfus népfőiskolai foglalkozásaira jártak. Édesanyám, mikor Budapestre került, folytatta a táncot, olyan neves művészekkel dolgozott együtt, mint Martin György és Vásárhelyi László.
1971-ben az Állami Balett Intézet elindította első, középfokú néptánc tagozatát, amelynek hirdetésére édesanyám a tévében figyelt fel. Belelkesedett, s javasolta, hogy menjek el a felvételire. Elgondolkodtam, s ámbár addig sportoltam, a tánchoz nem volt szoros kötődésem. Ráadásul elbizonytalanodtam a helyszínen, mivel több mint ezren jöttek el a többnapos vizsgára. A hosszú procedúra végén improvizálni kellett mindenkinek azokra a táncmotívumokra alapozva, amelyeket az ismert táncművész, Györgyfalvay Katalin mutatott be. Sikerült a vizsga, benn maradtam a negyvenes körben. Az ott töltött évek élénken élnek bennem, Györgyfalvay Katalin a színházi vonalat vitte, míg Timár Sándor az autentikus néptáncot oktatta. A tagozatnak, mint első ilyen kezdeményezésnek, megvolt a maga varázsa, mestereinknek is kihívás volt az első évfolyam tanítása. A magyar tánckultúra olyan nagyságaival végeztem, mint Zsuráfszky Zoltán, Farkas Zoltán és Sztanó Hédi.
Timár gyakran a közterekről hívott be széki árusokat, így ha szerencsénk volt, akkor első kézből, testközelből ismerkedhettünk a híres széki táncokkal.
A tordasi családi házban öt gyerek és 13 unoka szokta körülülni az ünnepi asztalt
Fotó: Szabó Szilárd családi archívuma
Diplomával a kezemben a Magyar Állami Népi Együtteshez vettek fel, de emellett – Timárnak köszönhetően – sokfelé tanítottunk. Gyakran vidám pillanatokat is megéltünk, például vakartuk a fejünket, mikor a bagi Muharay Elemér Népi Együttesben megkértek, hogy csináljunk koreográfiát a „Süt a mama, süt a pék” című giccses nótára. Valahogy megoldottuk… Timár az okításunkról is gondoskodott, Erdélybe küldött gyűjteni, megismerkedtünk Kallós Zoltánnal, bejártuk Gyimes, Mezőség és Kalotaszeg falvait, eljutottunk a gorálokhoz. Akkoriban a román hatóságok nem nézték jó szemmel munkánkat, így például Visában egy eldugott helyen, teherautó reflektorának fényénél filmeztük a táncokat. Személyes kapcsolatokat ápoltunk, ezeknek és hitünknek köszönhető, hogy a színpadon hitelesek, meggyőzőek lehettünk.
A Magyar Állami Népi Együttesben kettős életet éltünk: megtanultuk, hogy profiként mindent el kell tudni táncolni. Felkészültségünk segített, lazán oldottunk meg minden feladatot, mivel se fizikailag, se tánctechnikában nem okoztak nehézséget. A Rábai Miklós halála után keletkezett űrt többen próbálták betölteni, de mindenki tudta, hogy mi Timár Sándorra számítunk messianisztikus várakozással, akit végül 1981-ben kértek fel az Együttes vezetésére. Indulása felemás volt, elment gyorsan még egy hónapra Japánba tanítani, s kvázi ránk bízta az Együttest. Kicsit felborult a társulatban az addig megszokott értékrend, gyimesi és somogyi táncokat tanítottunk, s mire vezetőnk visszajött, már kész koreográfiával vártuk. Visszatérése után feszültség keletkezett, meg kellett küzdjön a hivatásos cigányzenekarral, énekkarral és a táncosokkal. Talán többet vártak tőle az „államis” táncművészek, illetve az addig sikeresen bevált módszerét nem tudta ezúttal érvényesíteni. Ezt a diszharmóniát mi fokozottan éreztük, így hamar szedtük a sátorfánkat. Távozásunk után saját lábra álltunk: 1984-ben megalakítottuk a Kodály Kamara Táncegyüttest Martin György közbenjárásával. Ottlétem két éve alatt nagyon sok jó táncossal dolgozhattam együtt, azonban emberi és anyagi okokból eltávolodtunk az alapításkor kitűzött céljainktól. Kiválásunk után a pedagógia felé vitt az utunk. Varga Lajos Márton újságíró ösztönzésére többen elvégeztünk egy pedagógia–népművelés szakot, így már hivatalosan is taníthattunk; iskolák, intézmények tudtak alkalmazni minket.”
