
A megemlékezést felemeltté tette a marosszéki Harmónia férfikar éneke
Fotó: Ábrám Zoltán
A hagyományoknak megfelelően a marosvásárhelyi római katolikus temetőben megemlékeztek a Don-kanyari offenzíva 81. évfordulójára, történelmünk egyik legtragikusabb eseményére.
2024. január 14., 10:142024. január 14., 10:14
Felavatásától immár 21 éve, Marosvásárhelyen a Don-kanyari áldozatok emlékművénél fejet hajtanak a doni áldozatok előtt, hiszen emlékezni szent kötelesség.
Ötvös József nyugalmazott református lelkész igehirdetését és imáját követően dr. Ábrám Zoltán, a megemlékezések kezdeményezője és az emlékbizottság létrehozója szólt a hallgatósághoz, majd ifj. Benkő József hagyományőrző, társszervező osztotta meg gondolatait.
karnagy Márton Zsolt Barna, kóruselnök Bereczki Sándor. A szervezők és az emlékbizottság, valamint a Történelmi Vitézi Rend koszorúzása alatt a férfitorkokból megrendülten felcsendült az Ott, ahol zúg az a négy folyó.
A Don-kanyari áldozatok emlékműve Marosvásárhelyen
Fotó: Ábrám Zoltán
A megemlékezést a himnuszok eléneklése tette teljessé, majd az emlékezés gyertyáinak a meggyújtására került sor.
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár
Az Egyesült Államok élőben közvetítheti Nidal Hasan kivégzését, akit 2009-ben 13 ember meggyilkolásáért ítéltek halálra a texasi Fort Hood katonai bázison. A volt katonai pszichiátert december 3-án kivégzőosztaggal tervezik kivégezni.
Változékony felhőzet, időnként napsütés, helyenként záporok jellemzik Erdély időjárását a következő egy hétben. Jelentős lehűlés egyelőre nem várható: a változékony időjárásban a nappali csúcshőmérsékletek többnyire 14–16 Celsius-fok körül alakulnak.
A gyenge PISA-eredmények hátterében több tényező áll, de a tanárképzés átalakítása, a több iskolai gyakorlat és a személyiségfejlesztés megkerülhetetlen. Birta-Székely Noémivel, a BBTE Pszichológia és Neveléstudományok Karának oktatójával beszélgettünk.
Immár két évtizede tevékenykedik a szatmárnémeti Aranykapu Kulturális Egyesület, amely a magyar népi hagyományok, kézműves mesterségek és az előző nemzedékek tudásának továbbadását tűzte ki célul.
A hét közepén még 23–24 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet Erdélyben, a hétvégére azonban véget ér az októberi meleg: eső, záporok és jelentős lehűlés érkezik.
A Beszterce-Naszód megyei Teke Magyar utcájában egykor a helyi magyarság derékhada élt, ma talán tízen ha maradtak. A község egykor három nemzet – szászok, magyarok és románok – otthona volt, mára a szász közösség eltűnt, és a magyarság is rohamosan fogy.
Ezért tényleg megérte: a romániai pártok ismét bebizonyították, hogy képtelenek kompromisszumra jutni egymással, így továbbra sincs működőképes kormánya az országnak – de legalább tovább nőtt az AUR kormánytényezővé válásának lehetősége.
Ritkán görgetem magam előtt a közösségi média videóit, különben belehajszolnám magam egy végeláthatatlan semmittevésbe. Nemrég mégis megakadt a szemem egy különleges képen, pontosabban egy hosszú videóanyag kimerevített képén, ami Erdélyt ábrázolta.
Hűvös hajnalokkal, de sok napsütéssel és 20 fok körüli délutáni hőmérsékletekkel köszönt be október Erdélyben. A HungaroMet következő hét napra szóló előrejelzése alapján számottevő csapadékra egyelőre nem kell számítani.
Egyszerre fest valós és kínos képet a szuverén román állam sebezhetőségéről a leleplezés, miszerint az Ilie Bolojan vezette kormány tavaszi bukásához az Egyesült Államok is hozzájárulhatott. De az összkép a teljes román politikumot szemlélve lesújtó.
szóljon hozzá!