Ítéletet ígért, alig 15 perces jogi „performanszot” hozott a Mikó-per csütörtöki tárgyalása a Legfelsőbb Bíróságon. A fórum ugyanis megkérdőjelezte saját ítélethozatali jogosultságát. Helyszíni riport.
Az Országos Nyugdíjpénztár a napokban elismerte a TSZ-nyugdíjasokkal szembeni tévedését. Talán mégsem kell visszafizetniük az 5 és 7 ezer lej közötti összeget.
„Azt tapasztaltuk, hogy az emberek többsége elsőre hibásan tölti ki a magyarországi országgyűlési választásokon való részvételéhez szükséges regisztrációs űrlapot” – jelentette ki a Krónikának Soós Sándor, az EMNP Kolozs megyei szervezetének elnöke.
„Muie Ungaria” és „Afara cu ungurii din tara” (Ki a magyarokkal az országból) – ilyen matricákat ragasztottak az EMNP zilahi irodájának nyitásrendjére. Feljelentést tesznek.
A Verespatak-ellenes tüntetések „törvényesítését” kéri a belügyminisztérium a tiltakozó megmozdulások szervezőitől. A tervek szerint először egyeztetnek, azután bírságolnak. Az nem világos, hogy pontosan kit.
Orbán János művészettörténész: „amíg nem tudjuk, mink van, addig nem tudjuk, mire kell vigyáznunk”.
Nagyvárad főterének felújítása csak az elő lépés a megyeszékhely belvárosának „újjáélesztésében”.
„Felkerekítettem a Székelyek Nagy Menetelésén résztvevők számát, amikor azt jelentettem, hogy 15 ezren voltak” – szögezte le a Kovászna megyei prefektus.
Már nem az Új Hargita szállóként ismert campust újítanák fel, hanem inkább egy másik létesítményt építenének.
Felemás tapasztalatokról számoltak be érdeklődésünkre az ingatlanügynökök, amikor arról faggattuk őket, hogy hogyan hat ki a nagyobb erdélyi és partiumi egyetemi központok ingatlanpiacára a tanévkezdés.