Hirdetés

Egységes szavazás a Kárpát-medencében

•  Fotó: Makkay József

Fotó: Makkay József

Történelmi esélynek nevezte Hidvéghi Balázs fideszes országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke a határon túli magyarság voksjogosultságát. A mintegy fél millió új állampolgárnak regisztrálnia kell a szavazás előtt.

Makkay József

2013. november 22., 16:162013. november 22., 16:16

2013. november 22., 16:182013. november 22., 16:18

A mintegy félmillió új határon túli magyar állampolgárnak eddig valamivel több mint tíz százaléka regisztrált a jövő tavasszal sorra kerülő magyarországi országgyűlési választásokra. A regisztráció nem bonyolult művelet, a levélben történő szavazás előkészítésével azonban még meg kell barátkozniuk az embereknek. Ennek érdekében széles körű tájékoztatásra van szükség Erdélyben – mondta el Kolozsváron Hidvéghi Balázs fideszes országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke (képünkön balra), aki munkatársaival az erdélyi magyar pártok, az egyházak és több jelentős civil szervezet képviselőivel találkozott.
„Az állampolgársági törvényt 97,5 százalékos szavazattöbbséggel, szinte egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés, ami a határon túli magyarok szavazati jogának széles körű támogatottságát jelzi”. Hidvéghi a Máért zárónyilatkozatának egyhangú elfogadását is a magyar nemzetpolitika mérföldkövének tekinti. A kormánypárti politikus természetesnek tartja, hogy valamennyi magyarországi párt érdekelt a határon túli magyarság szavazásának ügyében, de ennél fontosabbnak tartja a pártpolitika fölött álló össznemzeti érdeket. Szabó Dezső örök érvényű gondolatát – „Minden magyar felelős minden magyarért” – a magyar nemzet Magyarország határain túl élő egyharmada ezúttal szavazás révén is megélheti, beleszólása lehet magyar ügyeink közös rendezésébe.

Történelmi fordulópont
Legutóbb az 1910-es monarchiabeli általános választáskor,104 éve szavazott az egész Kárpát-medence magyarsága. A2014-es választás történelmi esélyét akarja kihasználni a Nemzeti Összetartozás Bizottsága, amelyben Hidvéghi szerint párthovatartozástól független egyetértés van a minél szélesebb tömegeket megmozgató határon túli szavazásról. Az előzetes számítások alapján átlagos szavazási hajlandóságot figyelembe véve a határon túli magyarok 2014-ben 1-3 országgyűlési képviselő sorsáról dönthetnének. Ennek olyan kiélezett versenyben értékelődhet fel a szerepe, mint amilyen 2002-ben, illetve 2006-ban volt.
A jelenlegi 386 mandátumú magyar országgyűlés 2014-ről mintegy felére, 199-re csökken. A magyarországi vegyes választói rendszer értelmében a képviselők több mint felét a 106 egyéni választókerület adja, a fennmaradó 93 helyre pártlistáról jutnak be a jelöltek. A határon túliak pártlistás szavazáson vehetnek részt, egyéni választókerületük nem lesz. „Ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a magyarországi pártok a tavasz folyamán véglegesítendő listáikra ne jelöljenek határon túli magyarokat. Minden a pártok döntésén múlik” – fogalmazott Hidvéghi. A határon túli magyarság ügyének képviselete mégsem ezen múlik, véli a politikus, aki fontosabbnak tartja, hogy állandó, élő kapcsolat legyen a magyarországi és a Kárpát-medencei nemzetrészek között.

Regisztráció és voksolás
Az augusztus elsejétől beindult papír alapú regisztráció során az állampolgársághoz jutott anyaországon kívüli magyarok levélben kapták meg a Nemzeti Választási Irodától (NVI) a kitöltendő formanyomtatványt. Az erdélyi magyar főkonzulátusokon helyben is kitölthetők a választási regisztrációs ívek. November elsejétől a valasztas.hu honlapon is regisztrálni lehet a személyes adatok, illetve a lakcímkártyán szereplő személyi szám, útlevélszám vagy a honosítási okirat számának megadásával. A választási iroda valamennyi regisztrált határon túli magyar számára postai borítékban lakcímre vagy azoknak, akik kérik, a főkonzulátusra küldi el a választói csomagot, amely egy szavazólapot és igazoló iratot tartalmaz. A szavazólapot a csomagban kapott kisebb borítékban kell lezárni, majd a személyi adatokkal kitöltött igazolólappal együtt postázni az NVI budapesti címére, vagy eljuttatni a helyi főkonzulátusokra. Regisztrálni legkésőbb két héttel a voksolás előtt lehet. Ebben az időszakban postázzák a választói csomagot is.
A leadott szavatok összegyűjtéséről a törvény ugyan nem rendelkezik, de az erdélyi egyházak, civil szervezetek vagy éppen a pártok képviselői is segítséget nyújthatnak abban, hogy a leragasztott borítékokat begyűjtsék, és eljuttassák a legközelebbi magyar főkonzulátusra. Ez a szavazás menetét nem befolyásolja: a Budapestre megérkező borítékokat ellenőrzik, és a szavazat csak azután kerülhet be a határon túli magyarok közös szavazóurnájába, ha feladója törvényesen regisztrált. Magdó János kolozsvári főkonzul (képünkön jobbra) arra hívja fel a figyelmet, hogy az európai parlamenti választásokon mindenki csak saját lakhelye szerint szavazhat. A kettős állampolgárságú erdélyi magyarok az országgyűlési választásokon szavazhatnak magyarországi képviselőkre.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 15., kedd

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz

A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház

Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház
2026. szeptember 08., kedd

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé

Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé
2026. szeptember 07., hétfő

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa

Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
2026. szeptember 01., kedd

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő

Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő
2026. augusztus 24., hétfő

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke

A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke
Hirdetés
2026. augusztus 24., hétfő

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok

Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok
2026. augusztus 23., vasárnap

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig

Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig
2026. augusztus 21., péntek

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?

Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?
Hirdetés
Hirdetés