
Báró Apor Csaba a háromszéki Torján visszaigényelte és vissza is szerezte az 1949-es kisajátításokkor elorozott birtokok több mint 90 százalékát
Fotó: Castellum Alapítvány/Facebook
Elhunyt 102 éves korában báró altorjai Apor Csaba, a háromszéki Torja nemesi sarja, a marosvásárhelyi székhelyű Castellum Alapítvány, az Erdélyi Magyar Történelmi Családok Szervezete első elnöke – közölte Facebook-oldalán az alapítvány.
2023. február 12., 13:592023. február 12., 13:59
Apor Csaba a Maros megyei Dedrádszéplakon született 1921-ben. Iskoláit a család fészkének számító háromszéki Altorján, majd Kolozsváron, Brassóban és Csíkszeredában végezte. A kolozsvári mezőgazdasági főiskolán diplomázott 1944-ben agrármérnökként. Az 1949-es kitelepítés után több helyszínen, de végig a szakmájában dolgozhatott 1985-ös nyugdíjazásáig, amikor Marosvásárhelyen telepedett le.
– olvasható életrajza a Háromszék napilap honlapján. A lapnak 2021-ben adott interjújában a báró úgy fogalmazott, „ össze kell fogni, mert ilyen időkben az erdélyi magyarságnak csak így marad esélye a talpon maradáshoz. A visszaszolgáltatások felől pedig: amíg élek, nem leszek nyugodt.
A Castellum Alapítvány Facebook-oldalán megjelent nekrológ úgy fogalmaz: „Így árvul el egy család, de egy egész közösség is: az, akinek egyszerű létezése biztonságérzetet adott, aki pillantásával, egyetlen szavával megerősített vagy lebeszélt, nincs többé közöttünk.
a mások boldogulásáért élt tevékeny élet.” Az alapítvány tagsága megrendülten búcsúzik első elnökétől, gondolatait, szándékait a kegyelet megőrzi – fogalmaznak.
Romániában a kommunizmus alatt az erdélyi nemesi családok jártak a legrosszabbul – mondta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa a Magyar Nemzetnek.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
szóljon hozzá!