Beszélgetésünk során az is kiderül, hogy 1986 őszétől a házaspár elvállalta a Martonvásári Százszorszép Táncegyüttes művészeti vezetését, életüket Tordason szerették volna berendezni. Pedagógiai munkájuk is kiteljesedett. A Martonvásári Művészeti Iskola tordasi kihelyezett tagozatát bízták rájuk: megalapították a néptánc-népzene szakot Tordason. Az autentikus vonalat képviselték, de nem teljesen ugyanúgy, mint egykoron Timár Sándor. Az ő módszerét vették ugyan alapul, de például a technikára nagyobb súlyt fektettek. A táncházmozgalomban a jól ismert táncok mellett a gyerekeknek tanítottak például somogyi, madocsai, rimóci, rétközi táncokat.
– fűzi hozzá Németh Ildikó.
Férje szerint különösen kedves volt kettőjük számára a mezőkölpényi anyag: azért is, mert a falu Martonvásár testvértelepülése lett, s ebben nekik is részük volt.
A Maros megyei faluban éveken keresztül szerveztek nyári tánctáborokat, hívtak adatközlőket, a falu hagyományai újjáéledtek. Szisztematikus munkájukkal, lelkesedésükkel kivívták a falu elismerését is.
„Életünk legmélyebb és legmeghatóbb elismerése a ’Mezőkölpény díszpolgára’ cím” – fogalmaz Szabó Szilárd.
A táncolást sem hagyták abba, a martonvásári Százszorszép Táncegyüttesben találtak igazi otthonra; 1986-tól huszonnyolc évig vezették. A tánc kínálta együttlét egy olyan közeledés az emberek között, ami segít, hogy megismerjék egymást, s közösséget teremtsenek. Arra törekedtek, hogy a táncot úgy éljék meg a fiatalok, hogy magukban már tovább tudják építeni. A tánc egy mozgásbeszéd, amit tudni kell használni. Arra is súlyt fektettek, hogy a tánc egymagában nem állhat meg, a hozzá kötődő hagyományokkal, a viseletekkel s a viselkedési formával együtt lehet teljes.
Régi emlék: Németh Ildikó és Szabó Szilárd fiatal házasként egyik gyerekükkel
Fotó: Szabó Szilárd családi archívuma
Számos leszármazottjukat már ők tanítják az iskolában. A tánckultúra így öröklődik ma, a táncházmozgalom által elvetett mag bőséges termést hoz.
A tanításuk eredeti célja többek között a kis településeken az esélyegyenlőség megteremtése és a tehetséggondozás kialakítása mind a mai napig.
„Saját tapasztalataink: a művészeti iskolában olyan gyerekeket oktatunk, akiknek szülei korábban – amatőr vagy professzionális szinten – szorosabb kapcsolatban voltak a néptánccal. Gyakran a szülők is csatlakoznak sarjukhoz, s felvetik, hogy ők is szeretnének táncolni. Természetesen segítünk, például megalakult – a polgári körök nyomán – a Tordasi Tánckör. Több mint tíz esztendeig szolgálta a közjót, sajnos a pandémia törte keresztbe a kezdeményezést; szerepét a Szeprence Táncegyüttes vette át” – fogalmaz Németh Ildikó. „A tánc összeköt”, ez az alapfilozófiájuk, amit élettel és hittel töltenek meg.
Cimbinek és nekem is voltak lovaink, s szisztematikusan mértük fel, kik azok a táncosok, akik megülik a lovat is. Tágult a kör, s tíz emberrel már egy csapatot képeztünk. Egyre távolabb jutottunk el, Felvidékre, Csíkba vezetett az utunk. Mindenütt örömmel fogadnak minket, a szállást és az ellátást egy táncműsorral köszönjük meg” – fogalmaz befejezésül Szabó Szilárd.
A táncház ma nemcsak szórakozás, hanem identitásőrzés, közösségi összetartozás – vallja Székely Roland, aki szerint az idén huszadik évfordulóját ünneplő krasznai táncház mozgatórugója a hagyomány újraélése és az együttlét öröme.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
Rekordmagasságba emelkedett a templomok elleni, keresztényellenes gyújtogatások száma Németországban, és nő az „intolerancia légköre” – áll az Európai Keresztények Elleni Intoleranciát és Diszkriminációt Megfigyelő Központ friss jelentésében.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!