Hirdetés

Izsák Balázs: értékalapú együttműködésben gondolkodunk

Hétvégén tartja küldöttgyűlését a Székely Nemzeti Tanács, amelyet az elmúlt napokban az a vád ért, hogy pártoktól való függetlenségét felrúgva nyíltan kiállt az Erdélyi Magyar Néppárt államelnökjelöltje mellett. Kíváncsiak voltunk, hogyan reagál a pártelkötelezettségét számon kérő vádakra Izsák Balázs, az SZNT elnöke.

Makkay József

2014. november 08., 10:192014. november 08., 10:19

– Értékek, elvek és célok mellett állt ki a Székely Nemzeti Tanács. A Magyar Polgári Párt 2008-as kampánynyitó gyűlésén világosan elmondtam: „Vannak, akik úgy gondolják, hogy nekünk az egyenlő távolságtartás jegyében egyformán kell támogatnunk minden magyar jelöltet. Nos, nem így van. Nem támogathatjuk egyformán az autonómia elkötelezettjeit és akadályozóit!” Ezt megelőzően részt vettem Fodor Imrével, az SZNT akkori elnökével együtt Tőkés László EP-választási kampányában, hiszen fontos volt, hogy olyan tekintély kerüljön az európai testületbe, aki határozottan felvállalja Székelyföld autonómiáját. Amikor eldöntöttem, hogy elmegyek egy kampánynyitó gyűlésre, vagy bármilyen formában részt veszek a kampányban, mindig az értékközösség volt a meghatározó.

– Az elmúlt években az SZNT volt az egyetlen civil-politikai szervezet Erdélyben, amely mindhárom magyar párttal jó viszonyt ápolt, közös platformra tudott kerülni a magyar politikusokkal Székelyföld autonómiája érdekében. Mennyiben sérülhet a jövőben ez a gyakorlat?

– Olyan célokat fogalmaztunk meg, a célokhoz pedig olyan utakat, eszközöket találtunk, amelyekről a pártok úgy gondolták, hogy csatlakozhatnak hozzá. Ez volt az alapja a kialakult jó kapcsolatoknak. Fontosnak tartom ugyanakkor leszögezni, hogy még ennek érdekében sem tettünk soha semmilyen elvi engedményt, nem kellett kompromisszumot kötnünk senkivel. Ettől függetlenül, egyesekben néha felmerült, hogy elköteleztük magunkat valamelyik párt mellett. Már rendre összehoztak mindenkivel, viszont mindig értékek, elvek és célok vezettek. Akkor is, amikor az MPP önkormányzati képviselőre támaszkodva önkormányzati nagygyűlést szerveztünk, akkor is, amikor Korodi Attilát felkértük, hogy vegyen részt az európai polgári kezdeményezésünkben. És akkor is, amikor az Erdélyi Magyar Néppárt kongresszusán arról beszéltünk, hogy ismételten Románia parlamentje elé kívánjuk terjeszteni Székelyföld autonómia statútumát. Elmondtuk: ha nincs magyar képviselő, aki ezt felvállalja, akkor az állampolgári törvénykezdeményezés eszközével kell élnünk, amiben számítunk a néppárt segítségére.

– Az RMDSZ autonómiatervezete kapcsán az SZNT igen kemény ellenvéleményt fogalmazott meg. Sikerülhet-e konszenzust teremteni a székelyföldi autonómiastatútum ügyében?

– Az RMDSZ alternatív tervezetével szembeni legsúlyosabb kifogásom az volt, hogy megbontja az autonómiamozgalom egységét. Az autonómia ellenzőinek alkalmat kínál arra, hogy elmondhassák, több elképzelésünk is van, mi magunk sem tudjuk, hogy mit akarunk. Egységesen kell fellépni Székelyföld autonómiájáért, és az egység alapja az egységes jövőkép. Egy nemzetnek egyetlen alkotmánya van, és Székelyföld autonómiastatútuma rendelkezik azzal a jelképes értékkel, amellyel saját államukban élő szerencsésebb nemzetek alkotmánya bír. Sikerül-e konszenzust teremteni körülötte? Erre megadtuk a választ szeptember 22-én nyilvánosságra hozott közleményünkben: a kiutat ebből a helyzetből az jelentheti, ha visszatérünk az RMDSZ hajdani szenátora, dr. Csapó I. József által kidolgozott, RMDSZ-képviselők által kétszer is a parlament elé terjesztett, a Székely Nemzeti Tanács tervezeteként ismertté vált, és 200 ezer székely ember kinyilvánított akaratával népszavazáson megerősített statútumához. Ha ehhez, mint kiindulási alaphoz érkeznek módosító javaslatok, lehetőség nyílik arra, hogy ezeket novemberben az SZNT elé terjesszük. Ebben a pillanatban ez lehet a konszenzus felé vezető út.

– Milyen prioritások szerepelnek az SZNT november 8-i küldöttgyűlésének napirendjén?

