Hirdetés
Ivóvízhiány a Gyilkostónál

Ivóvízhiány a Gyilkostónál

Hargita megye - A turistaszezon teljében, az elmúlt héten több gyilkostói szállodatulajdonosnak és panziósnak is azzal kellett szembesülnie, hogy nincs ivóvíz. Az üdülőtelep vízellátását a Gyilkos-tó vizéből fedezik, ám az elmúlt hetek esőzései miatt a kifolyó szurdoknál lévő 30–40 centiméternyi magas gátat elmosta a víz, így a cső, amelyen keresztül a szűrőrendszerhez vezették a tisztításra szánt vizet, a felszínre került.
2007. augusztus 27., hétfő

Kórház helyett otthont

Hargita megye - Értelmi fogyatékosokat gondoznak Bikafalván Értelmi fogyatékosoknak épült otthont avattak a hétvégén a Székelyudvarhely melletti Bikafalván. A tíz személy ellátását biztosító intézményt a Lókodi Ifjúsági Alapítvány (LIA) hozta létre, a 200 ezer eurós beruházás költségeinek zömét németországi és svájci adományok biztosították, a Fogyatékkal Élő Személyek Országos Hatósága (ANPH) 45 ezer euróval járult hozzá az építkezéshez.
Kórház helyett otthont
Kórház helyett otthont
2007. augusztus 27., hétfő

Kórház helyett otthont

2007. augusztus 27., hétfő

Másfél ezren a Bolyaisok világtalálkozóján

A tegnap délelőtt a Vártemplomban tartott istentisztelettel, majd a református temetőben, az elhunyt tanárok és diákok emlékére állított kopjafánál való megemlékezéssel ért véget Marosvásárhely két leghíresebb iskolájának közös világtalálkozója. A Bolyai Farkas Gimnázium és a Református Kollégium Öregdiákjainak Baráti Köre által szervezett két és fél napos rendezvénysorozatra másfél ezer egykori tanuló jött el.
Másfél ezren a Bolyaisok világtalálkozóján
Hirdetés
2007. augusztus 27., hétfő

Táblaháború

Önálló útügyi igazgatóságot kér a Kovászna Megyei Tanács A Brassó Megyei Regionális Útügyi Igazgatóság vezetőségének leváltását kezdeményezik a Kovászna Megyei Tanács elöljárói. Demeter János megyei tanácselnök és Vajda Lajos alelnök pénteken a rétyi keresztútnál, illetve a Nagyborosnyó fele vezető út mentén tartott rendhagyó sajtótájékoztatót.
Táblaháború
Táblaháború
2007. augusztus 27., hétfő

Táblaháború

2007. augusztus 27., hétfő

Itthon maradásra szólított Tőkés

Kolozs megye - A 290 évvel ezelőtti tatárdúlásra emlékeztek Széken „Nem érthetek egyet Kóka Jánossal, amikor azt mondja, menjenek az erdélyi magyar fiatalok Budapestre vállalkozni, mert ez a szabad választás joga. A magyar fiataloknak az a választás szabad joga, hogy Erdélyben élhetnek, és itt vállakozhatnak, itt kereshetik meg a kenyerüket” -
Itthon maradásra szólított Tőkés
Itthon maradásra szólított Tőkés
2007. augusztus 27., hétfő

Itthon maradásra szólított Tőkés

Hirdetés
2007. augusztus 27., hétfő

Kölcsönös bizalmatlanság

Még várni kell az RMDSZ és az ellenzéki szervezetek közötti megegyezésre – Tőkés László megnemtámadási egyezményt ajánl Újabb hét és újabb tárgyalási forduló után sincs lényeges előrelépés az erdélyi magyar–magyar párbeszédben, legalábbis ez a következtetés vonható le a Tőkés László EP-jelölését támogató szervezetek képviselőinek nyilatkozataiból.
Kölcsönös bizalmatlanság
Kölcsönös bizalmatlanság
2007. augusztus 27., hétfő

