Hirdetés

Aki „emberi arcot” adna a szlovák politikának

Andrej Kiska nyerte a szlovákiai elnökválasztást, miután 1,3 millió szavazatot, az érvényes szavazatok 59,38 százalékát kapta meg, több mint 400 ezer vokssal előzte meg ellenfelét, Robert Ficót. A független jelöltként indult Kiska Szlovákia harmadik közvetlenül megválasztott államfője.

 

Hírösszefoglaló

2014. április 05., 10:042014. április 05., 10:04

Andrej Kiska – 51 éves, nős, első házasságából két felnőtt, második házasságából két kiskorú gyermeke van – újoncnak számít a politikában. Tanár szülők gyermekeként 1963-ban született Poprádon, a pozsonyi műszaki egyetem elektrotechnikai karán szerzett diplomát, majd tervezőmérnökként helyezkedett el a poprádi Naftoprojekt vállalatnál. A rendszerváltás után az Egyesült Államokba költözött, később visszatért és Szlovákiában kezdett vállalkozni. Első, ékszerek export-importjával foglalkozó vállalkozása nem járt sikerrel, ezt követően a kilencvenes évek második felében több, fogyasztói kölcsönöket nyújtó és részletvásárlást kínáló pénzintézményt (de nem bankot) alapított. Vagyonát a banki hiteleknél jóval magasabb kamatra kölcsönző cégekkel alapozta meg, emiatt a kampány során egész sor támadás érte, legfőbb ellenfele, Robert Fico több alkalommal is uzsorásnak nevezte, amiért Kiska feljelentést is tett ellene.

A „nem banki” cégeiben birtokolt tulajdonrészét Kiska 2005-ben eladta az egyik szlovákiai kereskedelmi banknak, ám továbbra is az érintett cégek felügyelőtanácsi tagja maradt. 2006-ban egyik barátjával megalakította a Dobry Anjel (Jó Angyal) nevet viselő jótékonysági szervezetet, amely nehéz anyagi helyzetbe jutott családok megsegítésével foglalkozik – helyét a szervezetben tavaly nyártól felesége vette át.

Andrej Kiska több – főként gazdasági témákkal és vállalatvezetéssel foglalkozó – kötet, többek között a Vedd kezedbe az életed (Vezmi zivot do vlastnych rúk) és az Egy menedzser útja a pokolból (Cesta manazéra z pekla) szerzője. Ez utóbbiban – médiainformációk szerint – egyebek mellett arról is említést tesz, hogy diákkorában megpróbált belépni a kommunista pártba, ám nem vették fel. Kiska vagyonos vállalkozó, magánvagyona a Hospodárské Noviny szlovák gazdasági-közéleti lap szerint legkevesebb 6 millió eurót, éves bevétele pedig 700 ezer eurót tesz ki. Vállalkozói és menedzseri tevékenysége alapján 2006-ban megkapta az év menedzsere díjat.

A szlovák elnöki intézmény
A szlovák államfőt a hatályos jogszabályok szerint öt évre választják, hivatalos székhelye 1996 óta ismét a pozsonyi Grassalkovich-palota, amely először a második világháborús szlovák állam idején volt elnöki központ. Szlovákiában az államfő jogkörei meglehetősen korlátozottak: bár a törvényalkotási folyamatban elvben vétójoggal rendelkezik, a gyakorlatban eddig ritkán esett meg, hogy az elnök által kifogásolt jogszabályokat a parlament – „áttörve a vétót” – ne szavazta volna meg újra. Bár Robert Fico esetleges győzelmére spekulálva az elmúlt hónapokban a pozsonyi sajtó többször is felvetette, hogy a jövőben az államfői jogkörök megerősítésére kerülhetne sor, ennek esélye elenyésző – különösen a választás tényleges eredményének tükrében.

A pozsonyi sajtó és Robert Fico is többször tett említést arról, hogy állítólag kapcsolatokat ápol szlovákiai szcientológusokkal, a miniszterelnök ezért biztonsági kockázatnak is minősítette a leendő államfő személyét. Állításukat egyebek mellett arra alapozták, hogy Kiska a szcientológiához köthető személyek által szervezett rendezvényeken vett részt, tartott előadásokat. A Szlovákiában egyházként el nem ismert szcientológiai szervezetekhez való kötődését Kiska többször is cáfolta, ám a konkrét személyekhez fűződő kapcsolatait firtató kérdésekre rendszeresen kitérő válaszokat adott.

Andrej Kiska egyetlen szlovákiai pártnak sem tagja, politikai irányvonala eddigi nyilatkozataiból nem vált egyértelművé. A kampány utolsó szakaszában több ellenzéki párt is támogatásáról biztosította, köztük a Bugár Béla vezette Most-Híd szlovák–magyar párt. A Magyar Közösség Pártja (MKP) – amely a szlovák elnökválasztások történetének első magyar jelöltjeként Bárdos Gyulát indította az első fordulóban – úgy döntött, sem Kiskát, sem Ficót nem támogatja, mivel egyikük sem vállalta fel a felvidéki magyarság megmaradását célzó terveiket.

A felvidéki magyarsággal kapcsolatban az elnökválasztási kampány során feltett újságírói kérdésekre Kiska csak annyit mondott: valamennyi szlovák állampolgár elnöke kíván lenni. Egy televíziós vitában ugyanakkor egyetértett azzal, hogy a Beneš-dekrétumokat megerősítő jogszabályt meg kell tartani.

Mindent megtesz annak érdekében, hogy visszaadja az elnöki tisztségnek az azt megillető megbecsülést, megszolgálja a belé vetett bizalmat, mondta megválasztása után az új elnök, és megígérte azt is, hogy megpróbál „emberi arcot” adni a szlovák politikának.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 15., kedd

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz

A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház

Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház
2026. szeptember 08., kedd

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé

Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé
2026. szeptember 07., hétfő

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa

Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
2026. szeptember 01., kedd

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő

Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő
2026. augusztus 24., hétfő

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke

A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke
Hirdetés
2026. augusztus 24., hétfő

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok

Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok
2026. augusztus 23., vasárnap

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig

Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig
2026. augusztus 21., péntek

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?

Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?
Hirdetés
Hirdetés