Arad megye n Több mint tíz tonna szalmonellával fertőzött szárnyashúst szállítanak vissza Magyarországra – közölte a hétvégen Viorel Agud, az Arad megyei állat-egészségügyi hatóság vezetője. Tájékoztatása szerint majdnem 11 tonna fagyasztott csirkeszárnyról van szó. Az aradi szakértők által felvetett szalmonellafertőzés gyanúját a bukaresti közegészségügyi intézet is megerősítette.
A visszaszolgáltatott ingatlanokból kilakoltatottaknak szánt tömbházlakások építését kezdik meg Nagyváradon. Az új lakónegyedet az Aradi úton alakítják ki. A városi tanács határozata értelmében a szociális lakások építésére érkező támogatásokat kimondottan erre a célra használják fel. Terveik szerint a következő két évben az új lakónegyedben 520 lakást építenek.
Július végéig a Sepsiszentgyörgy melletti Sepsiszentkirályon zajlik a Perszeida 2007 című nyári asztronómiaiskola. A Román Csillagászati Egyesület azért választotta a háromszéki települést a 15. nyári asztronómiai tábor helyszínéül, mert a vidéken nem szennyezett a levegő, tiszta az égbolt, ezért tökéletesen megfelel a csillagászati megfigyelésekre.
Idén is több mint kétezer a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban végzett diák gyűlt össze a hétvégi Véndiák-találkozón. A Szatmárnémeti Véndiákszövetség tizenhatodik alkalommal szervezte meg a város magyarságának egyik legnépszerűbb rendezvényét. A rendezvények a Láncos Templomban kezdődtek, a szombati bulinak pedig a hagyományokhoz híven a Kölcsey Ferenc Főgimnázium udvara adott otthont.
A múlt heti esőzések, viharok után a hét elején visszatér a kánikula. A meteorológiai szolgálat előrejelzései szerint a nappali csúcshőmérsékletek Erdélyben is elérik a 36-37 Celsius-fokot. A meleg levegő Észak-Afrika trópusi vidékeiről érkezik, és délnyugat irányból ér hétfőn Romániába. A 35 Celsius-fok fölötti hőmérséklet várhatóan keddtől válik általánossá az egész országban, a kánikula várhatóan a hét végéig is eltart.
Újra terítéken a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar feliratainak ügye
Önerőből helyezik el a magyar nyelvű táblákat a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) tagjai a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) falaira, amennyiben az egyetem vezetősége legkésőbb augusztus 1-jéig nem teszi ezt meg –
Nem a hívek feladata papjuk kiválasztása, és nincs jogosultságuk arra, hogy kisajátítsák őt maguknak – áll a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség tíz főesperese által aláírt csütörtöki nyilatkozatban. Az elöljárók a Czirják Árpád kolozs-dobokai főesperes és Gergely István csíkszéki plébános elhelyezése ellen tiltakozó hívekhez szólnak, akik aláírásgyűjtéssel próbálták megváltoztatni az áthelyezésekről szóló érseki döntést.
Szélerőműveket állított fel egy üzletember a Kolozsvár közeli Tordatúr dombjain
A szükséges mérések teljes mellőzése nélkül, mindössze saját számításaira alapozva állított fel több szélerőművet Kolozs megyében egy kolozsvári üzletember.
Közel másfél százalékponttal, 80,78 százalékról 82,08 százalékra nőtt a június–júliusi vizsgaidőszakban sikeresen érettségizők száma az óvások elbírálása után, így a vizsgákon megjelenő 194 582 diák közül összesen 159 720 kaphat érettségi oklevelet – derül ki az oktatási minisztérium összesítéséből.
Elégedetlen volt egy Vrancea megyei diák a latin nyelvből kapott 8,40-es osztályzattal, ám az óvást követően a jegyet felülbíráló bizottság ahelyett, hogy emelt volna az osztályzaton, 3,80-ra csökkentette azt.
„Az oktatási rendszer méltánytalan, hiszen ahelyett, hogy esélyt teremtene, hátrányos helyzetbe hoz bizonyos diákokat” – értékelte csütörtökön Traian Băsescu államfő a romániai oktatás helyzetéről szóló jelentést, amelyet az általa kijelölt bizottság készített. Amint arról beszámoltunk, a Mircea Miclea volt tanügyminiszter vezette testület szerint a romániai oktatás rossz minőségű és eredménytelen.
Továbbra sem tudni, mikor találkozik Markó Béla és Tőkés László – Kelemen Hunor nem zárja ki az összmagyar EP-listát
„Kommunikációs csata indult be az RMDSZ és Tőkés László támogatói között” – állapította meg Toró T. Tibor RMDSZ-es képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke annak kapcsán, hogy az Új Magyar Szó (ÚMSZ) bukaresti napilap tegnapi számában ismét szóba hozta: vezesse Markó Béla és Tőkés László az erdélyi...
Elbizonytalanította az RMDSZ európai parlamenti jelöltjeit az a hír, hogy módosulni fog az SZKT által jóváhagyott választási lista: a tusnádi EU-tábor szerda esti, az első öt jelölttel tervezett beszélgetésre mindössze Winkler Gyula külkereskedelmi államtitkár jött el.
Látogatói központ létrehozására nyújtott be pályázatot a Vargyas szurdokvölgyének felügyeletét ellátó Elveszett Világ – Természetvédő, Turista- és Barlangászegyesület. Az erdővidéki társaság képviseletében Dénes Ildikó csütörtökön sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a védett övezet bejáratánál a hegyimentőknek és a természetvédelmi szakembereknek irodákat és szálláshelyet, harminc főnek vendégszobákat, egészségügyi szobát,...
A két községet ivóvízzel ellátó vadonatúj hálózat avatója lesz a fénypontja a hétvégi kémeri és kárásztelki falunapoknak. A két szomszédos Szilágy megyei magyar község határában álló Vízválasztó nevű hegyen ugyanis szombaton 13 órakor nyitják meg azt a csapot, amely két fúrt kútból kristálytiszta ivóvízzel látja el e helységeket.
Országszerte több ezer hektár termőföldet tett tönkre, Bukarestben pedig emberáldozatot követelt az ítéletidő
Halálos áldozatot is követelt az elmúlt napokban országszerte tomboló ítéletidő: a szerda esti viharban Bukarestben egy 50 éves férfit nyomott agyon egy kidőlt fa.
Vizsgálódik a Hargita és Maros megyei környezetvédelmi felügyelőség
Összefogott a Hargita és Maros megyei környezetvédelmi felügyelőség, hogy kiderítse, honnan származik és milyen összetevőket tartalmaz az a szúrós szagú, hordókban, illetve zsákokban tárolt hulladék, amelyet a múlt héten raktak le egy piros kabinos teherautóból a Hargita megyei Maroshévíz közelében lévő Köves-patak völgyében.
Marosvásárhely n Félhektárnyi terület beépítése ellen tiltakozik Marosvásárhelyen a Civitas Nostra Városvédő Egyesület, illetve a Rhododendron környezetvédelmi civil szervezet. Az építészeti szakközépiskola mögött, a Grigorescu és az Avram Iancu utcák kereszteződésében található domboldal haszonbérbe vételét kérte ugyanis egy befektetőcég az önkormányzattól, a jelenleg elhanyagolt, gazos, meredek oldalra tömbházlakásokat, illetve garázsokat terveznek...