Hirdetés

A magyar polgármesterjelölt személyéről döntenek Marosvásárhelyen

A három romániai magyar párt összefogásával vasárnap rendezik a marosvásárhelyi előválasztásokat. Mind a szervezők, mind a megmérettetésen résztvevők azt remélik, hogy a helyi magyarság legalább akkora érdeklődést tanúsít, mint tizenöt évvel ezelőtt az első marosvásárhelyi állóurnás előválasztásokon.

Szucher Ervin

2015. október 10., 18:432015. október 10., 18:43

A sokak által várt, ám még többek által hanyagolt eseményt az eredeti forgatókönyv szerint május végén kellett volna megszervezni. A három alakulat, az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt akkor belátták, hogy erőfeszítéseik dacára nem sikerült úgy mozgósítaniuk a potenciális szavazókat, hogy a részvétel legitimizálja a későbbi eredményt. Az állóurnás előválasztást szervezők tizenöt esztendővel ezelőtt, 2010-ben is belefutottak egy hasonló csapdába: akiknek akkor nem tetszettek az eredmények, a közel nyolcezer részvevőt kevésnek ítélték.

Játék közben nincs szabálymódosítás

Idén tavasszal háromezren sem regisztráltak. A határidő meghosszabbítása és a házalás viszont valamelyest megmozgatta a marosvásárhelyi magyarokat. A múlt hét végéig több mint hatezren iratkoztak fel a választási jegyzékekbe. Ami viszont nem azt jelenti, hogy annyian az urnákhoz is járulnak. Mint ahogy az is megeshet, hogy az utolsó pillanatban, azaz vasárnap olyanok is leadnák voksukat, akik csütörtökig nem regisztráltak.

Kérdésünkre, hogy mi történik azokkal, akik nem kerültek be idejében a választói névjegyzékbe, de szavazni szeretnének, az RMDSZ megyei ügyvezetője, Kovács Levente leszögezte: játék közben senkinek a kedvéért nem változtathatnak a szabályokon. „Aki valóban részt szeretne venni az előválasztáson, annak tavasztól mostanáig szinte fél év állt rendelkezésére, hogy regisztráljon. Ha eddig nem tette meg, október 8-ig, csütörtökig megteheti, de utána semmi szín alatt” – fejtette ki az RMDSZ ügyvezető elnöke.

Marosvásárhelyen újdonságszámba megy a regisztrációs procedúra, ráadásul 2000 tavasza óta a politikum egyszer sem vonta be a lakosságot urnás előválasztásokba. Már most érezni a feszült hangulatot, amit az utóbbi napok csörtéje csak fokozott. Ennek tudatában a szervezők rendfenntartókról is gondoskodnak, akik minden körzetben jelen lesznek.

Szűk egy héttel az előválasztások előtt a szervezők 12 körzetet jelöltek ki, de remélik, hogy további kettőt-hármat még létre tudnak hozni. A szavazni vágyók nemcsak a jelöltek, hanem a történelmi magyar egyházak által felajánlott helyiségek közül is választhatnak. A voksolás helyszíne nem lakhelyhez kötött, viszont a számítógépes rendszerrel könnyen kiszűrhetők az esetleges „duplázók”.

