Tízezer lejes pénzbüntetést rótt ki a nagykárolyi polgármesteri hivatalra a megyei művelődési igazgatóság, mert nincs román felirat a szűk két hete Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében felavatott Kölcsey Ferenc-szobron.
Alig néhány hete kapták használatba a romániai rendőrök legújabb, Németországból beszerzett BMW járőrkocsijaikat, Kolozsvárott máris sikerült egyiküket összetörni.
Fel kell zárkóznia a digitális média és a munkaerőpiac jelenkori követelményeihez a magyar nyelvű oktatásnak is, ezt szolgálja az ősztől Kolozsváron induló új szak – mondta el a Krónika megkeresésére Győrffy Gábor egyetemi docens.
Bizalmat szavazott a szervezet vezetőségének a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) a szovátai Teleki Oktatási és Módszertani Központban tartott tisztújító küldöttgyűlése.
Brassó és környéke a legnagyobb regionális ingatlanpiaci szereplővé válik Romániában Bukarest után: a Cenk alatti város máris maga mögé utasította e téren Kolozsvárt és Temesvárt is.
„Ez az a nap, amelyet Isten adott, hogy örvendezzünk és vigadjunk benne” – hangzott el a temesvári Szent György-székesegyház szombati újraszentelésén.
Sebességmérő razziát tartottak a rendőrök pénteken az észak-erdélyi autópályán, melynek eredményeként többek között egy 226 kilométer/órával száguldó sofőrt is bemértek.
A közigazgatási bíróságon támadta meg a Székely Nemzeti Tanács a székely szabadság napja alkalmából kiszabott bírságot. Izsák Balázs, az SZNT elnöke a Krónikának elmondta, a csendőrséggel szemben indított korábbi pereiket is megnyerték.
Régi vágyak felmelegítésének is terepet ad a költségvetésen tátongó lyuk: a román üzleti szféra az ország közigazgatási átszervezésében, megyék egyesítésében látja a „pénzhozó” megoldást. A kezdeményezést Emil Boc is támogatja.
Hetente három nap látogatható lesz Erdély egyik építészeti ékkövének, a kívül-belül gyönyörűen felújított kolozsvári Szent Mihály-templomnak a tornya – jelentették be a Szent Mihály Római Katolikus plébánia által szervezett péntek déli sajtóeseményen.
A 2030-ig érvényes pártprogram, valamint a romániai magyar romák integrációját célzó munkadokumentum is napirenden szerepelnek majd az RMDSZ jövő heti kongresszusán, miután ezeket a tárgyköröket vitára alkalmasnak ítélte az SZKT.
A napokban elfogadott új törvény szabályozza a hazai sertéstartást. Az RMDSZ szakemberei által kidolgozott jogszabály bizonyos megkötésekkel továbbra is lehetőséget biztosít arra, hogy a háztáji gazdaságokban is lehessen disznót tartani.
Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter a Kolozsvár melletti Kisbács község polgármesteri hivatalából indította el pénteken az RMDSZ által kezdeményezett helyi roncsautóprogramot.
Járdán ütött el pénteken egy gépkocsi egy idős nőt Kolozsváron – tájékoztatott a Kolozs megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
„Ez a több mint 250 éves székesegyház, amely a temesvári egyházmegye központja és szíve, nem csupán a katolikusoké, hanem mindenkié, Temesvár lakosaié, és találkozási pont minden jóakaratú ember számára” – nyilatkozta Pál József Csaba püspök.
Felborult egy sörrel megrakott teherautó péntek reggel a Beszterce-Naszód megyei Kerlésen, a rendőrség később megállapította, hogy a sofőr ittas volt.
Egy vajdahunyadi fiatalembert csütörtökön rajtakaptak a rendőrök, amint 178 kilométeres óránkénti sebességgel vezetett az A1-es autópályán egy olyan útszakaszon, ahol amúgy a maximális 130 kilométer/óra a sebességhatár.
Ismeretlen elkövetők ellen tett feljelentést a rendőrségen Nagy Szabolcs, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője, miután szerdára virradóra megrongálták a kétnyelvű táblát tasnádi képviselői irodáján.