Kölcsönös bizalmatlanság

2007. augusztus 25., szombat

Újabb sertéspestisgóc Temes megyében

Újabb sertéspestisgócot azonosítottak a Temes megyei Egresen, ahol már két hete egy másik farmot vesztegzár alá helyeztek a fertőzés miatt. A harmadik gócot az Egres 1-nek nevezett farmon jelentették, amely ugyancsak az amerikai Smithfield társaság tulajdona, és ahol több mint 15 ezer állatot hizlaltak.
Újabb sertéspestisgóc Temes megyében
Újabb sertéspestisgóc Temes megyében
2007. augusztus 25., szombat

Újabb sertéspestisgóc Temes megyében

Hirdetés
2007. augusztus 25., szombat

Lovat gázolt a vonat

Szeben megye - Kisiklott egy személyvonat a Szeben megyei apoldi állomás közelében. A szemtanúk szerint az Apold és Alvinc között közlekedő személyvonat csütörtökön reggel elütött egy lovat, aminek következtében egy vagon lecsúszott a sínekről. „Még körülbelül száz métert haladt előre a vonat, amíg meg tudott állni” – mesélték azok, akik látták az esetet.
Lovat gázolt a vonat
Lovat gázolt a vonat
2007. augusztus 25., szombat

Lovat gázolt a vonat

2007. augusztus 24., péntek

Autonómia-körúton Antal Árpád

Szombaton újabb európai körútra indul Antal Árpád háromszéki RMDSZ-es képviselő és Dan Manolăchescu, a Közösségért Egyesület elnöke, hogy felmérjék, mi változott az autonóm régiókban a tavalyi látogatásuk óta, illetve hogy újabb, önrendelkezéssel bíró térségekbe látogassanak el. Amint arról lapunkban beszámoltunk, tavaly Koszovót, Montenegrót, Dél-Tirolt, Katalóniát, valamint Baszkföldet járták be, idén visszatérnek Koszovóba és Montenegróba,...
Autonómia-körúton Antal Árpád
Autonómia-körúton Antal Árpád
2007. augusztus 24., péntek

Autonómia-körúton Antal Árpád

2007. augusztus 24., péntek

Bolyaisok találkozója

Marosvásárhely - Ökumenikus istentisztelettel és az épület homlokzatára fél évszázad után visszahelyezett címer leleplezésével kezdődik a marosvásárhelyi Református Kollégium és a Bolyai Farkas Gimnázium közös világtalálkozója. Az ötödik alkalommal megszervezett nagyszabású rendezvény pénteken 10 órakor az iskola udvarán kezdődik, majd a Bolyaiak terén folytatódik.
Bolyaisok találkozója
Bolyaisok találkozója
2007. augusztus 24., péntek

Bolyaisok találkozója

2007. augusztus 24., péntek

Járőrözés éjjel-nappal

Videokamera pásztázza az apácai határt Állandó járőrözéssel igyekeznek megvédeni földjeiket és terményeiket az apácai gazdák az illetéktelen haszonélvezőktől. Erről döntött csütörtökön a Brassó megyei község tanácsa, amely rendkívüli ülésen tárgyalta a gazdák és a lucernatolvajok közötti, tettlegességig fajuló összetűzés következményeit. Mint ismeretes, kedden este a helyi földtulajdonosokból álló önkéntes falujárőr négy, roma...
Járőrözés éjjel-nappal
Járőrözés éjjel-nappal
2007. augusztus 24., péntek

Járőrözés éjjel-nappal

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2007. augusztus 24., péntek

Befőzés aranyáron

A szárazságot okolják a szegényes kínálat és a magas árak miatt a zöldségpiaci árusok A gazdák mellett a háziasszonyok pénztárcáját is igénybe veszi az idei szárazság: a zöldség és gyümölcs ára két-háromszorosa a tavaly nyár végi összegnek, miközben a kínálat is elmarad a megszokottól. A kolozsvári piacokon például hiánycikké vált a karfiol és a karalábé, bár egyes árusok vállalják, hogy külön megrendelésre, másnapra előteremtik a...
Befőzés aranyáron
Befőzés aranyáron
2007. augusztus 24., péntek

Befőzés aranyáron

Hirdetés
2007. augusztus 24., péntek

Lesz Borvíz útja Székelyföldön?