Kellemetlen előzmények

Tizenöt évvel ezelőtt, amikor Erdély politikai porondján mindössze egyetlen számottevő magyar alakulat létezett, Marosvásárhelyen a tanácsosi listáért szervezett állóurnás előválasztást az RMDSZ. A voksoláson mintegy 7800 személy fejtette ki véleményét, szavazatával alakítva ki az utólag sokat vitatott sorrendet. A rangsor nem nyerte el az RMDSZ-csúcsvezetésének tetszését, ezért megpróbálta megakadályozni a lista leadását a városi választóbizottsághoz. A szervezet akkori megyei elnöke, Kincses Előd elmondta: először Kelemen Atilla parlamenti képviselő hívta telefonon Bukarestből, hogy megtiltsa a lajstrom közzétételét. „Én erre nem voltam hajlandó, hisz az eredmény a választók akaratát tükrözte, másrészt nem űzhettem csúfot azokból az emberekből, akik szabadidejüket feláldozva, vasárnap, ünneplőbe öltözve, az urnák elé járultak” – fejtette ki Kincses Előd. Markó Béla, Borbély László, Frunda György és Kelemen Atilla nyomására a Területi Képviselők Tanácsa később egy határozattal változtatta meg a sorrendet, de az utolsó pillanatban, a lista leadásakor Kincses mégiscsak a voksoláson kialakult eredeti sorrendben írta be a jelöltek nevét. „Az Országos Operatív Tanács egyetlen ellenszavazattal – amely Tőkés Lászlótól származott – felfüggesztett elnöki tisztségemből, és szintén alapszabályzat-ellenesen nem az akkori ügyvezető elnökre ruházta az elnöki feladatokat, hanem Kelemen Atillára” – idézte fel a másfél évtizeddel ezelőtt történteket a Maros megyei RMDSZ exelnöke.

A belharc áldozata lett Fodor Imre

Az RMDSZ-en belüli baloldal és a nemzeti vonal harcának lényegében nem Kincses Előd, hanem Fodor Imre addigi polgármester és a város magyarsága esett áldozatául. Az új vezetőség – Kelemen és csapata – által felkészített választási bizottsági tagok a 2010-es polgármester-választás első fordulójában nem tudták, hogy a rendellenességeket hol kell megóvni. Városi szinten meglepően sok, mintegy 2500 szavazatot semmisítettek meg, miközben Fodor Imre polgármesteri újrázásához alig 168 voks hiányzott. Az RMDSZ illetékesei nem a helyi választási bizottsághoz fordultak, mint ahogy azt a törvény előírta. Óvásuk hiába jutott el a megyei, illetve az országos testülethez, azok nem foglalkoztak vele. A szövetség új vezetői ezt úgy tálalták, hogy „a románok elutasították a szavazat újraszámlálását”. A június 20-i második fordulóban Fodor hiába kapott több szavazatot, mint két héttel korábban, a románság összefogása miatt az akkori parasztpárti Dorin Florea a szavazatok 51,47 százalékát szerezte meg. Az időközben többször is pártot váltó román politikus azóta sem talált legyőzőre, noha ellenfelei az RMDSZ nagyágyúi közül kerültek ki: Kelemen Atilla, Borbély László, legutóbb pedig Frunda György.

A vetélytársak vigyáznának az összefogásra

A versengés és az ilyenkor elkerülhetetlen súrlódások ellenére a három magyar párt vezetője – Brassai Zsombor (RMDSZ), Biró Zsolt (MPP) és Jakab István (EMNP) – bízik abban, hogy mind a jelöltek, mind támogatóik, mind a város magyar közössége méltósággal, higgadtan, a nemes ügy iránti tisztelettel és józansággal áll hozzá az eseményekhez. Mindhárom párt elhatárolódik minden botránykeltéstől. „Közös érdekünk, hogy vigyázzunk az összefogás épségére, Marosvásárhely esélyére. Mi mindenekelőtt a marosvásárhelyi magyarság jövőjét tartjuk szem előtt, személyes ambícióinkat e célnak rendeljük alá” – írják közösen kiadott közleményükben.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Nem csak a bankok trükkje: a botrány mindannyiunkról szól

Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.

Nem csak a bankok trükkje: a botrány mindannyiunkról szól
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Viharok és lehűlés jön: vasárnap már csak 17 fok várható

Még nyárias meleg és helyenként 30 fok feletti hőmérséklet várható szerdán, ám a hét második felében markáns változás következik az időjárásban. Több hullámban érkező frontok miatt záporokra, zivatarokra és megerősödő szélre kell készülni.