– Az önkormányzatok mozgalmának kell új lendületet adni, és jelentős társadalmi támogatást. Az Európa Tanács felfigyelt rá, és fontos, hogy fennmaradjon az érdeklődése, sőt, fokozódjon, és nyomon kövesse a romániai közigazgatási átalakítás folyamatát. Nem akarjuk, hogy Székelyföldet beolvasszák egy román többségű közigazgatási régióba, és ha Románia tiszteletben tartja nemzetközi kötelezettségvállalásait, akkor ezt nem is teheti meg. Ezen viszont dolgozni is kell, mert nincs érzékelhető jogsérelem ott, ahol a jogsérelmet elszenvedők hallgatnak. Azzal a közösséggel, amelyik tűr és hallgat, bármit megtehet a hatalom.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Nem csak a bankok trükkje: a botrány mindannyiunkról szól

Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.

Nem csak a bankok trükkje: a botrány mindannyiunkról szól
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Viharok és lehűlés jön: vasárnap már csak 17 fok várható

Még nyárias meleg és helyenként 30 fok feletti hőmérséklet várható szerdán, ám a hét második felében markáns változás következik az időjárásban. Több hullámban érkező frontok miatt záporokra, zivatarokra és megerősödő szélre kell készülni.

Viharok és lehűlés jön: vasárnap már csak 17 fok várható
2026. június 07., vasárnap

Gyógyszer helyett piercing? Erdélyben egyre többen kipróbálják

Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.

Gyógyszer helyett piercing? Erdélyben egyre többen kipróbálják
2026. június 06., szombat

Magyar szerzők színdarabjaival arat sikereket a Moldovai Köztársaságban az Aradi Kamaraszínház igazgatója

Bár a színházi nyelvnek „nincs nemzetisége”, mégis egyfajta küldetés magyar darabokat színre vinni olyan közegben, amelyben alig, vagy inkább egyáltalán nem ismerik a magyar kultúrát – vallja Tapasztó Ernő.

Magyar szerzők színdarabjaival arat sikereket a Moldovai Köztársaságban az Aradi Kamaraszínház igazgatója
Hirdetés
2026. június 04., csütörtök

Keresztényüldözés a 21. században: Nigériától Iránig, sőt az Európai Unióig

A Közép-európai Fórum a Vallás- és Hitszabadságért június elején nemzetközi konferenciát szervezett Pozsonyban a vallásszabadság kérdésköréről. A szakemberek bemutatták a világ különböző térségeiben tapasztalható keresztényüldözés következményeit.

Keresztényüldözés a 21. században: Nigériától Iránig, sőt az Európai Unióig
2026. június 04., csütörtök

Trianon-kutató történész: a határon túli magyarok a magyar történelem legnagyobb hősei

1920. június 4-én írták alá a versailles-i Grand Trianon kastélyban azt a békeszerződést, amely alapjaiban formálta át Magyarország sorsát. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Köő Artúr történészt, Trianon-kutatót kérdeztük.

Trianon-kutató történész: a határon túli magyarok a magyar történelem legnagyobb hősei
2026. június 02., kedd

Még napokig kitart a csapadékos idő, mutatjuk, mikor érkezik a fordulat

Záporokban és zivatarokban gazdag napok elé nézünk, és csak a hétvégére várható szép, napos idő. A nappali csúcshőmérséklet 22 és 24 fok között alakul.

Még napokig kitart a csapadékos idő, mutatjuk, mikor érkezik a fordulat
Hirdetés
2026. június 01., hétfő

Tejbegríz vagy chips, titkos helyek, félelmek. Falun élő erdélyi elemisták válaszai gyermeknapi kérdéseinkre

Mitől fél, hogyan „bandázik” a mai kisiskolás, szereti-e a zsíros kenyeret, tejbegrízt, málna- és bodzaszörpöt, vagy inkább a chipset részesíti előnyben – ezeket a kérdéseket tettük fel gyermeknap apropóján elemistáknak.

Tejbegríz vagy chips, titkos helyek, félelmek. Falun élő erdélyi elemisták válaszai gyermeknapi kérdéseinkre
2026. május 30., szombat

Ahol nem szégyen ráérni, de húsz euró az eper – jegyzetek a francia Riviéráról

Könnyű beleszeretni a francia Riviérába: a tengerbe, a pálmafákba, a kikötőkbe, az óvárosok szűk utcáiba, abba a nyugodt eleganciába, amellyel a helyiek élik a mindennapjaikat.

Ahol nem szégyen ráérni, de húsz euró az eper – jegyzetek a francia Riviéráról
2026. május 28., csütörtök

Mit keresnek ma az autóvásárlók? Erdélyi kereskedő a legnagyobb tévhitekről és trendekről

A használtautó-piac az elmúlt években nagy változásokon ment keresztül: a Covid-időszak, az üzemanyagárak ingadozása, és az elektromobilitás térnyerése mind hatással voltak a vásárlói szokásokra. Juhos Dávid használtautó-kereskedővel beszélgettünk.

Mit keresnek ma az autóvásárlók? Erdélyi kereskedő a legnagyobb tévhitekről és trendekről
Hirdetés
Hirdetés