Jövő héten megnyílhat a Transzfogarasi út
Várhatóan már a jövő hét folyamán megnyitják a gépkocsiforgalom előtt a Transzfogarasi utat. Korábban erre csak július elsején szokott sor kerülni, idén a június 7–14. között megszervezett romániai bicikliverseny sürgette meg a hóeltakarítással megbízott céget. A nagyszebeni vállalat munkatársai már a hét közepén elkezdték a munkálatokat, s csütörtökön a Bâlea-vízesés és a Bâlea-tó közötti 14...
A Beszterce-Naszód megyei Radnaborbereken valakit lerománozni egyenlő a személyi sértéssel. A családnevek – Szabó, Miskoltzi, Stetz, Kabdebó, Tersányszky, Walterhüter, Vargoschi vagy Koblicska – a dualista korszak betelepítő világáról árulkodnak, amikor a környék bányáiba Felső-Magyarországról, Morvaországból, Bajorországból és – egyes feljegyzések szerint – még a Vajdaságból is hoztak szakembereket.
A magyar–román–ukrán hármashatár közelében fekvő Halmiban és környékén az 1960-as években honosodott meg a földieper-termesztés. A múlt rendszerben ez a környék adta az ország termésének közel nyolcvan százalékát, de jelenleg is innen származik a hazai eper több mint ötven százaléka. A termelőszövetkezet – ahová a gazdák is beszolgáltatták szerződéses alapon a saját termesztésű gyümölcsöt – szinte kizárólag csak exportra dolgozott,
Kétszínűnek nevezte Csintát Antal - A sepsiszentgyörgyi választási eredmények higgadt elemzése után kijelenthetjük, hogy a polgárok többsége Antal Árpádra adta szavazatát – szögezte le tegnapi sajtótájékoztatóján az RMDSZ polgármesterjelöltje. A szavazatok összesítéséből kiderült, hogy Antal Árpád 1642 szavazattal többet gyűjtött össze, mint a városi RMDSZ-lista, miközben ellenjelöltje, a polgári párti Csinta Samu 551 szavazattal kevesebbet kapott,...
Bajuszversenyt tervez szervezni Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács új elnöke. Mint tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, amióta bajuszt visel, nagyon odafigyel a másokéra is. Így látott az elmúlt időben több „zseniális” bajuszt viselő személyt is, s ekkor pattant ki a verseny megszervezésének ötlete. Kifejtette: a vetélkedő regionális lesz, és a Székelyföldön szervezik meg. Tamás Sándor különben maga is híres bajuszáról, mint tegnap elmondta, egy...
Gyergyószentmiklós - Orvosi premier Hargita megyében
„Köszönöm, jól vagyok, különösen annak örülök, hogy egy-két nap múlva gyógyultan haza is térhetek” – jelentette ki a Krónikának a gyimesbükki Karácsony Dezső, aki hétfőn délután esett át egy szívkoszorúér-beavatkozáson. A 44 éves kétgyermekes családapát dr. Benedek Imre marosvásárhelyi szívsebész műtötte a gyergyószentmiklósi új kórházban azzal az arteriográffal, amelyet szintén ő...
Interjú Zólya Zoltánnal, az RMDSZ tusnádfürdői jelöltjével
Június 15-én második polgármesteri mandátuma megszerzéséért küzdhet meg ellenjelöltjével. Amennyiben folytathatja a megkezdett munkát, hogyan fog kinézni Tusnádfürdő négy év múlva?
Bízom benne, hogy az alig 1700 lakosú kisváros szavazópolgárai értékelik az önkormányzat által felmutatott eredményeket. Nem volt könnyű a munkánk, nem volt könnyű a megtett út sem.
Interjú Albert Tiborral, az MPP tusnádfürdői jelöltjével
Miért vállalta a megmérettetést?
Úgy gondolom, hogy Tusnádfürdő jelenlegi gazdasági és szociális állapota mindannyiunkat elgondolkoztat, hogy miként tudnánk jobb irányban változtatni rajta. Városunk elöregedő település, amely jelenlegi helyzetében nem sok lehetőséget kínál fiataljaink számára. Polgármesteri jelölésemet nagyon sok tusnádfürdői polgár megkeresésére vállaltam el, akik meg...
