
Aranyifjak. Iulian Câcău (balra) és George Simion 2021-ben, amikor még tartott a barátság az AUR-on belül
Fotó: Facebook/Câcău Iulian
Iulian Câcău, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) volt megyei vezérének „leigazolásával” készül a jövő évi választási megmérettetésekre a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Szatmárban.
2023. február 10., 19:122023. február 10., 19:12
2023. február 10., 19:182023. február 10., 19:18
Adrian Cozma parlamenti képviselő, a liberálisok megyei szervezetének elnöke az „erősítés” bemutatásakor kijelentette, Câcău párttaggá fogadásával is 2024-re gondolnak, amikor vizsgázniuk kell a szatmáriak előtt.
– jelentette ki Cozma, aki szerint az új csapattag tökéletesen megfelel mindannak, amit ők képviselnek.
Adrian Cozma
Fotó: Facebook/Adrian Cozma
Iulian Câcău bemutatásán kijelentette: az elmúlt két évben úgy látta, hogy csak a PNL akarja igazán meghódítani a – jelenleg Pataki Csaba RMDSZ-es elöljáró által vezetett – Szatmár Megyei Tanácsot, a liberálisoké az egyetlen párt, amely ellenzéki tevékenységet folytat, ezért választotta a PNL-t.
Iulian Câcău azok után nézett új párt után, hogy tavaly júniusban bejelentette, kilép az AUR-ból. Pedig az alakulat Szatmár megyei szervezetének egyik alapítója hibátlanul „fújta” a magyarellenes megnyilvánulásairól is elhíresült párt nézeteit: például egy korábbi interjúban kijelentette,
Tavaly nyári kilépésekor egyébként azzal magyarázta döntését, hogy miután az alakulat bejutott a parlamentbe, elözönlötték a helyi szervezetet „bizonyítani akaró” új tagok, ő pedig nem akarta befogadni a George Simion országos társelnök által odarendelt személyeket.
Câcău távozásakor többek között azzal érte el a bukaresti sajtó ingerküszöbét is, hogy kijelentette: Simion paráználkodással „színezett” összejöveteleket szervezett. Utóbbi egy interjúban hazugságnak nevezte ezt, hozzátéve: a távozó tag nem lemondott, hanem ők tették ki az AUR-ból már hat hónappal korábban. „Térden állva könyörgött, ad 50 ezer eurót, ha parlamenti képviselőt csinálok belőle” – állította Simion.
Amint arról beszámoltunk, a Nemzeti Liberális Párt tavaly augusztusban felrúgta az RMDSZ-szel kötött helyi koalíciót: visszahívta vezető beosztású politikusait az RMDSZ által vezetett Szatmár megyei és szatmárnémeti önkormányzatból. Adrian Cozma az RMDSZ „hegemóniájával” és az őszinte partneri viszony hiányával magyarázta a döntést. A szélsőséges kijelentésektől sem ódzkodó politikus totalitárius kisiklásokkal vádolta az RMDSZ helyi vezetőit, és azt állította, hogy a szövetséget „Bukarestből és Budapestről is irányítják”.
– jelentette ki Adrian Cozma, aki azt megelőzően az RMDSZ-nek a bukaresti kormányból való távozását követelte Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszéde miatt.
A hírre reagálva Pataki Csaba, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének, valamint a Szatmár megyei önkormányzatnak elnöke kijelentette, hogy Adrian Cozma személyes érdeke és a Kereskényi Gábor polgármesterrel fennálló személyes konfliktusa vezetett a koalíció felbomlásához. Az RMDSZ Szatmár megyei szervezete azzal vádolta a liberálisokat, hogy „a rombolás és a gáncsolás politikáját helyezték előtérbe”, akadályozva a fejlesztéseket.

Visszahívta vezető beosztású politikusait a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által vezetett Szatmár megyei és szatmárnémeti önkormányzatból.
Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.
Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.
Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Dominic Fritz megtartja pártelnöki tisztségét a Mentsétek meg Romániát Szövetségben (USR), miután néhány héten belül elveszíti polgármesteri mandátumát Temesváron.
A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.
A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.
Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.
szóljon hozzá!