Homályos hátterű, ellentmondásos, a jelenlegi drámai járványhelyzetben vírustagadó, oltásellenes üzeneteket közvetítő székely szervezet támogatásával büszkélkedik Márki-Zay Péter, a magyarországi ellenzéki pártok közös miniszterelnök-jelöltje.
Hamis oltási igazolást szerzett be 13 éves gyermekének egy kolozsvári édesanya, ezzel járatta iskolába. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
Több erdélyi városban is megkétszereződött az elmúlt időszakban a temetések száma, ami miatt akár egy hetet is várni kell a végső búcsúra.
Mintegy harminc orvos és asszisztense jelentkezett önkéntes munkára az aradi kórház túlterhelt sürgősségi osztályára, ahol szabaidejükben fogják ellátni a betegeket.
A különböző felekezetű templomok elé szervez mobil oltópontokat a besztercei városvezetés, így vinné közelebb a vakcinát az emberekhez.
Belehalt a sérüléseibe egy férfi Kolozsváron, miután leesett egy szálloda ötödik emeleti erkélyéről. A helyi sajtó szerint a fiatal orvos öngyilkos lett.
Koronavírus-fertőzésben elhunyt Déva és Hunyad megye ortodox püspöke, Gurie püspököt csütörtök reggel helikopterrel szállították volna a marosvásárhelyi intenzív osztályra, de nem érte meg.
Ne szalassza el a remek lehetőséget, hiszen első sorsolásunkon a 43 szerencsés között az Ön neve is szerepelhet!
Hétfőtől fűtés és melegvíz nélkül maradhatnak a temesváriak, az E.On ugyanis közölte, október 25-e után nem szolgáltat földgázt a Colterm távhőszolgáltatónak.
Háborús állapotok uralkodnak a koronavírusos betegek által megrohamozot romániai kórházakban, és óriási a nyomás az erdélyi egészségügyi intézményeken is, ahol megteltek az intenzív osztályok.
Miközben naponta átlagosan öt-hat személyt hantolnak el a nagyváradi Rulikowski köztemetőben, az elmúlt időszakban tíz-tizenegyre nőtt a temetések száma.
Jelentősen megnőtt az oltásért jelentkezők száma Kolozsváron, elsősorban az autós oltóponton nagy az érdeklődés, így télen is megtartják. Bukarestben hat nagy oltóközpontban immunizálnának megállás nélkül a hétvégén.
A határrendészet szállított le a repülőgép fedélzetéről egy utast a kolozsvári reptéren, miután az megtagadta, hogy feltegye és viselje a védőmaszkot.
Az erdélyi magyarok immár 79 százaléka olyan háztartásban él, amelyben van otthoni internet-előfizetés, sőt háromnegyedük olyan személyes okostelefonnal is rendelkezik, amely mobilinternet-kerettel rendelkezik.
Szerda este egy igazi patinás arénában, az angers-i Raymon Kopa stadionban lépnek pályára az FK Csíkszereda legtöbb 19 éves fiataljai. Az UEFA Youth League visszavágója előtt Dusinszki Zoltán szakmai igazgatóval beszélgettünk a helyszínen.
Az eddigi 22 óra helyett éjfélig tarthatnak nyitva ezután a kolozsvári éttermek és kávézók – jelentette be kedden Tasnádi István Szilárd Kolozs megyei prefektus.
Magyarországi gyakorlat átültetésével kívánják megakadályozni, vagy legalábbis elejét venni a román hatóságok a határon átnyúló folyószennyezésnek.
Rendhagyó tervvel állt elő a kolozsvári városháza: felújítja a Mărăști teret és környékét. Ez az első olyan korszerűsítési projekt, mely egy kommunizmusban épült lakóegyed részleges átalakítását célozza.