csütörtököt, pénteket vagy szombatot. Szilágyi Zsolttól, az EMNT alelnökétől megtudtuk: pontos dátumot még nem szögeztek le, zajlanak az egyeztetések a felek között. Mint ismeretes, Markó és Tőkés először július 5-én ült tárgyalóasztalhoz Marosvásárhelyen, hogy megvizsgálják, hogyan tudna együttműködni az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt a novemberi parlamenti választásokon. Az akkori találkozón felvetődött, hogy a felek Tusnádfürdőn folytatják a párbeszédet. A hét elején azonban Markó levélben fordult az EMNT vezetőjéhez, és több olyan helyszínt javasolt, amelyek között nem szerepelt Tusnádfürdő. Tőkés válaszlevelében kifejtette, hogy a bálványosi nyári szabadegyetemnek otthont adó Tusnádfürdőn szeretne találkozni Markóval, de javasolta még a Kovászna megyei Bálványosfürdőt is, ami szintén nem szerepelt a Markó által eredetileg ajánlott helyszínek között. Markó Béla egyébként nem vesz részt a Tusványos programjában péntekre meghirdetett előadáson, amelyet Tőkéssel közösen kellett volna tartania, sőt az RMDSZ többi meghívott politikusai is távol maradtak a rendezvénytől.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.