Közel 300-zal apadt az RMDSZ-tanácsosok száma
Gyakorlatilag az RMDSZ valamennyi jelöltlistája kevesebb szavazatot kapott az idei helyhatósági választások első fordulójában, mint a négy évvel ezelőtti önkormányzati megmérettetésen. A Központi Választási iroda (BEC) által a vasárnap leadott voksok 99 százalékos feldolgozottsága alapján tegnap közzétett kimutatásából kiderül: a szövetség a megyei tanácsosi listák esetében szenvedte el a legnagyobb...
Máramaros megye - A polgármester ellen tiltakoztak
A választások eredményei miatt tiltakozó romák a Máramaros megyei Koltón tegnap úgy nyilatkoztak a helyszínre érkező rendőröknek, hogy pénzt és mezőgazdasági terményeket kaptak voksokért cserébe egy helyi lakostól. Elégedetlenségüket az váltotta ki, hogy a polgármesteri székért folyó küzdelemből nem az RMDSZ-es Incze Zoltán,
Marosvásárhely - A régi-új polgármester szerint Borbély nem tud veszíteni
„Ha valóban győzni akar, négy év múlva engem indít az RMDSZ” – jelentette ki lapunknak gúnyos mosolylyal az arcán Marosvásárhely újraválasztott polgármestere. Dorin Florea köszönetet mondott a város magyarságának, mivel annak egy része harmadszorra is neki szavazott bizalmat. Ezzel szemben elítélően nyilatkozott a vesztes Borbély Lászlóról, aki véleménye szerint, ahelyett,...
Visszakapta tegnap a rendőrségtől a kameráját Katyi Antal operatőr, akinek – amint arról beszámoltunk – vasárnap vette ki kezéből a felvevőkészüléket Sorin Ţerbea marosvásárhelyi üzletember. Katyi ugyanis éppen azt filmezte, amint a kampánycsendet megsértve egy autóból Dorin Florea demokrata-liberális polgármesterjelöltnek kampányolnak. Az operatőr tegnap úgy nyilatkozott, a kamerát ugyan visszakapta, de a szalagot nem.
Orbán Viktort és Szász Jenőt hibáztatta Kelemen Hunor
„Nincs együttműködési stratégiánk, ha majd lesz, időben kiszivárogtatjuk a Krónikában, egyelőre a második fordulóra koncentrálunk” – válaszolt Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke lapunk arra vonatkozó kérdésére, hogy a szövetség készen áll-e megalapozni az MPP-vel való együttműködést a helyi önkormányzatokban alpolgármesteri tisztségek felajánlásával.
Kolozsvár - Lezárják a Napoca hidat
Holnaptól szeptember 15-éig tilos lesz gépkocsival felhajtani a kolozsvári Napoca hídra, erre az időszakra lezárják a forgalmat a Mamaia utcában is. Amint arról lapunkban beszámoltunk, a híd felújítás alatt áll, s egyúttal a jelenlegi kettő helyett négysávosra szélesítik. A beruházás összköltsége eléri a 2,7 millió lejt. A munkálatokhoz tavaly augusztusban láttak hozzá, s 14 hónap áll az építő cég rendelkezésére a...
A nemzetközi közösség pozitívan értékeli Románia viszonyulását a menekültkérdéshez, hiszen ez az Európai Unió első olyan országa, ahol regionális központot hoztak létre a konfliktusövezetek menekültjei számára – jelentette ki tegnap Temesváron Machiel Salomons, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának romániai képviselője.
Miközben hétfő este hat szavazat hiányzott ahhoz, hogy a szociáldemokrata Dorin Dăneşan, Segesvár jelenlegi polgármestere már az első fordulóban újabb mandátumhoz jusson, a szavazatok tegnapi újraszámlálásakor kiderült, mindössze egy voks választotta el a jelöltet az elsőkörös győzelemhez szükséges 50 százalék plusz egy szavazat eléréséhez.
A sepsiszentgyörgyi tanács legnagyobb frakcióját képező Magyar Polgári Párt (MPP) Gazda Zoltánt, a tanácsosi lista vezetőjét, a párt megyei alelnökét jelöli alpolgármesternek.
A helyhatósági választások első fordulójában 147 polgármesteri széket sikerült megszereznie az RMDSZ-nek, miközben riválisának, az MPP-nek hatot – derül ki a központi választási iroda (BEC) által tegnap 18 órakor közzétett részeredményekből.