Alig egy hét maradt hátra a Hargita és Kovászna megyei közös fejlesztési projekt terveinek leadásáig Amennyiben a Borvíz útja elnevezésű programban részt vevő Hargita és Kovászna megyei önkormányzatok a hónap végéig nem adják le a véglegesített terveket, elveszítik a borvízforrások, fürdőhelyek felújítására és fejlesztésére kiírt PHARE-pályázaton nyert ötmillió eurót.
Lesz Borvíz útja Székelyföldön?
Lesz Borvíz útja Székelyföldön?
2007. augusztus 24., péntek

Lesz Borvíz útja Székelyföldön?

2007. augusztus 23., csütörtök

Tilosban járó szekerek

A Brassó megyei Apácán megelégelték a romák tolvajlásait. Lincselésközeli állapotokat idézett elő a Brassó megyei Apácán, amikor a faluközösség járőre lopott lucernával megrakott szekerekkel találkozott. A roma származású tolvajok és a járőr tagjai közötti kedd éjszakai összetűzésben négyen megsérültek, a rendet csak a kivonuló csendőrök állították helyre.
Tilosban járó szekerek
Tilosban járó szekerek
2007. augusztus 23., csütörtök

Tilosban járó szekerek

2007. augusztus 23., csütörtök

Politikai lejáratás?

Kolozs megye – Három ügyben indult eljárás Sallai János széki polgármester ellen. Politikai lejáratást sejt Sallai János, a Kolozs megyei Szék RMDSZ-es polgármestere amögött, hogy a rendőrség eljárást indított ellene, valamint a hivatal könyvelőnője ellen. Mindkettőjük ellen három ügy kapcsán vizsgálódnak a rendőrségi alkalmazottak, míg az egyik dosszié az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság hatáskörébe tartozik.
Politikai lejáratás?
Politikai lejáratás?
2007. augusztus 23., csütörtök

Politikai lejáratás?

Hirdetés
2007. augusztus 23., csütörtök

Nyugdíjas diplomázó

Háromszék – Egy nyugdíjas sepsiszentgyörgyi hölgy is részt vesz a hétfőn kezdődött pótérettségin. Az 56 éves Maria Păcurar nyugdíjazása után iratkozott be a Kós Károly Líceum esti tagozatára, és a jelenleg zajló vizsgaszesszióban próbálja megszerezni az érettségi diplomáját.
Nyugdíjas diplomázó
Nyugdíjas diplomázó
2007. augusztus 23., csütörtök

Nyugdíjas diplomázó

2007. augusztus 23., csütörtök

Lakásépítésen vitáztak

Gyergyószentmiklós – A Kavicsbánya utcában épülnek a szociális lakások – határozott tegnapi ülésén a gyergyószentmiklósi önkormányzat annak ellenére, hogy Pap József polgármester a múlt héten azzal az elképzeléssel rukkolt elő, hogy a Téglagyár utca végén lévő, egykori csendőrségi istállók környékén épüljön meg a tervezett 40 szociális lakás.
Lakásépítésen vitáztak
Lakásépítésen vitáztak
2007. augusztus 23., csütörtök

Lakásépítésen vitáztak

Hirdetés
2007. augusztus 23., csütörtök

Röviden

Beperelik a Bechtelt Pert készülnek indítani az észak-erdélyi autópályát építő Bechtel cég ellen azok a munkások, akiket az amerikai vállalkozástól elbocsátottak. Amint arról már lapunkban beszámoltunk, a konfliktus akkor robbant ki, amikor a hazai dolgozók rádöbbentek, hogy a törökországi vendégmunkások bére jóval nagyobb, mint az övék. Miután ezt szóvá tették, többjüket elbocsátották. Emiatt készülnek most pereskedni. Jogi szakértők azonban...
Röviden
Röviden
2007. augusztus 23., csütörtök

Röviden

Hirdetés
Hirdetés