Az Agrárminisztérium kiemelt figyelmet fordít a történelmi magyar borvidékek fejlesztésére és a külhoni magyar borászok közösségének támogatására – jelentette ki Nagy István.
Mátyás királyra emlékeztek pénteken szülővárosában, Kolozsváron születésének 581. évfordulóján. A magyar szervezetek díjátadóval, gyerekprogramokkal és koszorúzással tisztelegtek az uralkodó emléke előtt.
Harmincezer lejre bírságoltak pénteken a helyi rendőrök Aradon egy férfit, aki a rendőri felszólítás dacára hulladékot égetett az udvarán.
Kuba eddigi nunciusát, Mons. Giampiero Gloder érseket nevezte ki Ferenc pápa Románia és a Moldovai Köztársaság új apostoli nunciusává – közölte pénteken a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.
Közeleg a tavasz, az ültetés, a kertészkedés megkezdésének ideje. Bár a meteorológusok még márciusra is télies időt jeleznek előre, a globális felmelegedés lépten-nyomon érezteti hatását Erdélyben is.
A máramarosi táblabíróság jogerős döntése értelmében le kell bontani azt a sokat vitatott nagybányai falat, amelyet még Cătălin Cherecheș emeltetett 2011-ben két, romák által lakott tömbház mellé.
Meghalt egy 25 éves Szeben megyei férfi egy héttel azután, hogy bement a sürgősségre. Az orvosok azt állapították meg, hogy tüdőgyulladása van, antibiotikumot írtak fel neki, és hazaküldték.
Tragédia történt Beszterce-Naszód megye egyik településén: egy 13 éves fiú egy futballedzés után hirtelen meghalt. A jelek szerint előtte több energiaitalt is elfogyasztott.
Tűz ütött ki a gyulafehérvári stadion szállodájában, 15 sportolót kimenekítettek a tűzoltók.
Az RMDSZ-szel kötendő választási megállapodástól várja a két erdélyi magyar politikai alakulat közötti helyzet normalizálódását az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, Zakariás Zoltán. A politikus szerint több településen is helyi koalíciót kötnének.
Harminchat új közúti csomópontot létesítenek a romániai autópálya-hálózat könnyebb elérése, gördülékenyebb használata érdekében. Számos beruházás erdélyi helyszíneken történik.
Rábólintott a Kolozs Megyei Tanács terület- és városrendezési szakbizottsága a Szászfenes községhez tartozó Magyarlóna területén, a jelenlegi autópiac helyén létesítendő pláza tervére.
Összesen 6,7 milliárd dollár kártérítést kér a Gabriel Resources Ltd. és a Gabriel Resources (Jersey) vállalat a román államtól a verespataki bányaprojekt meghiúsulása miatt – közölte csütörtökön a kormány sajtóosztálya.
Befejeződött a Marosvásárhelyi Kultúrpalota felújítása elnevezésű projekt, az avatót február 29-én, csütörtökön tartják.
Ideiglenesen leállt a vasúti forgalom a Brassó megyei Vledény és Szunyogszék (között csütörtök reggel, miután az R 2100-es jelzésű személyszállító vonat elütött egy embert. Az illető életét vesztette – közölte az állami vasúttársaság.
Az RMDSZ elnöke szerint a romániai választások összevonása „nem változtat semmin”, a szövetség számára pedig a tét az erdélyi magyar érdek érvényesítése az idei megmérettetéseken.
Egy nő holttestét fedezték fel szerdán a Kolozs megyei rendőrök Dés környékén egy üres telken – közölte a megyei rendőrség.
Miután az elmúlt időszakban konfliktus alakult ki a hívek egy csoportja és a lelkipásztorok között az Érmihályfalvi Református Egyházközségben, mind az egyházközség lelkipásztorai, mind pedig a presbiterek lemondtak – közölte a KREK.