Viharok és lehűlés jön: vasárnap már csak 17 fok várható
2026. június 07., vasárnap

Gyógyszer helyett piercing? Erdélyben egyre többen kipróbálják

Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.

Gyógyszer helyett piercing? Erdélyben egyre többen kipróbálják
2026. június 06., szombat

Magyar szerzők színdarabjaival arat sikereket a Moldovai Köztársaságban az Aradi Kamaraszínház igazgatója

Bár a színházi nyelvnek „nincs nemzetisége”, mégis egyfajta küldetés magyar darabokat színre vinni olyan közegben, amelyben alig, vagy inkább egyáltalán nem ismerik a magyar kultúrát – vallja Tapasztó Ernő.

Magyar szerzők színdarabjaival arat sikereket a Moldovai Köztársaságban az Aradi Kamaraszínház igazgatója
Hirdetés
2026. június 04., csütörtök

Keresztényüldözés a 21. században: Nigériától Iránig, sőt az Európai Unióig

A Közép-európai Fórum a Vallás- és Hitszabadságért június elején nemzetközi konferenciát szervezett Pozsonyban a vallásszabadság kérdésköréről. A szakemberek bemutatták a világ különböző térségeiben tapasztalható keresztényüldözés következményeit.

Keresztényüldözés a 21. században: Nigériától Iránig, sőt az Európai Unióig
2026. június 04., csütörtök

Trianon-kutató történész: a határon túli magyarok a magyar történelem legnagyobb hősei

1920. június 4-én írták alá a versailles-i Grand Trianon kastélyban azt a békeszerződést, amely alapjaiban formálta át Magyarország sorsát. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Köő Artúr történészt, Trianon-kutatót kérdeztük.

Trianon-kutató történész: a határon túli magyarok a magyar történelem legnagyobb hősei
2026. június 02., kedd

Még napokig kitart a csapadékos idő, mutatjuk, mikor érkezik a fordulat

Záporokban és zivatarokban gazdag napok elé nézünk, és csak a hétvégére várható szép, napos idő. A nappali csúcshőmérséklet 22 és 24 fok között alakul.

Még napokig kitart a csapadékos idő, mutatjuk, mikor érkezik a fordulat
Hirdetés
2026. június 01., hétfő

Tejbegríz vagy chips, titkos helyek, félelmek. Falun élő erdélyi elemisták válaszai gyermeknapi kérdéseinkre

Mitől fél, hogyan „bandázik” a mai kisiskolás, szereti-e a zsíros kenyeret, tejbegrízt, málna- és bodzaszörpöt, vagy inkább a chipset részesíti előnyben – ezeket a kérdéseket tettük fel gyermeknap apropóján elemistáknak.

Tejbegríz vagy chips, titkos helyek, félelmek. Falun élő erdélyi elemisták válaszai gyermeknapi kérdéseinkre
2026. május 30., szombat

Ahol nem szégyen ráérni, de húsz euró az eper – jegyzetek a francia Riviéráról

Könnyű beleszeretni a francia Riviérába: a tengerbe, a pálmafákba, a kikötőkbe, az óvárosok szűk utcáiba, abba a nyugodt eleganciába, amellyel a helyiek élik a mindennapjaikat.

Ahol nem szégyen ráérni, de húsz euró az eper – jegyzetek a francia Riviéráról
2026. május 28., csütörtök

Mit keresnek ma az autóvásárlók? Erdélyi kereskedő a legnagyobb tévhitekről és trendekről

A használtautó-piac az elmúlt években nagy változásokon ment keresztül: a Covid-időszak, az üzemanyagárak ingadozása, és az elektromobilitás térnyerése mind hatással voltak a vásárlói szokásokra. Juhos Dávid használtautó-kereskedővel beszélgettünk.

Mit keresnek ma az autóvásárlók? Erdélyi kereskedő a legnagyobb tévhitekről és trendekről
Hirdetés
Hirdetés