Hirdetés

Közel 300 ezer lejt és több ezer eurót foglaltak le a menekültbiznisz-rajtaütés során Máramaros megyében

•  Fotó: román rendőrség

Fotó: román rendőrség

Mobiltelefonokat, számítógépeket, adathordozókat és pénzt foglaltak le a hatóságok a Máramaros megyei Petrova községben csütörtökön és pénteken végzett 117 házkutatás nyomán.

Hírösszefoglaló

2023. február 10., 15:112023. február 10., 15:11

Az ügyben az ukrajnai menekültek ellátására nyújtott állami támogatások illetéktelen megszerzésének gyanújával vizsgálódnak.

A Máramaros megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Ionela Cozma elmondta, összesen 277 170 lejt, 18 190 eurót, 1600 amerikai dollárt és 200 fontot foglaltak le.

Az összegek a gyanú szerint az ukrajnai menekültek ellátására tavaly március és november között illetéktelenül felvett állami támogatásból származnak.

A nyomozó hatóságok azt is megállapították, hogy az önkormányzathoz benyújtott kifizetési kérelmekben feltüntetett helyiségek egy része nem volt alkalmas emberek elszállásolására, az épületek jelenleg is félkész állapotban vannak, ajtók, ablakok, közüzemi szolgáltatások nélkül.


Az ügyben folytatódik a nyomozás a bűncselekmények körülményeinek felderítésére, az ezekben részt vevő valamennyi személy azonosítására és a kár megtérítéséhez szükség vagyontárgyak lefoglalására – tette hozzá a szóvivő.

Az ügyben a petrovai polgármesteri hivatalban és több mint 100 helyszínen végeztek házkutatást csütörtökön és pénteken a Máramaros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket vizsgáló osztályának munkatársai Kolozs, Szatmár, Beszterce-Naszód, Szilágy és Maros megyei kollégáikkal közösen. Az akcióban a Máramaros megyei rendőrség szervezett bűnözés elleni osztálya és a korrupcióellenes szolgálat is részt vett.

Az országos rendőr-főkapitányság csütörtök reggeli tájékoztatása szerint a petrovai polgármesteri hivatal több alkalmazottját és további 102 személyt azzal gyanúsítanak, hogy jogtalanul részesültek összesen 2 657 650 lej állami támogatásban,

Hirdetés

amelyet ukrajnai menekültek elszállásolására és élelmezésére igényeltek. A gyanú szerint ugyanezek a személyek idén januárban több hasonló kifizetési kérelmet nyújtottak be az önkormányzathoz, amelyek révén 9 765 070 lejhez jutottak volna hozzá a költségvetési tartalékalapból, az összeget azonban visszatartották a számlákon, a kifizetést elhalasztották.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
Hirdetés